Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

érdekből folyóan nem is lehet más választása, mint a harmadik lehetőség: a birodalomban maradni és a monarchia keretein belül szerezni meg az önállóságnak azt a maximumát, amely egy ilyen államkapcsolat esetén egyáltalán elérhető. Persze, a liberálisok tisztában voltak vele, hogy a birodalmi közösség az abszolutista elvű kormánytól kiinduló centralizációs törekvések veszélyét is tartósíthatja. Ám hangadóik többsége - főleg Deák fejtegetéseinek hatására — ezt kisebb, mert viszonylag könnyebben kivédhető rossznak vélte a mesterségesen ijesztővé nagyított pánszlávizmusnál. Ezentúl — megint Deák nyomán és ahogy Kossuth a Pesti Hírlapban már 1841-ben megfogalmazta — abban reménykedett, hogy a birodalom vezetése belátja Magyarország és Ausztria szoros egymásrautaltságát a pánszlávizmussal szemben, rájön, hogy a monarchiának ugyancsak Magyarország nemzeti és alkotmányos fejlődése az érdeke, mert az államegység ezen az úton szilárdulhat meg; mindezek tudatában Bécs végképp felhagy a beolvasztó kísérletek ismétlésével, amelyek állandósítják az államgépezet működését, de véderejének ütőképességét is bénító torzsalkodásokat. Deáknak meggyőződése volt, hogy a monarchia fennmaradása, azaz Magyarország és Ausztria együttélése valójában mindössze két tényező számára létkérdés: a dinasztiának és Magyarországnak. Szláv népei csak nyernének, ha a birodalom összeomlana, német lakói pedig nyelvazonosságuk miatt a megszületni készülő és őket magába váró nagynémet államban sem veszítenék el nemzeti és politikai súlyukat. A Habsburg-család azonban csupán addig maradhat uralkodóház, amíg a birodalom jelen formájában létezik; de körülményei és környezete miatt a magyar is kizárólag a monarchián belül fejlődhet igazán nemzetté, ha ennek a birodalom vezetése nem állja útját. Mivel tehát - írta már 1841-ben Wesselényinek - egyedül a magyar „áll őrt az egész Monarchia biztonsága mellett", és mivel „amely órában a Magyar megszűnik Nemzet, éspedig Magyar Nemzet lenni, azon órában halálos sebet kap Austria fennállhatása" is, azaz egyazon nap következik be mindkettő „romlása", „önérdeke" - pontosabban: a dinasztia érdeke - „ellen vétkezik" a kormány, ha nem követ el mindent, „hogy a Magyar Nemzetiség emelkedjék és szilárduljon". Mivel mindezt az ellenzék tekintélyeinek sem mindegyike, közkatonáinak pedig többsége vagy nem gondolta át, vagy • másképpen látta, Deák mindenekelőtt kettőt tekintett elengedhetetlennek. Egyrészt a liberálisokat, akiknek zöme minden baj forrását az osztrák-magyar társulásra vezette vissza, meggyőzni arról, hogy a viszonyok alakulása folytán Magyarországnak a birodalomhoz tartozni nem tragédia, hanem parancsoló életszükség; másrészt eloszlatni a monarchia irányítóinak azt a gyanúját, mintha a magyar nemzet - titokban elszakadási vágyat melengetve - kifelé kacsintgatna a birodalomból, és megnyerni őket annak az eszmének, hogy az egész monarchia erősödé-