A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - IV. - Kozári Monika: Az elismert vállalati nyugdíjpénztárak
442 KOZARI MONIKA Lehetővé tették, hogy az a vállalat, amely 1928. január 1-jén tényleg fennálló és a törvény hatálybalépésekor is még működő, legalább negyven tagot (pénzintézeteknél 25 tagot) számláló nyugdíjalapot, nyugdíj pénztárat vagy nyugdíj egyesületet tart fenn, ennek a törvénynek a hatálybalépésétől számított egy hónapon belül benyújthatta nyugdíjpénztárának szabályzatát alapszabályként való jóváhagyásra a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterhez, ha mentesíteni akarta a pénztárának tagjait az e törvény alapján előírt biztosítási kötelezettség alól. A szabályzat jóváhagyásáig a nyugdíjpénztár a törvény hatálybalépésekor hatályos szabályzata alapján működhetett, tagjainak az e törvényben meghatározott biztosítási kötelezettsége pedig függőben maradt. Ha a miniszter az alapszabályokat nem tartotta elfogadhatónak, erről a vállalatot értesítette és közölte, hogy milyen módosításokat tart szükségesnek. Önkényesen nem járhatott el, a döntését meg kellett indokolnia. Ha a vállalat azt követően 30 napon belül nem terjesztette föl a módosított alapszabályt, úgy tekintették, hogy nem kérte nyugdíjpénztára tagjainak az e törvényen alapuló biztosítási kötelezettség alóli felmentését. Ez a lépés természetesen a nyugdíjpénztár fennmaradását veszélyeztette, mert a tagoknak attól kezdve kétfelé kellett fizetniük, és ezt a terhet nem mindenki tudta vállalni. Amelyik vállalat alapszabályát a népjóléti és munkaügyi miniszter jóváhagyta, az a továbbiakban elismert vállalati nyugdíjpénztárként működhetett az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló biztosítással kapcsolatban. Szabályozták, hogy a törvény hatálybalépése utáni hónap elteltével lejáró határidő után felterjesztett nyugdíjpénztári szabályzatot csak akkor hagyhatta jóvá a miniszter, ha a vállalatnak a saját tőkéje legalább kétmillió pengőt tett ki és nyugdíjpénztára legalább 100 tagot számlált. Voltak olyan nyugdíjpénztárak is, amelyeket több vállalat közösen tartott fönn. Ilyen esetben a közös nyugdíjpénztár elismerésének az is feltétele volt, hogy az elismert nyugdíjpénztárt fenntartó vállalatok a kötelezettségeik teljesítéséért egyetemlegesen felelősek. Kivételt ez alól a Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó pénzintézetek képezhettek, ha a törvény hatályba lépése napjáig a népjóléti és munkaügyi miniszter közvetlen és állandó ellenőrzése alá eső közös pénzintézeti nyugdíjpénztárat létesítettek. Az ilyen közös pénzintézeti nyugdíj- pénztár elismert vállalati nyugdíjpénztárnak minősült, ha az a Pénzintézeti Központnál a pénzügyminiszter, valamint a népjóléti és munkaügyi miniszter által közösen megállapított összegű biztosítéki alapot létesített. A Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó pénzintézetek éltek ezzel a lehetőséggel és létrehozták a Takarékpénztárak és Bankok Országos Nyugdíjpénztára (TÉBONY) elnevezésű közös pénzintézeti nyugdíjpénztárt. Az elismert vállalati nyugdíjpénztárnak az lehetett tagja, aki a pénztárt fenntartó vállalatnak (vállalatoknak) állandó havi vagy évi javadalmazásban részesülő alkalmazottja, és akit a vállalat ebben a minőségében az általa fenntartott nyugdíjpénztárba felvesz. Voltak olyan vállalatok, amelyek még a fontosabb beosztásban dolgozó alkalmazottaiknak is hetente fizettek bért. Ezek a vállalatok ezeket az alkalmazottaikat csak akkor vehették fel az általuk fenn
