A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - IV. - Pritz Pál: Emlékirat és napló, avagy emlékirat a naplóban

EMLÉKIRAT ÉS NAPLÓ, AVAGY EMLÉKIRAT A NAPLÓBAN

507

ul azok, akik Schönbrunnban az uralkodó körül voltak) tudták, hogy lehetséges ugyan egy marék, „mindenképpen parancsot teljesítő” katonával lövetni, ám azzal nem a rendet állítják helyre, hanem a poklok kapuit nyitják meg.

A második világháborúban azután az első nagy háborúhoz képest is (a magyar sors szempontjából leginkább 1943-1944-ben) nagyobbra tárultak a poklok kapui. És Barcza György 1946-os memoárjában már nem ismétli meg ezt a nemes ötletét.

*

A Tanácsházán a Nemzeti Tanács ülésezett, „Károlyi és a zsidói” (írja tömény utálattal és valótlansággal), az utcán pedig ezek a suhancok jártak körben. A régi bátor katonák letépték katonai jelzéseiket és a Kossuth nótát énekelték. Az éjszaka gyakran gépfegyvert lehetett hallani és amikor korán felébredt, szobájába testvérének „bátor huszárja” jött be könnyezve, mert az utcán a bátorsági érdemérmét erőszakkal letépték. Akik ezt tették „félig felnőtt zsidó suhancok” voltak, akik az egész háború alatt Pesten „dekkoltak”, miközben ő kinn a fronton az ő életüket és vagyonukat védelmezte. Ezek a „csibészek” mertek rátámadni. Amikor Barcza kiment a házból, azt látta, hogy az utcák tele voltak katonákkal, akik mind piros-fehér-zöld kokárdát és fehér virágot24 viseltek. A forradalom győzött és Tisza István a Hermina úti villájában feküdt meggyilkolva.

„Minél előbb Koppenhágába, a családomhoz akartam jutni, ezért este egy bumli vonattal észak felé elutaztam.”25 26

*

„Finom modora - írtuk korábban - természetesen távol tartotta a Károlyi Mihályt útszéli módon rágalmazók táborától, a polgári demokratikus forrada24 Azt, hogy őszi rózsák voltak, nem említi. - 1946-ban már igen. Barcza Gy.: Diplomata-emlékeim i. m. I. 116.

26 Kopenhagen 146/49, 147/50. és 148/51. - Szó sincs tehát hálókocsiról. Annál inkább arról, hogy a cseh hatóságok ezután lezárták a határt, Barcza az utolsó vonattal jutott el Németországba. Az éjszaka a Mackensen hadsereg két tisztjével utazott, feje alatt egyik zsákjukkal, aztán reggel megtudta, hogy a Mackensen hadsereg pénztárán pihent. Ennek okán aztán - teljesen érthetően - megijedt, mi lesz, ha a csehek letartóztatják. („Ich hatte nur wenig Gepäck mit, schlief die Nacht im Coupé auf einem Sack von welchem es sich herausstellte, daß er 7 Millionen Mark, die ganze Kasse der Mackensen Armee enthielt. Nicht ohne Angst fuhr ich weiter.) Az 1946-os visszaemlékezés ezen a ponton is alaposan átstilizálódik. „Utitársam egy hatalmas ládán ült, melyről Berlinbe érve azt mondta nekem, hogy abban Mackensen balkáni hadseregének egész pénzkészlete van aranyban. Gratuláltam neki, hogy ezt a sok-sok milliót ily sikerrel átmentette.” Az nem kétséges, hogy az 1946-os emlékirat a publikálás céljával született. Mint más helyütt korábban már írtuk, Barcza így akart elégtételt venni zátonyra futott életéért. Az 1924-es visszaemlékezés ellenben valójában a napló része, s ekképpen pillanatig sem lehet kétséges, hogy az van közelebb a múlt valóságához. Ebben a pénztörténetben egyértelműen ez volt a valóság. A maga egyszerűségével, a kockázat súlyának még a cseh területen történt megismerésével, amelyben egy grammnyi aranyról sem volt szó. Annál inkább lehetett volna véres kimenete az ügynek...