Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

kurrenciájával szemben is védelmezi. A legideálisabb megoldás mindaddig, amíg a hazai ipar olyan ágai, amelyek az adott nyersanyag és munkaerő bázisán gazdaságosan kifejleszthetők lennének, tulajdonképpen a védvámrendszer, amelyet meg lehetne szüntetni, ha a hazai termelés a szóban forgó ágakban fedezi a belső szükségleteket. Csakhogy a liberálisok is tisztában voltak vele, hogy az adott körülmények közt sem erejük, sem lehetőségük nincs ilyen védvámrendszer egyoldalú felállítására. Mi hát a teendő? Fontolgatásaikból fokozatosan oly koncepció kezdett összeállni, amely kettős elvre épült: Magyarország és az örökös tartományok vámegységéről a nemzeti önállóság és a magyar polgári fejlődés követelménye miatt szó sem lehet, de mivel ez az önállóság a birodalmon belül valósítandó meg, a monarchiától teljesen független magyar gazdaságpolitika sem tűzhető ki célul. Következésképpen a magyar nemzet számára legelőnyösebb megoldást e két véglet közt kell megtalálni. E megoldás viszont két ütemben érhető, illetőleg érendő el. Az első szakaszban a liberálisok szerint arra kell törekedni, hogy az adott vámrendszer és vele együtt a belső vámok tarifája Magyarország szempontjából számottevően kedvezpre módosuljon, és a változás hasson ösztönzőleg a hazai ipar bontakozására. A nyilvánosság előtt a reformerek csupán erről a közvetlen igényről beszéltek, távolabbi terveikről részben taktikai okokból, részben azért, mert a hogyan részletei egyelőre előttük is tisztázatlanok maradtak, csak időnként és utalások formájában ejtettek szót. E távolabbi terv lényege egy olyan vámszerződés volt, amelyet Magyarország és Ausztria egyenrangú partnerekként kötnének egymással, és amely egyfajta vámszövetséget hozna létre közöttük, de lehetőleg maximálisan venné tekintetbe mindkét fél érdekeit, azaz a kölcsönösség elvét érvényesítené az érdekek egyeztetésében, bármelyikük kívánságára viszont felülvizsgálható és újraszabályozható lenne. Elképzelésük szerint egy ilyen szerződésben megegyezés útján lehetőség nyílnék arra, hogy Magyarország a védvámmal egyenértékű tarifával oltalmazza fontosabb ipari termékeit, de arra is, hogy Ausztriától külön, ám annak érdekeire nem ártalmas, hanem velük egyeztetett külkereskedelmi kapcsolatokat építsen ki. E koncepció merőben keresztezte az összbirodalmi vámegység eszméjét, amely a 40-es évektől a monarchia vezetőit irányította. Ezen túl irreális elemektől sem volt mentes, hiszen feltételezte, hogy a külállamok egyrészt politikai egységnek tekintik a birodalmat, másrészt mégis külön gazdasági szerződéseket kötnek annak keleti és nyugati alkatrészével. Ám a liberálisok mindezt megvalósíthatónak vélték akkor, ha a monarchián belül Magyarország alkotmányos önállósága a képviseleti rendszer és a felelős minisztérium által teljességgel biztosítva lesz. Abban a tévhitben éltek, hogy alkotmányos, de mégiscsak egy birodalmi közösséghez tartozó országuk kormányával hajlandó lesz idegen állam gazdasági egyezségre