Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

I. A birodalmi kormányzat új magyar politikája 1840 után

Az előterjesztés kiinduló és alapgondolatai azonosak gróf Dessewffy Aurélnak még 1839 elején a központi kormányzatnak tett elvi javaslataival, és bizonyságai annak, hogy egyrészt Metternich gondosan tanulmányozta az új konzervativizmus magyar szellemi atyjának memorandumát, másrészt nem utolsó sorban e memorandumnak és a Világban — Dessewffy lapjában — körvonalazódó újkonzervatív koncepciónak hatására állt be a magyarországi teendőket illetően taktikai fordulat a kancellár felfogásában. Magáévá tette Dessewffynek azt a - tőle eladdig merőben idegen — alapgondolatát, hogy az állam erősítését és külső szilárdítását nem a teljes mozdulatlanság, hanem bizonyos fokú, a kormány által támogatandó, a hatalom alapjait azonban ki nem kezdő haladás segítheti elő. Elfogadta a memorandumnak a kormányhatalom erősítését, a megyék jogkörének korlátozását célzó - egyébként Kübeck által is hangoztatott gondolatait, valamint az e feladatok megoldásához általa ajánlott eszközöket is. Főleg tőle kölcsönözte azonban azt az eszmét, hogy szükség van az államvezetés megreformálására, és hogy erre a kezdeményezést — megelőzve az ellenzéket - a kormánynak kell megragadnia, az elkerülhetetlen változtatásokat felülről végrehajtania. Ugyanakkor a különbség is lényeges Dessewffy és Metternich koncepciója között. Dessewffy a felülről irányított és korszerű reformba bizonyos társadalmi - igaz, a nagybirtokos arisztokrácia uralmát alapjaiban nem veszélyeztető - módosításokat is beleért; a kancellár érdeklődése viszont - a vámterület egységét nem számítva - jóformán csak az államvezetés, a kormányzati rendszer szisztémájának területére korlátozódik. Még fontosabb, hogy Metternichnek a kormányzati reformra tett konkrét javaslatai jócskán túlmutatnak Dessewffy indítványain, mégpedig szélsőségesen centralisztikus, ultrakonzervatív és - az erőviszonyok pontatlan felmérése miatt - irreális irányban. Dessewffy főleg a tisztújításoknál tartotta szükségesnek a kormány beavatkozását a megyék ügyeibe; Metternich állandó, a megyéktől független, csak az uralkodónak felelős és katonai erő felett is rendelkező főispánokat, azaz királyi hivatalnokokat, vagy ha a főispánok a funkció betöltésére alkalmatlanok, felelős és visszahívható adminisztrátorokat akart látni az „52 forradalmi köztársaság" élén. A királyi hatalom e képviselőinek feladatául az ellenzék megzabolását, a hűséges alattvalók felbátorítását és főleg a diétái követek választásának oly befolyásolását szabta, amelynek révén a királyi jogok és a törvényes rend szempontjából üdvös szellemű országgyűlés állhat össze. Kormánypárti többség biztosítása a diétán Dessewffynek ugyancsak célja volt, de az e többséget biztosító eszközök tekintetében Metternich ismét sokkal messzebbre rugaszkodott nála. Nehogy a követeket épp a küldőiknél igényelt népszerűség ragadja túlzásokba, Metternich a megyéktől lehetségig függetleníteni, a központi hatalomtól viszont minél inkább függővé kívánta őket tenni. Ennek megfelelően javasolta, hogy egyrészt a