A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - IV. - Mürber Ibolya: A magyar külpolitika és az Anschluss-kérdés 1927-1932 között
A MAGYAR KÜLPOLITIKA ÉS AZ ANSCHLUSS-KÉRDÉS 1927-1932 KÖZÖTT 497 szakadásáról. A hivatalos magyar és olasz támogatást élvező Starhemberg vezette Heimwehr mellett egyre nagyobb befolyást gyakorolt az utcán, a felvonulásokon, az erőszakos terrorakciók során a németországi támogatottságú nemzetiszocialista mozgalom. A magyar és olasz támogatással rendelkező Heim- wehr-egységek a szintén Anschluss-ellenes Dollfuss-kormánnyal egyetemben az osztrák állami szuverenitás megőrzését és egy önálló osztrák tudat kiépítését tartották elsődleges feladatuknak. így a magyar külügyi vezetésnek az An- schlusshoz való viszonyát is újra kellett gondolnia, fogalmaznia. Noha az 1930- as évek elején is annak valamikori bekövetkeztével számolt, éppen az Ausztriával szorosabbra fűzött kapcsolatok és barátinak titulált viszony miatt Gömbös Gyula számára egyre nehezebbé vált az egyidejű jó viszony ápolása és erősítése Németországgal és Ausztriával. 1932. nyarán a magyar követség egy rövid összefoglaló elemzést készített az ausztriai közhangulatról és az ország külpolitikai irányvonaláról az Ansch- luss-szal kapcsolatban. Az elemzés már az elején leszögezte, hogy az osztrák és a magyar külpolitikai irányvonal éppen a nemzeti identitás miatt erősen eltér egymástól. Míg a magyar külpolitikát egyértelműen a revízió határozta meg, az egyes kormányok esetében csak a „követendő taktikákban” volt különbség, addig - szólt az elemzés - Ausztriában hiányzik az ilyen egységes célkitűzés. Az osztrák külpolitika az „összeomlás” óta két pólus - az Anschluss és a francia orientáció - között mozgott, amelyek hullámokban követik egymást. Míg az 1931-es Schober-Curtius-féle vámuniós tervek egyértelműen a német kapcsolatokat erősítették, addig az 1932. nyári lausannei-tárgyalások a francia irányvonalnak kedveztek. A bécsi külképviselet szerint azonban az osztrák vezetésnek nem sok lehetősége van a saját külügyi irányvonalának a befolyásolására, hiszen az ország kiszolgáltatott gazdasági helyzete előre predestinálja a megtehető lépéseket. A követség megítélése szerint „Ausztria túlnyomó többsége nem Anschluss-barát”. A sokrétű okok közül a jelentés többek között a német fegyelemtől és gazdasági konkurenciától való félelmet, illetve a bécsi hiúságot emelte ki. A volt császárváros, a „nyugati Bizánc” nehezen tudná magát Németország peremvidékén egy vidéki város szerepébe beleképzelni. Ezen ellentmondást felismerve Seipel élete utolsó éveiben céljának tekintette az önálló osztrák nemzeti érzés megteremtését, amelynek egyik eszközévé vált a Heimwehr-mozgalom támogatása is. A magyar megítélés szerint ezek a törekvések „megtörtek az osztrák nép apátiáján, és a minden gondolattól és fáradozástól való menekülés vágyán”. A jelentés végső konklúziója szerint ezért, „Ausztria előbb-vagy utóbb a Németbirodalom részévé fog lenni. ”63 Július elején a lausannei-kölcsön megszerzése körüli bizonytalan légkör a magyar követséget arra inspirálta, hogy Ausztria Franciaországhoz és Németországhoz fűződő viszonyát tovább elemezze. Ambrózy ez ügyben célirányos beszélgetést folytatott Franz Peter külügyi államtitkárral. Arra a közös megállapításra jutottak, hogy Franz von Papén német kancellár Franciaországgal béMOL KüM K63 1932 20t sz.n./1932. d. n. (A dokumentum állományvédelmi restaurálása ellenére sem sikerült az akta lapjainak a szélét megmenteni, így számos mondat, továbbá az aktaszám és a dátum is hiányzik.)