Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

I. A birodalmi kormányzat új magyar politikája 1840 után

mentegető elnökét: báró Joseph Eichhoffot 1840-ben menesszék, és utódjaként Kübeck kerüljön a birodalom legfőbb gazdaságpolitikai szervének élére. A következőkben szoros együttműködés alakult ki a nagyobb politikai befolyással és rutinnal rendelkező kancellár, valamint az ugyancsak kulcsfontosságú posztra került, mozgékonyabb és a közgazdaságban jártasabb Kübeck között. Elképzeléseik csupán egyetlen ponton tértek el: Metternich a német vámszövetséghez csatlakozás pártján állt; Kübeck ellenezte azt, mert szerinte az osztrák ipar még nem tartott ott, hogy a Zollvereinen belül a fejlettebb német ipar konkurrenciája ellen megvédhesse magát. De ez különösebben nem zavarta viszonyukat, mert minden másban messzemenően egyetértettek: az osztrák ipari-kereskedelmi vállalkozások és a trieszti kikötő fejlesztésében: az osztrák vasútépítés szorgalmazásában és általában a közlekedési eszközök kiépítésének állami támogatásában, amelyekhez a kölcsöntőkét mindenekelőtt Salamon báró, a Rotschild-dinasztia bécsi házának feje biztosította, illetőleg közvetítette; új kereskedelmi szerződések kötésében stb. Teljes volt nézeteik összhangja főleg abban, hogy a császárság iparának és kereskedelmének fejlődéséhez „zöld út" biztosítása szükséges, ennek alfája és ómegája új vámpolitikai rendszer bevezetése, amelyhez a tartományokat és Magyarországot elválasztó belső vámvonal likvidálása elengedhetetlenül hozzátartozik. Ezt a 19. század közepének általános gazdasági tendenciái, valamint a birodalmi osztrák-burzsoázia érdekei követelték, ám e tendenciák és érdekek egybeestek a birodalom vezetőinek azzal a régi politikai célkitűzésével, hogy Magyarországot minél szorosabban kössék hozzá a Habsburg-dinasztia korlátlan birtokait képező örökös tartományokhoz. Metternich, Kübeck és mindazok, akik e téren híveik-követőik voltak, az egységes vámterület kialakításától a birodalom szempontjából óriási materiális hasznot reméltek, egyszersmind azt várták, hogy a konzervatív nagybirtokos réteg, amelynek magyarországi hegemóniáját biztosítani kívánták, az agrárexport fokozódásának reményében saját érdekében állónak tekinti a belső vámvonal kiiktatását, sőt - éppen az agrárexportra hivatkozva - általános nemzeti érdekként is el tudja azt fogadtatni. Metternichék szerint az anyagi érdekeknek ilyen formában közös érdekké történő egyesítése „asszimilálja" a heterogén elemeket, közelebb hozza egymáshoz az eltérő irányú politikai és társadalmi törekvéseket, azaz hatékonyan segíti majd elő Magyarország bizonyos fokú különállásának megszüntetését, a birodalom politikai egységének létrehozását. Kübeck 1841 novemberében előbb Metternichnek fejtette ki, hogy a belső vámsorompó kiiktatásából, tehát a birodalmilag egységes vámterület létrehozásából mérhetetlen anyagi előny származnék az osztrák ipar számára, mert Magyarország és Erdély természeti kincseinek fokozott felhasználását tenné lehetővé; de e rendszabály politikailag is „leg-