A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Garadnai Zoltán: Franciaország keleti nyitási politikája 1966-ban
706 GARADNAI ZOLTÁN sa, egy barátsági szerződés megkötése nagyon is kézzelfoghatónak tűnt. De Gaulle szovjet politikája lényegében 1966-ban sem jelentett többet, mint 1944-ben, amikor moszkvai látogatásával szintén Franciaország nemzetközi mozgásterét próbálta bővíteni. Természetesen voltak jól megfogalmazható, közös szovjet-francia érdekek a német határok és a nukleáris fegyverek vonatkozásában, de De Gaulle megvédte Moszkvában az egységes Németország alapelvét az Európát és Németországot megosztó szovjet elképzelésekkel szemben. Alapvetően tévedett viszont abban, hogy a szovjet diplomácia ideológiai erejét alábecsülte, és elsősorban annak pragmatista-realista hagyományaira épített.15 A szovjetek szélesebb összefüggésekben gondolkodtak, és számukra az ideológiai argumentumokkal alátámasztott önös reálpolitikai érdekeik fontosabbak voltak. Az általuk elképzelt geopolitikai játszmában ráadásul Francia- ország nem foglalt el az Egyesült Államokkal egyenrangú helyet, és eltérően De Gaulle elképzeléseitől (az amerikaiakhoz hasonlóan) alapvetően az 1945 után kialakult európai status quo fenntartásában voltak érdekeltek.16 A szovjetek számára azonban a francia kapcsolat, a feszültebbé váló kínai-szovjet viszony következtében egyre fontosabbá lett, mivel szükségük volt a birodalom európai határainak nyugalmára. Ám a Szovjetunió bizonytalannak érezte magát amiatt, hogy nyugaton egy erős konföderáció keretei rajzolódtak ki, és aggódott a vonzerő miatt is, amit a nyugati országok életszínvonala az érdekszférájába tartozó kelet-közép-európai államok számára jelentett. Ebből következően Moszkvai szemszögből nézve a „szelektív enyhülés” politikája elsősorban a gazdasági együttműködést jelentette, mivel az a szovjetek számára technológiai és kereskedelmi előnyökkel járt.17 Ebből viszont az is következett, hogy a kisállamok előtt nagyobb mozgástér teremtődött a saját érdekeiknek megfelelően a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok fejlesztésében.18 De Gaulle ezt a lehetőséget fogalmazta meg a Kremlben 1966. június 21-én elmondott beszédében is. Ekkor arról beszélt, hogy a Kelet és a Nyugat között kialakítandó új rendben Párizsra és Moszkvára kell építeni, és az „...enyhülést, az egyetértést és az együttműködést célzó új viszonyokat kell életbe léptetni”.19 A lehetőségek kölcsönös felismerését mutatja, hogy a két ország 1966- 1969 között 17 szerződést kötött egymással.20 15 Vaisse, M.: La grandeur, politique étrangére du général de Gaulle i. m. 428. 16 Georges-Henri Soutou: La guerre de Cinquante ans. Les relations Est-Ouest. 1943-1990. Fayard. Paris. 2001. 472. 17 Paul Kennedy. A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai kiadó. Bp., 1994. 380. 18 Documents Diplomatiques Franqais (DDF) 1966. T. II. Peter Lang, Bruxelles. 2006. N° 201. 492^498. Baudet francia nagykövet a nagyköveti szolgálata végén írt összefoglaló jelentésében a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődését reális lehetőségként értékelte, de az ideológiai-politikai, katonai és geopolitikai ellentétek miatt lehetetlennek tartotta a szorosabb együttműködést a Szovjetunió és a nyugati világ bármely állama között. 19 Idézi: Gazdag Ferenc: Franciaország története. Zrínyi kiadó. Bp., 1996. 123. 20 Vaisse, M.: La grandeur, politique étrangére du général de Gaulle i. m. 433.
