A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - A. Sajti Enikő: Tito 1947-es magyarországi látogatásának előzményei
TITO 1947-ES MAGYARORSZÁGI LÁTOGATÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI 601 ződés 29. cikke alapján „a 29. cikkben szabályozott eljárás alá lefoglalni, visszatartani, felszámolni vagy bármi más intézkedés alá vonni - S. E.] csak azok a javak vonhatók, amelyeket Jugoszlávia a háború alatt mint ellenséges vagyont zár alá vett. ”51 Másrészt szerették volna elérni, hogy azokat az ingóságokat, amelyeket a volt magyar köztisztviselők az embertelen és gyors kiutasítás, kitelepítés, illetve átmenekülés miatt hátrahagytak, illetve a jugoszláv hatalom kisajátított, eredeti tulajdonosaik visszakapják. Úgy vélték, mint az idézett pro domo feljegyzésben olvashatjuk, mivel a magyar köztisztviselők kiutasítása a fegyverszüneti egyezmény alapján történt, ezért a hazatelepített köztisztviselőknek joguk van ingóságaik áthozatalára. Azt is világossá tették, hogy „Az az állítás, mintha a magyar köztisztviselőknek eltávozásuk alkalmával nem hagytak volna vissza ingóságokat, illetve hogy a magyar köztisztviselőknek eltávozásuk alkalmával módjukban állott összes ingóságukat magukkal hozni, nem felel meg a valóságnak. ” A feljegyzés készítője utalt arra is, hogy a trianoni békeszerződés után az SZHSZ Királyság területéről kiutasított, „hazatelepített” magyar köz- tisztviselők egy 1922-ben kötött szerződés alapján visszakapták ingóságaikat, ezért hasonló megállapodást „fokozottabb mértékben igényelhetjük a baráti Jugoszláviától. ”52 A magyar állampolgárok Jugoszláviában hagyott ingatlan és ingó vagyonáról a pénzügyminisztérium külföldi károsultak ügyosztályához 1948 áprilisáig 587 bejelentés érkezett. Ezek nagy része a kiutasított köztisztviselők ingatlan vagyonára vonatkozott. E probléma rendezésére a SZEB-en keresztül már 1945. novemberében javaslatot tett a magyar kormány, a jugoszláv fél szerint azonban a „fasiszta magyar tisztviselők nem hoztak magukkal semmit. ” 1947 június elején a külügyminisztérium arra utasította Szántó Zoltán belgrádi követet, puhatolja ki a jugoszláv kormány ezzel kapcsolatos álláspontját. Szántó ezt meg is tette, s jelentette kormányának, hogy Belgrád a magyar vagyonok kérdésével csak a békeszerződés ratifikálása után hajlandó foglalkozni. Budapest e rövid időre is érdemesnek tartotta volna egy pénzügyi szakértő Belgrádba küldését azzal a céllal, hogy mérje fel a magyar vagyonok nagyságát, milyenségét. A külügyminisztérium ezzel kapcsolatos előterjesztését azonban a minisztertanács 1948. február 12-én indoklás nélkül elutasította. A Pénzügyminisztérium külföldi károsultak ügyosztálya, a Külügyminisztérium kérésére szintén foglalkozott az üggyel, és elkészítette a magyar állampolgárok Csehszlovákiában és Jugoszláviában lévő javainak bejelentési kötelezettségére vonatkozó rendelettervezetet. S míg a csehszlovákiai anyag minisztertanács elé került, a jugoszláviai anyag felterjesztésére nem került sor.53 1947-re tehát, a jelzett problémák ellenére is úgy tűnt, hogy soha nem látott mértékben szívélyessé vált a két ország viszonya. A kapcsolatokat körülvevő nemzetközi környezet azonban egyre kedvezőtlenebb irányba fordult. Korábban a szovjet vezetés különféle értékeléseiben Jugoszlávia volt a mintaország, ahol a „népi demokratikus fejlődés”, a „reakciós erők” hatalomból törté51 MÓL XIX-J-l-j-Jugoszlávia-23/g-269/1948. 27. doboz. 52 Uo. 53 MÓL XIX-J-l-j-Jugoszlávia-23/g-269/1948. 27. doboz.
