A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - IV. - Mürber Ibolya: A magyar külpolitika és az Anschluss-kérdés 1927-1932 között

A MAGYAR KÜLPOLITIKA ÉS AZ ANSCHLUSS-KÉRDÉS 1927-1932 KÖZÖTT 487

linivel többek között ezt a kérdést is kielemezte. A magyar kormányfő álláspontja az egész korszak meghatározó külpolitikai alapelemévé vált: „akár akarjuk, akár nem, meglesz [Anschluss], és ezért Magyarország nem tesz, és nem is tehet ellene semmit”.1 A magyar külpolitika, ha a szerződésekben de jure nem is, de facto azonban ezt az irányvonalat követte annak 1938-as bekövetkeztéig. A Mussolini által a kérdésben körvonalazott perspektíva sem különbözött a magyar felfogástól. Mind a ketten kifejtették, hogy egy nagy és erős Németországot nem kívánnak a határaikon szomszédként. Mussolini nem akarta „olcsón” adni beleegyezését a német nyelvű államok csatlakozásához, annak ellenértékeként Dél-Tirol garantálásához ragaszkodott.7 8

A magyar külpolitika másik, az Ausztriához fűződő viszonyt is mindvégig meghatározó alappillére volt az a bethleni elképzelés, amely szerint Magyarország számára a legkedvezőbb konstelláció egy német-olasz-magyar revíziós együttműködés lenne. Az axiómának tekintett külpolitikai elvben Ausztria változó szerepet töltött be, ahogy ezt a tanulmányban vizsgált hat esztendő példája is mutatja. Az 1920-as évek második felében Németország részéről egy ilyen „revíziós” hármas együttműködésre - éppen a francia orientációhoz való ragaszkodás miatt - nem volt fogadókészség. Ennek megfelelően mind a német, mind az osztrák vezetés az Anschluss időszerűtlenségéről nyilatkozott, noha a gazdasági, szolgáltatási szektorok harmonizációja kormányzati támogatással folytatódott. 1932 nyarán a német-magyar kereskedelmi kapcsolatok erősödése, a magyar gabonafelesleg Németország általi felvásárlása, majd a Gömbös Gyula vezette kormányzat nyíltabb Németország felé fordulása az olasz orientáció megőrzése mellett a bethleni külpolitikai örökség megvalósulását vetítette előre. Ez a magyar külpolitikai vezetés Anschlusshoz való viszonyát is markánsan befolyásolta, különösen 1933-tól, amikor is Engelbert Dollfuss csatlako- zás-ellenessége új stratégia kialakítására kényszeríttette a Gömbös-kormányt.

Csendes előkészítés 1927-1929

„A csatlakozást céltudatosan előkészítik, de nem beszélnek róla."9

Ignaz Seipel utolsó két kancellári kinevezése idején10 a Németországhoz történő csatlakozás előkészítése elsősorban gazdasági téren, főként a harmadik szektorban folyt. Ez érintette a bankrendszert, a közlekedési szabályokat, a vasúti szállítást éppen úgy, mint a bélyegkiadást és magában foglalta a jogi rendszerek harmonizálását is. Mindez Seipel - noha maga nem volt Anschluss-párti11 7 Iratok az ellenforradalom történetéhez. 1919-1945. Szerk.: Karsai Elek IV kötet Bp. 1967.

53-54.

8 Iratok az ellenforradalom történetéhez 1919-1945. IV kötet i. m. 95.

9 Magyar Országos Levéltár (MOL) K63 Ausztria 20/25t 2137. Bécs, 1923. 06. 08.

10 IV Seipel-kormány 1926. 10. 20.-1927. 05. 19., V Seipel-kormány 1927. 05. 19.-1929. 04. 03.

11 Seipel Anschluss ellenessége több okra is visszavezethető, az 1920-as évek végére azonban ezen indokok közül már kevesebb volt időszerű. A kancellár véleménye szerint a Monarchia német nyelvű lakossága nem tudta betölteni hivatását, nem sikerült a közép-európai és balkáni integráció, miként tudna helyt állni ez a németajkü közösség egy nagy Németországban? Személyes vallási in-