A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Feitl István: A Kádár-rendszer alkotmányossága
663 hanem a szövetkezettől kapták ezt követően is, bár ez közel azonos társadalom- biztosítási jogot jelentett. 1980-ra a nyugdíjkorhatár is egységesült. A szociális ellátás fejlesztése a Kádár-rendszer kiemelten fontos területei közé tartozott. Nemcsak közvetlenül az állam, hanem átruházott feladatkörben a szakszervezetek, sőt a termelő vállalatok és intézmények is foglalkoztak ezzel. 1971-től a vállalati tervek kötelező részévé vált az egészségügyi, szociális és kulturális juttatások biztosítása. (Ez Románia kivételével valamennyi európai szocialista országban normává vált.) Ennek alapelve az volt, hogy a dolgozók a munkahelyeken is szociális biztonságban érezzék magukat. A munkahelyek jóléti intézményi vonásai erősödtek. A szolgáltatások kiterjedtek a továbbképzési lehetőségek támogatására, az étkezési kedvezményre, az üzemorvosi szolgálatra, segélyezésre, kulturális és sporttevékenységre. A nagyobb vállalatok és intézmények művelődési házakat és sportlétesítményeket, egyesületeket tartottak fenn. Üzemi bölcsődék és óvodák működtek. A vállalat nemcsak hozzájárult a lakásvásárláshoz, de olykor maga is épített lakást dolgozóinak. Tekintettel arra, hogy a SZOT a szakszervezeti tagság 5%-a üdülését volt képes évente biztosítani, sok vállalat és intézmény maga épített üdülőket. A kedvezmények a munkásszállásokra is kiterjedtek. A lehetőségek függtek a vállalatok nagyságától, befolyásától, gazdálkodásának eredményességétől, vagyis ebben a szférában az alkalmazottak közötti egyenlőség nem volt biztosítható. Az általános jogkiterjesztés ezzel együtt a társadalmi kiegyenlítődés irányába hatott. A nyolcvanas években, különösen annak második felében a szociális biztonságot garantáló rendszer megrendült. A KSH-ban 1982 óta kalkulált létminimum számítások alapján 1988-ban az aktív népesség közel 10%-ának jövedelme nem érte el a létminimumot, és a lakosság egyötödének jövedelme nem érte el az ún. társadalmi minimumot. Ennek hátterében az alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások árának növekedése állt. (1980-1987 között az emelkedés az élelmiszereknél 51%-os, a ruházati cikkeknél 76%-os, a háztartási energiánál 61%-os volt.) A leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportoknak ekkor a fogyatékosok, az időskorúak egy része, és a nagycsaládosok számítottak. Az egyik utolsó jelentős intézkedésként született meg 1976-ban a közművelődésről szóló törvény,23 amelyben a kulturális sokszínűség tolerálása, a sokoldalúan kiművelt emberkép az egyoldalú politikai elkötelezettséggel rendelkező állampolgárok eszményével keveredett. Az állam itt is magára vállalta a még intenzívebb fejlesztő és irányító szerepet. A célkitűzés az volt, hogy megteremtődjön a társadalom legkülönbözőbb - a családi, lakóhelyi közösséget is magába foglaló - szervezetei között az egymásra épülő, tervszerű permanens művelődési folyamat nagyszabású terve. A lakóterületi egyenetlenségek, város és falu közötti különbség azonban az intézményi ellátottság tekintetében nem csökkent.24 Összességében az 1972. évi alkotmánymódosítás egyik újdonsága az volt, hogy kodifikált egy olyan jóléti társadalmi modellt, amelyben az állam és annak A KÁDÁR-RENDSZER ALKOTMÁNYOSSÁGA 23 Az 1976. évi V tv. a közművelődésről. ( http://www.l000ev.hu/index.php?a=38param=8513 ) 24 Az 1970-es évek közművelődéspolitikájáról és annak elméleti hátteréről összefoglalóan 1. Szocialista közművelődés. A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem tankönyve. Kossuth Könyvkiadó, 1978.
