Habsburg Ottó és öröksége (Budapest, 2012)
Bevezető
Bevezető A kiállításunk azzal a céllal készült, hogy bemutassuk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának IV. Károly királyhoz és fiához, az idén száz éve született Habsburg Ottó hoz köthető levéltári forrásait, kincseit. Természetesen, az itt bemutatott kép több okból is torzó, hiszen IV. Károly nem csupán Magyarország uralkodója volt, hanem egy jóval nagyobb birodalomé, az Osztrák-Magyar Monarchiáé, és életének viszonylag rövid szakaszát töltötte Magyarországon. így, a levéltárban őrzött iratok is csupán életének néhány nagyobb, fontosabb csomópontjához köthetők: a koronázási ünnepségekhez, emigráns életéhez és hazatérési kísérleteihez. Még inkább elmondható ez Habsburg Ottóról, akinek gyermek- és ifjúkoráról alig-alig van olyan forrásunk, ami a trónörököst, mint embert tárja elénk. Sokkal inkább olyan ügyekről szerezhetünk tudomást, amelyek a család megélhetéséről, esetleges megnyilvánulásairól vagy velük kapcsolatban készült iratokról számolnak be, de ezek tárgyukban és időben is rendkívül hiányosak. Mindezzel együtt fontosnak tartjuk, hogy a feltárt iratanyagról számot adjunk, és amikor lehetséges, közelebb hozzuk ezt a két, a 20. században jelentős szerepet betöltő személyiséget. Habsburg-Lotharingiai Károly tragikusan rövidre szabott életét nemcsak birodalmának elvesztése árnyékolta be, hanem az a méltánytalan politikusi magatartás, amely nem csupán az utódállamok, hanem a Horthy vezette új magyar rezsim részéről is érte. A kormányzó és köre sem méltányolta tisztességes szándékait, hanem álszent módon, formailag a király mellett megnyilvánulva, de mégis csak ellenére téve a hatalom saját kézben tartása mellett tette le a voksot. Nem véletlen, hogy egyházi körökben elsősorban az embert tekintették és nem az uralkodót, amire a kortársak vagy képtelenek voltak, vagy egyszerűen emberi irigységtől, hatalomféltésből, netán pénz utáni vágytól hajtva távolították el őt nem csupán a hatalom, hanem hajdani „hazáiból" is. Habsburg Ottó már kisgyermek korától kezdve a vesztesek oldalára került, és sok évtizednek kellett eltelnie ahhoz, amíg meggyőzte a világot arról, hogy nem ő az a „mumus", akitől tartani kell. Konzervatív politikusként minden megnyilvánulásában keresztény etikai alapú világrendet képviselt egy olyan tisztességes alapállásból, amely nem hozhatott rövid időn belül sikert. Az „ellenséges" környezetre elég csak röviden utalni azzal, hogy a bulvársajtó már az 1920-as, 1930-as években sokat foglalkozott magánéletével, összeadták különböző királylányokkal, hercegkisasszonyokkal, s amikor pozitív politikai véleményt fogalmazott meg, akkor is csupán a birodalom visszaszerzésének a vádjával illették. Személye, főként a harmincas-negyvenes években a monarchiának a megtestesítője volt, ezért jó szándékú és politikailag előremutató nyilatkozatait is sok esetben mérhetetlen ellenszenv kísérte. Itt elég utalni csupán arra, hogy hiába volt következetesen antifasiszta, és a háború kitörése előtt kijelentette, hogy Németország ezt a háborút nem nyerheti meg, az a nyilatkozata, hogy a háború után egy új közép-európai államalakulatot kívánna létrehozni, amelyet ő vezetne, egyértelműen gyűlöletet, ellenszenvet váltott ki. A kiállításon bemutatott források meglehetősen sokrétűek, hiszen eddig jórészt kevéssé ismert levéltári dokumentumokon, tablókon, s főként Habsburg Ottóhoz köthető tárgyakon keresztül idézzük fel IV. Károly és Habsburg Ottó alakját.
