Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

hetetlenebb veszélyekbe keveri az országot, minél feltűnőbben cselekszik, és minél hangoskodóbb-hatalmaskodóbb követeléseket támaszt. Egyszersmind részben vágni akart Wesselényi felé annak fejtegetésével, hogy ő volt annak a terrorista iskolának megalapítója, amelyet most Kossuth irányít, és amely a kormánytól erőszakkal akart mindent kicsikarni, de semmit sem tudott; részben pedig éket próbált verni Wesselényi és Kossuth közé annak bizonygatásával, hogy Kossuth valójában félrevezette Wesselényit, amikor publikálta annak a Hírlapnak előzetes és egyoldalú híradása nyomán készült nyilatkozatát. Előbb folytatásokban a fenti, majd különböző címek alatt töltötte meg filippikáival a Jelenkor hasábjait. Dagályos fejtegetései változatlanul két alapgondolat körül forogtak: a kormány nélkül, amely most a nemzet javát óhajtja, semmiféle haladás nem lehetséges; a kormány reformhajlamát viszont eljátssza a nemzet, ha a Hírlap „vágtató-pártja" után indul. A nemzet hátramaradását Wesselényi iskolája Széchenyi megítélése szerint a kormány mulasztásának, idegenségének és mostohaságának tulajdonítja, holott csupán a viszonyok bonyolultságának következménye; azé, hogy az alkotmányos Magyarország oly birodalommal van egybeházasítva, amelynek nincs alkotmánya. így Magyarország a külföld szemében csak tartomány egy abszolutista közbirodalomban, a magyar kormány pedig szüntelen oly elvekkel kerül érintkezésbe, amelyek nem alkotmányosak; ennek folytán sok felső rendelet a magyarok szemében „zsarnoki színben", a magyar alkotmány számos vonása viszont a kormány előtt „egyenesen ingerlő", sőt „hűtlenségi szagban" jelenik meg. Széchenyi számára az a kérdés, hogy elvileg helyes-e az alkotmányos Magyarország és az abszolutista örökös tartományok adott kapcsolata, egyszerűen nem létezik; ő a tényt minden további nélkül tudomásul veszi, és azt vallja, hogy másodrendű politikai kérdéseknél is tekintetbe kell venni. Ebből adódik következtetése: Magyarország csak akkor juthat el a lehető legnagyobb boldogságra, ha viszonya az udvarhoz „lehető legbarátságosb". Ilyen viszony azonban csupán úgy alakítható ki, ha a kormány nem felejti, hogy a magyar csak alkotmányos magyar tud lenni, a magyar pedig nem téveszti szem elől, hogy „házas", ezért - tetszik vagy nem tetszik neki be kell illeszkednie a birodalom nemzetei közé. Wesselényi, majd Kossuth „gőzösfejű" iskolája Széchenyi szerint harcra hívott a kormány ellen, márpedig a haladás leghathatósabb tényezője a kormány, amelynek hajlama ellenére nem lehet előbbre lépni. Kossuthék szándékosan mellőzik azt a tényt, hogy „új hajnal bíborodott" az országra, hogy a magyar alkotmány „soha egybeházasultunk óta nem volt kedvezőbb körülmények közt". Nemzetiséget és alkotmányt tagadó, illetőleg mindezeket becsülő, jó szándékú kormány nem ítélhetők meg azonos módon, és a nemzetnek önhaszna végett a körülményekhez képest kell változtatnia a központi vezetéssel kapcsolatos magatartásán. A jelen-