Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

I. A birodalmi kormányzat új magyar politikája 1840 után

Az egyelőre csak törekvésekben és irányzatban formálódó új kormányzati koncepció két alapelvének egyike sem Metternich találmánya. Sajátja csupán az abszolutizmus fenntartásának és szélesítésének igénye, de ez semmi újat nem jelent korábbi felfogásához képest. Ö csak elfogadta, de azután képviselte is azt a gondolatot, hogy épp a status quo lényegének megőrzése, ellenállóbbá tétele végett oly módosítások hajtandók végre, amelyek az abszolutizmust erősíthetik, a feudalizmus alapelemeit konzerválhatják, a cél eléréséhez pedig mind a politikában, mind gazdasági téren a sikerteleneknek bizonyult korábbi módszerektől eltérőek érvényesítendők. Elfogadta, és bár politikai vonatkozásban továbbfejlesztette az abszolutizmus irányába, de a kezdeményezés nem tőle indult ki. Mert az önmagában liberálisabb, ugyanakkor birodalmi méretekben gazdasági egységet teremtő, ezzel a politikai egység előkészítését szolgáló gazdaságpolitika inspirálója mindenekelőtt báró Kari Friedrich Kübeck volt. A kormányhatalom — jellege folytán: az abszolutizmus — olyan szélesítésének, amely politikai eszközökkel történik, és a központi hatalom, meg a status quóban társadalmilag elsősorban érdekelt erők szigorú összefogására épül, Dessewffy Aurél személyében és rajta keresztül a magyar nagybirtokos arisztokraták fiatal, újkonzervatív csoportjában jelentkeztek az első szószólói. Mintegy jelképezve, hogy progresszió és konzervativizmus közt nem ország- vagy tartományhatárokon húzódik a választóvonal. . . A gazdasági és igazgatási kérdésekben egyaránt kiválóan tájékozott, éles elméjű és roppant szorgalmú Kübecket — mint politikust - már a 20-as évektől nyugtalanították a Magyarországon mutatkozó liberális és nemzeti tendenciák. Mindinkább egyfajta, „a német" befolyástól függetlenedni akaró, szinte köztársasági célzatú összeesküvés kezdetét és takaróját látta bennük, erősödésüket a korona, azaz a birodalmi felsővezetés engedékenységének számlájára írta, és mind a királyhoz, mind Metternichhez benyújtott feljegyzéseiben - hasonlóan Dessewffyhez - a gyeplő erélyes kézbevételét sürgette, ö volt az első, aki felrótta a birodalom gazdasági és pénzügyeit - bennük a vámpolitikát is - intéző Udvari Kamara: az Allgemeine Hofkammer irányítóinak, hogy a Magyarországban rejlő gazdasági lehetőségeket nem eléggé aknázzák - az érvényben levő gazdaságpolitikával nem is aknázhatják - ki a birodalom javára, és aki hangoztatta, hogy a körülmények az alkalmazott szisztéma módosítását igénylik. A harmincas-negyvenes évek fordulóján azután eljött az ő ideje. A jelentkező válság nyomán, amely igazát bizonyította, a Hofkammer főtisztviselőinek többsége ugyancsak belátta, hogy az immár inkább ártalmassá lett gazdaságpolitika megváltoztatása életszükséglet az osztrák ipar és kereskedelem számára. Metternich pedig, aki annak nemcsak gazdaságilag, de politikailag káros következményeit is felmérte, és akit a viszonyok szemléletének és Kübeck intéseinek együttese vezetett el ugyanerre a következtetésre, közreműködött abban, hogy a Hofkammernek a tilalmi rendszert még mindig