A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - A. Sajti Enikő: Tito 1947-es magyarországi látogatásának előzményei
600 A. SAJTI ENIKŐ A kulturális együttműködésről kötött egyezmény leszögezte, hogy mindkét fél „a lehető legnagyobb jóindulatot és előzékenységet fogja tanúsítani” a másik fél állampolgárai és azok intézményei iránt, egymás történetének és kultúrájának tanulmányozására kölcsönösen tudományos intézeteket alapítanak , és e feladatok megvalósítása céljából magyar-jugoszláv bizottságot hoznak létre, két, budapesti, illetve belgrádi tagozattal. Az egyenlőtlen erőviszonyok tükröződtek abban, hogy míg a magyarországi jugoszláv kisebbség esetében a délszláv kisebbség „elismert” intézményei és szervezetei delegálhattak képviselőket a vegyesbizottságba, a jugoszláviai magyarok esetében az egyezmény ezt a lehetőséget nem adta meg, a képviselőket lényegében a kormány nevezhette ki. Mint az egyezményben ezzel kapcsolatban olvashatjuk: „ A belgrádi tagozatba a külügyminisztérium egy képviselője, a Kulturális és Művészeti Bizottság, valamint az Iskola és Tudományügyi Bizottság két-két képviselője, a Tájékoztatásügyi Igazgatóság, a szakszervezetek, az elismert ifjúsági szervezet és a kultúrmunká- sok szervezetének egy-egy képviselője, valamint a jugoszláviai magyar származású lakosság elismert kulturális-közművelődési intézményeinek és a magyar szervezetnek egy-egy képviselője foglalnak helyet. ”49 Az egyezmény a Vegyesbizottság feladatait is rögzítette, amely lényegében kiterjedt a két ország kulturális, oktatási, művészeti kapcsolatainak szervezésére, koordinálására. Figyelemre méltó az is, hogy az egyezményt a Magyar Köztársaság részről Molnár Erik külügyminiszter, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság részéről pedig nemcsak hogy nem a külügyminiszter, még csak nem is a művelődési miniszter, hanem a Művelődési Minisztériumon belül 1946 nyarán létrehozott Kulturális és Művészeti Bizottság elnöke, Marian Stilinovic írta alá. 1946/1947-re tehát, mint láttuk, sikerült tisztázni a jóvátétel kérdését, és frissen megkötött megállapodások szabályozták a gazdasági kapcsolatokat is. A legérzékenyebb kérdést azonban, vagyis a magyarok elleni tömeges kivégzéseket, megtorlásokat magyar részről „feláldozták ” a jószomszédi kapcsolatok oltárán - hivatalosan hallgatás, csend vette körül.50 A magyar kormány azonban igyekezett napirenden tartani és valamiféle megállapodást kicsikarni a jugoszláv félből a Jugoszláviában maradt magyar magán javak kérdésében. A külügyminisztérium nemzetközi jogi és szerződési osztálya e javakat 1948-ban öt csoportba sorolta: a magyar iparvállalatok Jugoszláviában lévő telepei, a magyar állampolgárok tulajdonában volt városi ingatlanok, a magyar állampolgárok tulajdonában volt mezőgazdasági ingatlanok visszamaradt ingóságai, illetve különféle magyar pénzkövetelések jugoszláv jogi és természetes személyekkel szemben. A magyar álláspont szerint a békeszer49 1947. évi XXXI. törvény a Belgrádban 1947. évi október 15. napján aláírt magyar-jugoszláv kulturális egyezmény becikkelyezése tárgyában. http://www.l000ev.hu/index.php?a=3¶m=8278 (A letöltés ideje 2012. január 1.) A törvényt a magyar országgyűlés 1947. december 5-én cikkelyezte be, a képviselők közfelkiáltással fogadták el, a megerősítő okiratokat pedig 1948. január 20-án, Belgrádban cserélték ki. A korszak magyar-jugoszláv kulturális kapcsolataira részletesen 1. N. Szabó József-. Magyar-jugoszláv kulturális kapcsolatok a második világháború után (1945-1947). Világtörténet, 1999. tavasz-nyár. 56-65. 50 A kérdésre legújabban 1. A. Sajti Enikő: Háború, kisebbségpolitika, megtorlás: magyarok és szerbek 1941-1945. Elet és Irodalom, 2011. szeptember 9.
