A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - V. - Mikó Zsuzsanna: A népbírósági jog és a budapesti népbíróság működése 1945-1950

772 MIKÓ ZSUZSANNA A népbíróság szervezete és személyzete folyamatosan bővült, az indulás­kor tevékenykedő öt népbírósági tanácselnök mellett a népbíróság elnökének 1945. május 4-ei jelentése szerint már kilenc tanácsvezető dolgozott a bírósá­gon.27 Ugyanazon hónap végére azonban már újabb öt tanács felállítását látta szükségesnek Major Ákos, arra hivatkozva, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bi­zottság részéről állandóan sürgetik az ügyek gyorsabb intézését.28 A bíróság működésének végére, vagyis 1949-re már 16 büntetőtanácsot ál­lítottak fel, amelyek közül kettő nem működött folyamatosan, két igazolásfel­lebbezési tanács intézte az ügyeket, és emellett még hat különtanács tevékeny­kedett.29 A személyzet létszámának bővítésére annál is inkább szükség volt, mi­vel a bíróság ügyforgalma az 1945. februári indulástól látványosan növekedett, már az első három hónap után több mint négyszeresére nőtt.30 Az 1946-os évtől már tízezres ügyforgalommal kellett megbirkóznia a népbírósági tanácsoknak: 3830 büntetőügyet intéztek el, amelyből 2723 zárult marasztaló ítélettel, az igazolásfellebbezési tanácsok pedig 5273 ügyet fejeztek be.31 Az 1949-es évre vonatkozóan rendelkezünk adattal a népbíróság költségve­téséről, amely részletezte a bíróság személyi kiadásait is. A létszámkimutatás szerint a népbíróság elnökének a havi járandósága 1828 Ft, a 19 tanácsvezető, az egy helyettes tanácselnök és az egy bíró havi fizetése összesen közel 28 000 Ft volt.32 A népbíróság ítélkezésében meghatározó jelentősége volt a népbírák sze­mélyének és egyéniségének, mivel a népbírósági jog elsősorban az ő egyéni meg­győződésükre építette az ítéletet. 27 Ok név szerint: Szűcs János, Piri Gábor, Pálosi Béla, Gálfalvi István, Nagy Károly, Egyed La­jos, Palásthy Barna, Molnár László, Borbély János. BFL XXV 1. d. Budapesti Népbíróság elnöki ira­tai I. A. Miniszteri rendeletek. 28 BFL XXV 1. d. Budapesti Népbíróság elnöki iratai III. D. 2. Az újonnan felállított tanácsok vezetői: Szappanos Géza ítélőtáblái bíró, Tanner Béla központi járásbírósági bíró, Gerenday Zoltán pestvidéki törvényszéki bíró, Gátay Endre budapesti büntetőtörvényszéki tanácselnök, Roósz Lajos budapesti büntetőtörvényszéki tanácselnök. 29 A büntetőtanácsok elnökei: László Dezső ítélőtáblái tanácselnök, Jónás Béla népbírósági ta­nácselnök, Harkay József törvényszéki bíró, Király Gyula törvényszéki bíró, Buday György törvény- széki jegyző, Késmárky Ernő törvényszéki bíró, Bányai László járásbíró, Bereczky Brúnó járásbíró, Tutsek Gusztáv törvényszéki tanácselnök, Hollós Olivér törvényszéki bíró, Kiss Endre ítélőtáblái bíró, Herpai Ernő törvényszéki bíró, Ságy Imre törvényszéki tanácselnök, Kelemen József törvény- széki jegyző. A népbírósági különtanácsok elnökei: Ölti Vilmos ítélőtáblái bíró, Lukácsy Sándor tör­vényszéki tanácselnök, Rácz Endre ítélőtáblái bíró, Berek István törvényszéki tanácselnök, Lukács Tibor törvényszéki tanácselnök, Sipos Zoltán törvényszéki tanácselnök. Az igazolásfellebbezési taná­csok elnökei: Rátay György ítélőtáblái tanácselnök, Gerenday Zoltán törvényszéki tanácselnök. BFL XXV 1. d. Budapesti Népbíróság elnöki iratai VIII. A. Ugybeosztás. 30 Az első hét 16 ügydarabja után március végére már 42 új ügyet, április utolsó hetében pedig már 91 új ügyet tárgyalt a bíróság. MOL XIX. E. 1. 1. Igazságügyi Minisztérium Népbíróság Osztály 1325/1945. 31 A statisztika szerint az 1946-os évben 5126 bűnügy került a népbíróság elé, így a hátralék 1296 ügyet tett ki. Az igazolásfellebbezési ügyekben viszont sikerült valamennyire ledolgozni az elő­ző évi hátralékot, mivel 139 ügyet tudtak az 1945-ös év anyagából feldolgozni. A kimutatást a bíróság a Szövetséges Ellenőrző Bizottság orosz tagozatának készítette. L. BFL XXV 1. d. Budapesti Népbí­róság elnöki iratai VIII. B. 9. Teljes ülési jegyzőkönyvek 1947. január 17. 32 A kimutatás szerint 140 fővel dolgozott a bíróság, akikre 89 412 forintot kellett fordítania az igazságügy-minisztériumnak. BFL XXV 1. d. Budapesti Népbíróság elnöki iratai 1949. I. A. 38.

Next

/
Thumbnails
Contents