A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Mikó Zsuzsanna: A népbírósági jog és a budapesti népbíróság működése 1945-1950
774 MIKO ZSUZSANNA lett volna a célja - kicsúszott a kommunisták kezéből és a szociáldemokrata Bánki Richárd véleménye lett mindinkább a domináns. A Kommunista Párt azonban stratégiai jelentőségűnek tekintette a népbíráskodás irányításában meglévő befolyásának megőrzését, ezért utasította nép- bíráit, hogy figyeljék meg a velük egy tanácsban működő szociáldemokrata nép- bírákat abból a szempontból, hogy alkalmasak-e a népbírói megbízatásra és megfelelő felkészültséggel, energiával képviselik-e a demokratikus álláspontot. Fokozottabb odafigyelést igényelt a párt álláspontja szerint a jobboldali mentalitású tanácsvezetők működésének megfigyelése. A kommunista népbírák kötelessége, hogy ha szükséges, tegyenek jelentést az illetékes kommunista vezetőknek a túl engedékeny tanácsvezetői magatartásról. A párt vezetősége azonban úgy látta, hogy a kommunista népbírákkal is komoly gondok vannak, mivel a fegyelem meglazult, egyes ügyekben akár a jobboldalhoz is csatlakoztak a bírák a szavazatukkal, a tanácselnököknek úgy ajánlkoznak pótbírákul, hogy „kérem én keveset kérdezek”. Tarthatatlan gyakorlatnak minősítette a Kommunista Párt, hogy a munkával nem rendelkező népbírók minden nap ott voltak a népbíróságon, így túl intim kapcsolatot alakíthattak ki az ügyvédekkel és ügyfeleikkel, ami a korrupció lehetőségét rejtette magában.37 Nagyon kényes kérdés volt a delegált népbírák vallási hovatartozásának ügye, amely különösen a munkáspárti népbírákkal kapcsolatban merült fel az objektivitásukat is befolyásoló problémaként. A Szociáldemokrata Párt megdöbbentően őszintén és talán kissé cinikusan tárgyalta meg ezt a kérdést. „Tényként kell megállapítani azt, hogy pártunk népbíróinak cca. 80%-a zsidó, de be kell azt is vallanunk, hogy a népbírónak jelentkező elvtársak 98%-a ugyancsak zsidó és csak 2%-a keresztény, a 2%-ból is javarésze megélhetésnek és állásnak tekinti a népbírói működést, azonkívül értelmileg nem állnak azon a fokon, hogy ne kelljen szégyenkeznünk miattuk. A zsidó népbíróknak 90%-a önálló kereskedő vagy iparos, így nem éri semmi veszteség, ha szórakozásból vagy bosszúállásból vállal megbízatást, míg a keresztény fizikai munkás feltétlenül veszteséget szenved a népbírósági tárgyalásoknál (nem kapja meg munkahelyén az aznapi olcsó ebédet, nem jó szemmel nézik, ha hiányzik, elveszti túlóráját, stb.). Ezek az intimitásai annak, hogy kénytelenek vagyunk nagy százalékban a népbíróságokon zsidó népbírákat foglalkoztatni.”38 Az igazságügy-miniszter csak másfél évvel a népbíráskodás megindulása után, 1946. július 6-án intézett egy leiratot a pártok vezetőihez, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonyos élettapasztalat és feddhetetlen jellem kell a bíráskodáshoz. Az 1440/1945-ös rendelet csak annyiban rendelkezett erről a kérdésről, hogy nem járhat el népbíróként az, akit bűntett vagy nyereségvágyból elkövetett vétség vagy fasiszta jellegű cselekmény miatt ítéltek el. Ebből a szempontból nem számított büntetett előéletűnek az, akit fasiszta ellenes cselekmény vagy a zsidótörvények alapján ítéltek el. A miniszter azt javasolta, 37 PIL 274. f. 15/200. ő. e. Magyar Kommunista Párt Közigazgatási és Jogügyi Osztályok. 1947. január 5. 38 PIL 283. f. 27/232. ő. e. Szociáldemokrata Párt Közigazgatási Osztály Közös népbírósági aktívaülés. 1946. február 16.
