A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - IV. - Pritz Pál: Emlékirat és napló, avagy emlékirat a naplóban
506 PRITZ PAL valótlanságokat 1924. évi elbeszélése további részleteinek felidézésével cáfoljuk majd. „Az állami címer letépése szimbóluma volt a forradalomnak, és az a mód, ahogy az őrszem azt közömbösen nézte, az engem a nép érzületéről világosított fel.”21 Barcza György szeretett, és amikor tehette (nagyon jól tette) tudott is jól élni. Számára az írás is az életöröm egyik forrása lehetett. Másként (senki nem kényszerítette) aligha született volna meg a hatalmas naplófolyam és a két visszaemlékezés. És jóllehet a történész természetesen mindent megtesz, hogy remélt olvasójának a lehető legjobban idézze fel a múltat, s ennek érdekében az emlékirat gyenge pontjairól is tájékoztassa, közben azonban maga is számtalanszor élvezettel olvas. Látja, az emlékirat- és naplóíró törekvését, azt, hogy mindent a legjobb tudása szerint jegyezzen le. Igaz, ez számos alkalommal nem sikerül. Mert Barcza György helyzete, érdekei, érzelmei (ha úgy tetszik: helyzetünk, érzelmeink, érdekeink) optikáján bizony megtörnek a fénysugarak. Amit Barcza a forradalmak koráról elmond, az nagyon sok vonatkozásban elrajzolt, nemegyszer kimondottan hamis. Mégis helyenként elképesztően önleleplező. Mint most is. Ha a forradalmakról ír, szinte egyvégtében csőcselékről, csak félig felnőtt suhancokról beszél, és (ami az 1946-os, a holokauszt után nem sokkal írott elbeszélésből teljesen hiányzik22) bizony szélsőségesen zsidózik. Itt ellenben pőrén megmutatkozik, hogy Barcza nagyon is meglátta ennek az eseménynek a legmélyebb értelmét. A nemzet és nép közötti szakadékot. Mivel a nép elemi erejű felkelése fosztja meg (pontosabban szólva: megfosztani látszik) kiváltságos életétől, ezért a sok indulata, lejárató beállítása. „Lukasics tábornok, akinek még voltak megbízható csapatai ezen az éjszakán Schönbrunnba telefonált, és felhatalmazást kért, hogy a tömeggel szemben fegyvert használhasson. Károly király nem adott felhatalmazást így Károlyi és elvtársai sikere biztosított volt.” Eddig az akkoron általa még bizonyosan nem ismert tények közlése, majd azokból az alábbi következtetéseket vonja le: ha Lukasics nem kér engedélyt és lövet, akkor a dolgok a legnagyobb valószínűség szerint nem oly messzire jutottak volna, mint aztán jutottak. A régens23 gyengesége csaknem mindig a forradalom oka. Egy marék, parancsot mindenképpen teljesítő, bátor csapattal felkelők ezrei téríthetőek észre. Aki ezeket a félig felnőtt suhancokat látta, akik Pesten az utca forradalmát csinálták - elmélkedik tovább -, alig érti meg, hogyan volt lehetséges forradalmat csinálni. Akik ellenben látták a többszázezer hazaözönlő katona indulatát, azok (messze nem csupán a tisztességes történészek, de maguk a kortársak is, példá21 Kopenhagen 146/49. 22 A „zsidó” szó az 1946-os emlékirat forradalmakkal foglalkozó részében egyetlen alkalommal sem fordul elő. Abban a talányos kérdésben, hogy az 1946-os emlékirat elkészítéséhez használta-e Barcza a naplófolyamot, már korábban egyértelműen arra jutottunk, hogy nem. Az 1924-es napló esetében ellenben határozottan az a véleményünk, hogy igen. Ez a két szöveg filológiai egybevetésével bizonyítható (lenne). Több helyen mindkét visszaemlékezésben ugyanazt írja Károlyiról, a „csőcselékről”, „csak” éppen azt a szót, hogy „zsidó” 1946-ban a leggondosabban elkerüli. 23 Barcza a homo regiusnak kinevezett József főhercegre, az ő erőtlen szerepére utal.
