Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)
IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel
Most viszont Kossuth nem érte be ennyivel. Válaszában hangsúlyozta, hogy szülőföldjén minden nemzetnek joga van önnyelvén intézni dolgait; bábeli bonyodalom keletkeznék Magyarországon is, ha annyi felé szakadna, ahány idegen nemzet tagjai vegyülnek benne. Nacionalista indulattal lobbantotta Széchenyi szemére, hogy a „magyarok vérén szerzett magyar hazát" „odaveté martalékul" idetelepedett idegen törzseknek, pedig máris sok az elszlovákosodott magyar, és e folyamatnak véget kell vetni. De azért reményét fejezte ki, hogy Széchenyi belátja tévedését, és „hathatós okokat" hoz az eltántorult honlakosok visszahódítására. Széchenyi méltóságteljesen vághatott vissza Kossuth túlfűtött nacionalizmusára. Újólag aláhúzta meggyőződését: a magyar csak úgy boldogulhat, ha szellemileg a többi nemzetiség felett áll, és nem hív ki éretlen viszketegségeivel maga ellen asszimiláció-gátló reakciót; mert a más nemzetiség szentségébe vágó erőltetés előbb-utóbb bosszuló visszahatást, a túlbuzgóság ellenszenvet szül. Kossuth viszont abban az illúzióban, hogy nem erőltet, „egy egész közálladalom béketűrését" teszi próbára. Márpedig az ember megbecsülése a lehető legjobb módszer, és ő — Széchenyi - vérét is képes lenne megtagadni, „ha .. . kontár prókátorok túláradó hatalma" „más vérű ember iránt embertelenségre" akarná kényszeríteni. Kossuth persze nem akarta ezt: Széchenyi az erőszakos magyarosításra vonatkozó állításait nem tudta tényekkel igazolni, Kossuth viszont az erőltetés általánosító vádja ellen nem alaptalanul hadakozva engedte, hogy egyébként polgárosító és alkotmányos törekvéseiről szakadatlan tanúskodó cikkeiben nyers nacionalizmusba ragadják indulatai. A nemzetiségi kérdés Széchenyi és Kossuth tollháborújában fokozatosan háttérbe szorult. Széchenyi alapvető célja volt meggyőzni a kormányt, hogy Magyarország felemelése a birodalom legfontosabb érdeke, mert ezen az úton emelkedhet a legtekintélyesebb államok egyikévé. Ezen belül arra törekedett, hogy megszerezze a kormány bizalmát a nemzet, a nemzetét pedig a kormány iránt. Néha-néha beismerte, hogy egynémely kormányférfi változatlanul „rossz népnek" tartja a magyart, általánosságban mégis jóindulatot tételezett fel a kormányban Magyarországgal szemben. Az ellenzék elnémítása révén a nemzetet a kormány, a kormányt a nemzet megértésére akarta bírni. Mindenekelőtt Kossuth lehetetlenné tételén dolgozott, akiről szentül hitte, hogy „belsejében Magyarországnak az osztrák monarchiától elszakadását kívánja", hogy valódi célja „az elválás az uniótól". A támadást „Wesselényi és Kossuth" címmel, január elején indított közleménysorozatával kezdte. Mindenekelőtt azt szándékozott alig követhető követhető terjengősséggel kimutatni, hogy a Pesti Hírlap pártja és annak „név szerinti" vezére, azaz Kossuth, tökéletes híjával van a körülmények ismeretének és felfogásának, valamint a higgadtságnak; ezért nemcsak hasztalan erőlködik a siker után, hanem árt is, és annál elkerül-