A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Katona Csaba: Forradalom előtt - avagy nagymagyar út Moszkva felé? Néhány gondolat Szekfű Gyula 1945 utáni szerepvállalásáról
746 KATONA CSABA Gyula is jelen volt. Forradalom után című könyve - amelyben hiába próbált olyan útmutató s mindent átértékelő magyar történetfilozófiát adni, mint a Trianont követő Három nemzedékben - valóban az ítélőképesség megzavarodásáról tanúskodik. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet elnökei, Vorosilov marsall és Szviridov altábornagy kormányozta országról kijelenti, »hogy 1918-20 korszakával szemben a mi mostani éveink azok, amelyek megértek a forradalmi változásra, s amelyekben - az evolúció híján - régóta esedékes forradalom megkezdte (kiépíteni) a közelmúlttól független, azzal ellentétes berendezéseit, s hozzátehetjük: ezeken dolgozik ma is, holnap is«. O, aki első moszkvai nagykövetként azért sejthette, hogy több százezer honfitársát dolgoztatják halálra a szovjet lágerekben, s bár könyvében dicsérte Bethlen István kormányzatát, egy lépést sem tett a halálosan legyengült gróf moszkvai börtönből való szabadulására (sőt holmi kényelmes dácsalétről tudósított Bethlen sorsát illetően), jól tudhatta azt is, hogy az egész felülről irányított forradalmat az orosz nacsal- nyikok listáin szereplő honi kiválasztottak csinálják.”15 Ablonczy László már jóval részletesebben (és ezért hitelesebb, ugyanakkor vitathatóbb módon, érveket is felsorakoztatva) igen hasonló álláspontot képviselve közelíti meg Szekfű 1945 utáni tevékenységét: „Szekfű Gyulát nem rendítette meg a kormányfő elűzetése; 1948-ig volt moszkvai követ, hazatérése után országgyűlési képviselő, 1954-ben, halála előtt, az Elnöki Tanács tagja lett. 1947-ben közreadta Forradalom után című munkáját. Márai, befejezvén olvasását, így méltatta: »A szellemi ember elaljasodásának, gyávaságból és érdekből meghunyászkodó képmutatásának ritka dokumentuma ez a könyv.« Szeretném tárgyszerűbbre hangszerelni Márai indulatát, de lehet-e védeni egy tudóst, aki a napi politika igényéhez igazodva, a Szabad Nép színvonalán gyaláz- za nemzetét? Szekfű elkötelezett demokráciaigényét és tudományos szemléletét könyvében így fejezte ki: »A munkáspártok [...] azt is eltűrték, hogy a választásokon kisebbségben maradjanak.« Még az elemi tényekre se volt tekintettel a moszkvai tudós-követ; a külföldre szökött miniszterelnök felelősségét emlegette, mert elmulasztotta azt, hogy a középosztály mint zárt egység az ország újjáépítésében a számarányának és intelligenciájának megfelelő szerepet vállaljon. Mintha Szekfű nem tudta volna, hogy az intelligencia zárt egységben marhavagonokban távozott Szibériába, ahol reggel bányákba, fakitermelésre, este haza a barakkba - zárt egységben menetelt. Akik itthon maradtak, azokat Rajk László és Péter Gábor emberei zárt egységben fuvarozták az ÁVO kihallgatásaira és kazamatáiba. Nem tudjuk, hogy Szekfű Gyula valószínűség-számítása a még szabadon lévő intelligenciára alapozott, vagy az ólombányák és az And- rássy út 60. magyar polgárait is tételezte. Szekfű könyve mondatról mondatra cáfolható képtelenségeket tartalmaz. Hogy miért írta meg, miközben tudta az igazságot? Márai jelzői közül egy erre utal: gyávaságból. Mélyebb érvvel, már- már mentő érvvel szólva: félelemből. Szekfű Moszkvában, a Kovács Imrével való beszélgetés képét továbbgondolva, Szabó Zoltán látomását is említve, a török idők, a konstantinápolyi Héttorony fogjának érezte magát; Bethlen István 16 16 Heinrich-Tamáska Péter-. Meddig tartott a szabadság öröme? Magyar Nemzet, 2005. április 5.
