A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Feitl István: A Kádár-rendszer alkotmányossága
660 FEITL ISTVÁN olyan módon és mértékben vette át, amennyire ez a redisztributív megoldásokat elősegíthette. Az alkotmány így a valóságnak megfelelően fejezte ki azt, hogy ez a társadalmi berendezkedés nem a magántulajdonra, hanem valamiféle más, „közösségi” tulajdonra épül. Az alkotmányos szóhasználat állami és szövetkezeti tulajdonról beszélt, amit a „társadalmi tulajdon” kifejezésével foglaltak össze. A tulajdonos, azaz a tulajdonosi jogok gyakorlója azonban egyik formánál sem a hivatalos formulákban megjelölt közösség, vagy az „egész nép” volt. Kornai János ezt a tulajdoni viszonyrendszert a hatalmi elit bürokratikus koordinációjával határozza meg,15 ami annyit jelent, hogy a társadalmat átfogó hierarchikus szervezetben a hatalmat gyakorló csoport a gazdaság szereplői közötti kapcsolatból kiküszöböli a piaci koordinációt, és meghatározóan a bürokratikus koordinációt juttatja érvényre. A hierarchia ellenére azonban a rendszert nem az jellemzi, hogy annak csúcsán állók a tényleges tulajdonosok. A bürokrácia tagjainak magánjövedelme és a gazdasági egységek haszna között nincs, vagy csak alárendelt értelemben van kapcsolat. A különböző jogosítvány elemek a bürokrácia más-más csoportjaira szétosztva vannak jelen, ezek a csoportok egymást is kontrollálják. A bürokratikus koordináció mindvégig ebben a formában szerveződik. A fő hatásirány a fentről-lefelé való áramlás, de ezt át- és átszövik oldalirányú és alulról érkező hatások. A tulajdon ebben az értelemben elszemélytelenedik a bürokratikus elit körében. Az alkotmány e mellett tartalmazta a magántulajdon korlátozott jelenlétét is, elismerte a személyi és a kisárutermelésben a magántulajdon létjogosultságát. Ez azt jelentette, hogy a rendszer erősen korlátozott módon, de vegyes gazdaságként határozta meg magát. A magántulajdon szerepe, nagysága és aránya a korszakban változó. A gazdaság vegyes jellegére építve alapozódtak meg azok a reformelképzelések, amelyek a piaci koordináció visszaépítésére törekedtek, a „terv plusz piac” elv érvényre juttatásától remélték a szocialista gazdaság hatékonyságának megteremtését. Azt mondhatjuk, hogy a piaci szocializmus irányába történt elmozdulás az egyik legjelentősebb változás a rendszer alapvető jellegében. Az alkotmány különleges minőségként foglalkozott az állami tervezéssel, azt a gazdasági élet meghatározójának tekintette, ami egyben azt jelentette, hogy a magántulajdonban lévő gazdasági szférán kívül a tervezés valamilyen módon az egész gazdasági-intézményi szféra uralását (irányítását, ellenőrzését, fejlesztését) biztosította. A tervezési folyamatokat jogilag részletesen szabályozták, nemcsak intézményeket hoztak létre megvalósítására, hanem áthatotta a gazdasági és politikai élet szinte minden szféráját. Magát a működés rendjét adta a tervezés, amely több volt - mai példával élve - mint egy költségvetés elkészítése. A tervezés, a terv és végrehajtása (módosítása), mint a működés alapmechanizmusa meghatározta a központok, a vállalatok és intézmények, valamint a vállalatok egymás közötti viszonyát, az irányítás menetét és eszköz- rendszerét és a vertikális és horizontális alkuk összetett folyamatát hozta létre, 15 Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. HVG Kiadó Rt., 1993. 140-160.
