A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - IV. - Mürber Ibolya: A magyar külpolitika és az Anschluss-kérdés 1927-1932 között

A MAGYAR KÜLPOLITIKA ÉS AZ ANSCHLUSS-KÉRDÉS 1927-1932 KÖZÖTT 497 szakadásáról. A hivatalos magyar és olasz támogatást élvező Starhemberg ve­zette Heimwehr mellett egyre nagyobb befolyást gyakorolt az utcán, a felvonu­lásokon, az erőszakos terrorakciók során a németországi támogatottságú nem­zetiszocialista mozgalom. A magyar és olasz támogatással rendelkező Heim- wehr-egységek a szintén Anschluss-ellenes Dollfuss-kormánnyal egyetemben az osztrák állami szuverenitás megőrzését és egy önálló osztrák tudat kiépíté­sét tartották elsődleges feladatuknak. így a magyar külügyi vezetésnek az An- schlusshoz való viszonyát is újra kellett gondolnia, fogalmaznia. Noha az 1930- as évek elején is annak valamikori bekövetkeztével számolt, éppen az Ausztriá­val szorosabbra fűzött kapcsolatok és barátinak titulált viszony miatt Gömbös Gyula számára egyre nehezebbé vált az egyidejű jó viszony ápolása és erősítése Németországgal és Ausztriával. 1932. nyarán a magyar követség egy rövid összefoglaló elemzést készített az ausztriai közhangulatról és az ország külpolitikai irányvonaláról az Ansch- luss-szal kapcsolatban. Az elemzés már az elején leszögezte, hogy az osztrák és a magyar külpolitikai irányvonal éppen a nemzeti identitás miatt erősen eltér egymástól. Míg a magyar külpolitikát egyértelműen a revízió határozta meg, az egyes kormányok esetében csak a „követendő taktikákban” volt különbség, ad­dig - szólt az elemzés - Ausztriában hiányzik az ilyen egységes célkitűzés. Az osztrák külpolitika az „összeomlás” óta két pólus - az Anschluss és a francia orientáció - között mozgott, amelyek hullámokban követik egymást. Míg az 1931-es Schober-Curtius-féle vámuniós tervek egyértelműen a német kapcso­latokat erősítették, addig az 1932. nyári lausannei-tárgyalások a francia irány­vonalnak kedveztek. A bécsi külképviselet szerint azonban az osztrák vezetés­nek nem sok lehetősége van a saját külügyi irányvonalának a befolyásolására, hiszen az ország kiszolgáltatott gazdasági helyzete előre predestinálja a megte­hető lépéseket. A követség megítélése szerint „Ausztria túlnyomó többsége nem Anschluss-barát”. A sokrétű okok közül a jelentés többek között a német fegye­lemtől és gazdasági konkurenciától való félelmet, illetve a bécsi hiúságot emelte ki. A volt császárváros, a „nyugati Bizánc” nehezen tudná magát Németország peremvidékén egy vidéki város szerepébe beleképzelni. Ezen ellentmondást fel­ismerve Seipel élete utolsó éveiben céljának tekintette az önálló osztrák nemze­ti érzés megteremtését, amelynek egyik eszközévé vált a Heimwehr-mozgalom támogatása is. A magyar megítélés szerint ezek a törekvések „megtörtek az osztrák nép apátiáján, és a minden gondolattól és fáradozástól való menekülés vágyán”. A jelentés végső konklúziója szerint ezért, „Ausztria előbb-vagy utóbb a Németbirodalom részévé fog lenni. ”63 Július elején a lausannei-kölcsön megszerzése körüli bizonytalan légkör a magyar követséget arra inspirálta, hogy Ausztria Franciaországhoz és Német­országhoz fűződő viszonyát tovább elemezze. Ambrózy ez ügyben célirányos be­szélgetést folytatott Franz Peter külügyi államtitkárral. Arra a közös megálla­pításra jutottak, hogy Franz von Papén német kancellár Franciaországgal bé­MOL KüM K63 1932 20t sz.n./1932. d. n. (A dokumentum állományvédelmi restaurálása el­lenére sem sikerült az akta lapjainak a szélét megmenteni, így számos mondat, továbbá az aktaszám és a dátum is hiányzik.)

Next

/
Thumbnails
Contents