Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)
IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel
nek adott struktúrája mellett a szükséges társadalmi-nemzeti reformokat még akkor is lehetetlenség idejében bevezetni, ha a rendek tábláján a liberálisok jutnának többségre. Hiszen a mágnások háza mindenre vétót emelhet; ha pedig ott is sikerülne a frontáttörés, a kormány még mindig nemet mondhat, döntésével szemben pedig nem lehet máshova fellebbezni, így az országgyűlés csupán árnyéka a valódi törvényhozásnak: mindössze oly követelményeket tud törvénnyé emelni, amelyeket a kormány jónak talál. Az ellenzék hajlandó volt a kormánnyal együtt menni, ha az liberálisan jár el, de mivel mindeddig ellentétesen vagy sehogy se cselekedett, szemben állt vele. Csakhogy a liberálisok a kormány ellenében egyelőre tehetetleneknek bizonyultak. A végrehajtó hatalom közvetlen meghódítását nem tűzhették ki célul, hiszen mindkét tábla többségének megszerzése esetén sem lehetett volna reményük reá, hogy az abszolutista elvet képviselő uralkodó, aki az ugyancsak abszolutista birodalmi kormány javaslatának megfelelően dönt, az alkotmányosság szabályai szerint nekik adja át a kormányrudat. És a liberálisok eljutottak arra a következtetésre, hogy az adott alkotmánnyal és törvényhozással teljes képtelenség Magyarország kellő fejlesztése; ám e fejlesztéssel mégiscsak az alkotmány és törvényhozás keretében kellett próbálkozniuk. Bármerről közelítettek azonban a problémához, mindig ott kötöttek ki, hogy a törvényhozás szerkezetének és működési mechanizmusának változtatása, a főrendi tábla megszüntetése vagy legalább összetételének módosítása, továbbá a kormányvétó kiiktatása, illetőleg korlátozása nélkül nincs mód az abszolutista birodalmi vezetés beavatkozásának elkerülésére, azaz a monarchián belül megvalósítandó politikai elkülönülésre. Az országgyűlés reformjára vonatkozóan többféle elképzelés is felmerült a liberálisok körében. Abban szinte mindenki egyetértett, hogy a városok diétái állásának rendezése csak lépés a megoldás felé. Ezen túl némelyek a felsőtábla eltörlését, az egykamarás rendszer bevezetését tartották ideálisnak, abból kiindulva, hogy a mágnások részt vesznek a követek választásában is, tehát a törvényhozásban kétszeres képviselettel rendelkeznek, amely pedig ellentétes az egy és ugyanazon nemesség eszméjével. Mások a kétkamarás szisztémát meghagyhatónak vélték ugyan, de a főrendiház összetételének átalakítása végett - ettől remélve az országgyűlési erőviszonyok eltolódását - azt a gondolatot népszerűsítették, hogy egyharmadával vagy esetleg felével növeljék meg a főrendi tábla tagjainak számát, az új tagokat pedig diétáról diétára vagy a megyék, vagy a rendek táblája válassza meg a régiek mellé. Csakhogy a hasonló tervezgetések nem számíthattak sikerre: minden ilyen értelmű javaslat már megtétele pillanatában kudarcot vallott volna a mágnásház vétóján. Ráadásul tartani lehetett tőle, hogy a kormány, ha az ellenzék nyíltan és hivatalosan felveti a törvényhozás szerkezetének