A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - V. - Sipos Levente: Részleges közkegyelem 1959-ben és 1960-ban

824 SIPOS LEVENTE bűncselekményeket követtek el, azokban vezető szerepük volt - különösen az osztályidegen elemeknél súlyos felelősségre vonást alkalmazzanak”, „a tör­vény teljes szigorával kell büntetni” őket, perüket sorolják előre. Ugyanakkor „a megtévedt dolgozókkal szemben, akik kisebb bűncselekményeket követtek el, figyelemmel osztályhelyzetükre is, az ellenforradalom óta tanúsított maga­tartásukra, könnyebb és nevelő jellegű felelősségre vonást alkalmazzanak.” Az ilyen dolgozó osztályhelyzetűekkel (munkások, parasztok, értelmiségiek, kis­iparosok) szemben, ha a bíróság még nem tartotta meg az előkészítő ülést, szüntessék meg az eljárást, ha igen, akkor lehetőleg felfüggesztett börtönbün­tetést, pénzfőbüntetést kapjanak, vagy javító-nevelő munkára ítéljék őket. A fentiekben már említett kegyelemgyakorlást illetően a határozat úgy foglalt állást, hogy „az intézkedés előtt a Politikai Bizottság újból mérlegelje en­nek időszerűségét, s csak kedvező kilátás esetén döntsön a csökkentés mellett”. A mezőgazdasági munka miatt halasztást kapott elítélt parasztoknak további halasztást kell adni, s ha a PB időszerűnek fogja ítélni a kegyelem gyakorlását, rájuk is vonatkozzon, ha büntetésük nem haladja meg az egy év börtönt. A ha­tározat szerint függőben kellett tartani azoknak az „ellenforradalmi jellegű bűncselekmény” miatt maximum egy évre ítélt dolgozó osztályhelyzetű elítél­teknek az ügyét, akik még nem kezdték meg büntetésük letöltését.11 A Politikai Bizottság 1958. március 25-én tért vissza az amnesztia latolga­tására és nem találta indokoltnak, hogy április 4-re amnesztiatörvényt dolgoz­zanak ki a decemberi PB-határozatban megjelölt elítélt kategóriák részére. A börtönök zsúfoltságára való tekintettel viszont egyetértett azzal, hogy további halasztást kapjanak.12 E napirendi pont tárgyalásáról nem készült szó szerinti jegyzőkönyv, ezért a nemleges döntés okairól csak feltételezésekre szorítkozhatom. 1958 tavaszára előrehaladt a pacifikálás az országban, restaurálták a szovjet típusú politikai in­tézményrendszert, a rendelkezésre álló erőszakszervek biztosítékot adtak az esetleges fegyveres ellenállással szemben. Kádár János, akinek döntő szava volt a politikai döntésekben, feltehetőleg mégsem érezte még szilárdnak a társadalom talaját a lába alatt, hiába ismételgette jelszószerűen, hogy a dolgozó néptömegek támogatják, felsorakoznak a párt politikája mellett. Reálpolitikusként érzékel­hette, hogy nagyon sok ember lelkében nem honolt béke. 1956 sebe még nem gyógyult be, sőt a súlyos megtorlások újabb sebeket fakasztottak. 1958 első felé­ben nyomasztotta a vezetést a Nagy Imre-ügy lezáratlansága, a Nagy Imre-per. Kádár bizonytalanságát legjobban talán az tükrözi, hogy amikor áprilisi magyarországi látogatása alatt Hruscsov felvetette előtte a szovjet csapatok kivo­11 MOL M-KS 288. f. 30/1957/11. ő. e. 118-123. 1. 12 MÓL M-KS 288. f. 5/71. ő. e. Az 1958. május 6-ai PB-ülésen tovább görgették a több mint 6000 halasztásos ügyét azzal, hogy két hónapon belül átfogó javaslatot kell kidolgozni. (MÓL M-KS 288. f. 5/77. ő. e.) Az átfogó javaslatot 1958. július 8-án fogadta el a PB. Az egyszer, 1956. október 23. előtt elítélt dolgozó osztályhelyzetűek esetében úgy döntöttek, hogy megyénként a megyei bíróság el­nökéből, a megyei ügyészből és a megyei rendőrkapitányból álló bizottság vizsgálja felül ügyüket, s ha végrehajtási kegyelemre méltóak, áristom helyett foglalják őket lajstromba, és a lajstrom alapján terjesszen fel kegyelmi előterjesztést az igazságügy-miniszter az Elnöki Tanácshoz. (MÓL M-KS 288. f. 51 86. ő. e.)

Next

/
Thumbnails
Contents