A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - IV. - Kozári Monika: Az elismert vállalati nyugdíjpénztárak

Kozári Monika

AZ ELISMERT VÁLLALATI NYUGDÍJPÉNZTÁRAK

A XIX. század utolsó harmadában, a kiegyezést követő évtizedekben a gyáripar fejlődése és a munkások létszámának növekedése, illetve a magántisztviselők létszámának emelkedése és szociális ellátatlanságuk következtében elindult a vállalati nyugdíjpénztárak szervezése. Az állam ekkor még nem gondoskodott társadalombiztosítás formájában a munkások és más gyári alkalmazottak, valamint a magántisztviselők nyugdíjáról.1 A munkások többféle formában gondoskodtak magukról. Korai önszerveződési forma volt a bányatársláda, amely a középkorból eredt.2 A XIX. században a nem szervezett munkások egyesületi formában alakítottak nyugdíjpénztárakat, például a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egyesületét, vagy a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegyletét. A szervezett munkások létrehozták az Általános Pénztárat.

A vállalati nyugdíjpénztárak egy konkrét gyárhoz, üzemhez, pénzintézethez és vállalathoz kötötten alakultak. Nevükben a „vállalati” tehát igen tágan értelmezendő. Abból a felismerésből születtek, hogy a munkaadó érdeke is a foglalkoztatottjainak betegségi, baleseti és nyugdíj biztosításáról való gondoskodás. A vállalati nyugdíjpénztárakat nem a munkások széles tömegei számára alakították, hanem elsősorban a gyárakban foglalkoztatott alkalmazottak és a vezető munkások, művezetők számára. Példa rá a Győri Szeszgyárban megalakított nyugdíjpénztár.3

Az 1920-as években, amikor az állam eljutott odáig, hogy megteremtse a munkások kötelező rokkantsági- és öregségi nyugdíjbiztosítását, ezek a vállalati nyugdíjpénztárak már sok évtizedes múltra tekintettek vissza. A törvényben viszonyulni kellett hozzájuk, be kellett építeni a biztosítási rendszerbe. Teljes felszámolásuk nem volt kívánatos és nagy ellenállásba is ütközött volna. Az 1928. évi XL. törvénycikk „az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról” a XI. fejezetében, a 145-154. paragrafusokban szabályozza az elismert vállalati nyugdíjpénztárak működését.4

1 A magántisztviselőkről lásd Bódy Zsombor. Egy társadalmi osztály születése. A magántisztviselők társadalomtörténete 1890-1938. Bp. 2003. L’Harmattan.

2 Kozári Monika: Bányatársládák és bányanyugbér biztosítás. In: Pénztörténet-gazdaságtörténet. Tanulmányok Búza János 70. születésnapjára. Szerk: Bessenyei József és Draskóczy István. Bp.-Miskolc, 2009. 213-219.

3 Honvári János: Kis magyar ipartörténet. A győri szeszgyár története. Glória Kiadó, Bp. 1995. 315.

4 A törvény teljes szövegét közli Dr. Bernyó József (összeállította): Társadalombiztosítási törvénykönyv. Nagykanizsa, 1930. Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat. 470., illetve Dr. Kovrig Béla - Frisch Ferenc: Öregségi és rokkantsági biztosítás. Bp. 1928. A „Munkaügyi Szemle” Kiadványai 3. A törvényjavaslat szövege: 255-291.