A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - V. - Katona Csaba: Forradalom előtt - avagy nagymagyar út Moszkva felé? Néhány gondolat Szekfű Gyula 1945 utáni szerepvállalásáról

ta, illetve szakértő tagjainak megítélése alig függött felkészültségüktől, teljesítményüktől. Az ítéletalkotás leginkább két mozzanattal függött össze. Az egyik, hogy - Szekfű Gyulát leszámítva - a felsorolt diplomaták zöme hamarosan leköszönt állásáról, tiltakozásul Nagy Ferenc lemondatása és emigrációba kényszerítése ellen. A másik, hogy nem csupán követték miniszterelnöküket az emigrációba, hanem többen (Auer, Bede, Szegedy-Maszák) aktív szerepet is vállaltak a második világháború utáni magyar politikai emigráció különböző szervezeteiben, valamint a meginduló Szabad Európa, illetve Amerika Hangja rádió magyar osztályainak munkájában. Azaz a Horthy-korszak diplomatái közül éppen azok, akiket demokrata magatartásuk miatt igazoltak, s az új adminisztrációba átvettek, fentebbi lépésük miatt azonnal »reakciós horthystákká«, »az imperializmus bérenceivé« minősültek át. Új státusukban pedig a rossz békéért felelős bűnbakként lehetett az egész garnitúrát felmutatni.”11

Tovább árnyalja a képet az, ahogyan Pető Andrea csupán utal arra, hogy Szekfű egyáltalán nem volt korábban jó véleménnyel a nyilvánvalóan fenyegető szovjet megszállásról: „A szovjet katona fogalma eggyé vált a részegen, fegyveresen garázdálkodó veszélyes külföldi alakjával. Általános volt az érzés, hogy itt van a határ, ahol a nyugati, keresztény civilizáció szembesült a Kelettel - elbi- zonytalanítva az addig elfogadott normákat. A magyar történeti emlékezetben élénken él a török uralom, és a keleti katonai barbarizmussal szemben a magyar területek védő szerepe. Sokan, köztük Szekfű Gyula is, a szovjet megszálláskor újabb török uralomra készültek. Budapesten az egyéni védekezési módszerek voltak csak hatásosak, és senki nem hibáztatta sem a férfiakat, sem a politikát azért, ami vele történt.”12

Akadnak továbbá sommás, elnagyolt megközelítések is, ilyen pl. az alábbi, amelynek megfogalmazója még arra sem vette a fáradtságot, hogy utánanézzen, Szekfű nem nagykövet volt, amikor Moszkvába küldték, csupán követ. A lényeg nyilvánvalóan nem ez volt; itt már nem is annyira véleménnyel, értékeléssel, mint inkább ítélettel találkozunk: „Voltak olyan könyvek, amelyek nem kerültek rá a jegyzékekre, mégis begyűjtötték őket, mint a »Hóman-Szekfű«-t, az ötkötetes Magyar Történetet. De csak a Hóman írta köteteket. A Szekfű Gyula által írtakat nem, mert Szekfű moszkvai nagykövet lett.”13

Bakay Kornél is csak egy mondatban, ám érezhető és nem is titkolt nehezteléssel ír Szekfű moszkvai szerepvállalásáról: „Szekfű Gyulát keményen megbírálta Németh László, nemzetietlen és baloldali felfogása miatt, ami be is igazolódott, hiszen 1945 októberében moszkvai nagykövetnek nevezték ki a kommunisták.” 14 *

Keményen fogalmazott Heinrich-Tamáska Péter is Szekfűt illetően: „A kór már a történelmi középosztály olyan kiemelkedő gondolkodójánál, mint Szekfű

11 Gyarmati György: Magyar kálvária feltámadás nélkül. Rubicon, 1997. 2. sz. 4-9.

12 Pető Andrea: Budapest ostroma 1944-1945-ben - női szemmel. Budapesti Negyed, 2000. 3~4. [29-30.] sz.

13 Tompó László, ifj.: Bolsevista cenzúra Magyarországon, http://web.cetlink.net/~szittya/de- cember011202.htm

14 Bakay Kornél: A történetkutató sorsa Magyarországon. Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség. http://ttweb.hU/gyujtemenyek/cikkek/regi/Magyarsag/Magyarnak%201enni.html#2

NÉHÁNY GONDOLAT SZEKFŰ GYULA 1945 UTÁNI SZEREPVÁLLALÁSÁRÓL 745