Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

I. A birodalmi kormányzat új magyar politikája 1840 után

követeket 10—15 évi tartamra válasszák, a megyéket pedig fosszák meg a követutasítás és követvisszahívás jogától, másrészt szüntessék meg a követek személyének sérthetetlenségét, széles hatáskörben alkalmazzák rájuk a királyi tábla és a diétán elnöklő királyi személynök fegyelmi hatáskörét, a rendek — márcsak a jurátusok féktelen magatartása miatt is — rendőrség jelenlétében ülésezzenek, az uralkodó pedig a mágnások és az alsótábla akarata ellenére is berekeszthesse az országgyűlést. Egyébként is legsürgősebb reformnak az országgyűlés rendezését minősítette a kancellár. E koordináció keretében a területi ülések likvidálását, a felsőtáblának az alsóval mindenben egyenrangúvá emelését és a szavazati jogosultság oly tartalmú módosítását szorgalmazta, amelynek folytán a közméltóságok viselői és a főpapság - a kormány feltétlen hívei - a korábbinál több vokshoz és befolyáshoz jutnak. Általában mindent — így a városokat is — fokozottabban óhajtotta a kormány alárendeltségébe vonni. Végül - politikai végcéljának jeleként - Magyarország civilizálásához elengedhetetlennek ítélte az itteni német elem gazdasági és politikai erősítését, és kötelezővé indítványozta változtatni azt a spontán gyakorlatot, amely szerint minden jelentős kérdés, amely Magyarországot érintette, a Staatskonferenz tárgyalóasztalára került. Ráadásul már a következő országgyűlést kizárólag a diéta általa tervezett elrendezése végett javasolta összehívni! Metternich számolt azzal is, hogy békés úton esetleg nem megy e koncepció valóra váltása. Álláspontja az volt, hogy ha az országgyűlés egy szálig elvetné az előterjesztésben foglaltakat, az erőszaktól sem kellene visszariadni; ezért megfontolandó, hogy nem kellene-e kikerülhetetlen eseményeknek elébe menni, azaz a kormány útján - a rend és a királyság ellenségeit a harc idejének megválasztási lehetőségétől elütve - mesterségesen idézni fel válságot. Annál is inkább, mert az uralkodó béke miatt rendelkezésre áll a szükséges haderő, Európa művelt embereinek többsége pedig nem helytelenítené Ausztria ilyen tartalmú döntését! A kancellár tehát mindenképpen felszámolni törekedett azt a - saját kifejezése szerint - közjogi „dualizmust", amely Magyarországnak a birodalmon belül elfoglalt sajátos helyének, illetőleg a rendi alkotmánynak következménye volt. Ehhez előbb a békés utat javasolta megkísérelni. Taktikája: nem a történelmi alkotmánnyal, de nem is nélküle; hanem ezen rendi alkotmány látszólagos fenntartása, de oly alapvető módosításokkal, amelyek azt eredeti lényegéből forgatják teljesen ki, mert még az általa biztosított szűk körű szabadságjogokat is semmivé teszik. Korszerűsítés ürügyé*

n szembefordult a rendi alkotmány számos olyan feudális elemével, mint például a megyék rendkívül tág hatásköre, követutasító és visszahívó joga. Ezek kiiktatása és más elemekkel helyettesítése azonban nem a polgári parlamentarizmus irányába mutatott, mert nem a hiányzó felelős, hanem a ténylegesen létező abszolutista központi hatalom erősítését szol-