A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - II. - Pálffy Géza: Örök vesztesek vagy örök nyertesek? Felkelések a kora újkori Magyarországon és Erdélyben

292

PALFFY GÉZA

származású tagjai voltak. Számuk az 1670-es évektől már sok ezerre rúgott, újabb polgárháborút hozó felső-magyarországi felkelésük (1672-1685), majd a századvég hosszú török háborúja pedig úgyszintén táborukat gyarapította.31 így e többnyire protestáns katonáskodó tömeget a császári csapatok és a Szepesi Kamara támogatta ellenreformáció32 közepette nem volt nehéz mobilizálni, akár felkelésekre, akár a 18. század elején az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb arisztokratájának, II. Rákóczi Ferencnek még egy függetlenségi háború megvívására is. A kuruckatonák társadalmi-gazdasági problémái így mindig vallási köntösben egyesültek vezetőik politikai célkitűzéseivel, miközben az utóbbiak jelentős politikai, kisebb részben anyagi-katonai támogatásban részesültek a magyar koronát viselő Habsburgok legfőbb ellenségeitől, az oszmánoktól és XIV Lajos francia királytól.33

Felkelések vagy rebelliók? Sokrétű propagandaháború és kommunikáció

Míg a 16. és 18. századi parasztfelkelések esetében számottevő propagandáról csupán a megtorlások legitimálása kapcsán beszélhetünk, addig a 17. századi magyarországi rendi felkelések és kurucmozgalmak - a török háborúkhoz hasonlóan, illetve azokkal részben szorosabb összefüggésben34 - több esetben az európai közvélemény és nyilvánosság komolyabb érdeklődésére is számot tartottak. Ennek több oka volt. Egyrészt, mint már hangsúlyoztam, ezek nem csupán rendi felkelések, hanem nemzetközileg meghatározó háborús konfliktusok részei is voltak: a Bocskai felkelés a tizenöt éves háborúé (1591-1606), Bethlen és I. Rákóczi György mozgalma a harmincéves hadakozásé (1618-1648), a Thököly-felkelés és a Rákóczi-szabadságharc pedig részben a Habsburg-fran- cia nagyhatalmi vetélkedésé. Másrészt, míg az erdélyi fejedelmeknek az európai közvélemény számára Habsburg-ellenes háborúik jogosságát, valamint az „örök ellenségnek” tartott török csapatok támogatását kellett megindokolniuk, addig a hozzájuk csatlakozó magyar rendeknek törvényes uralkodóik elleni felkeléseik jogosságát kellett igazolniuk. Ám ez számukra gyakran elengedhetetlenül szükséges is volt, egyfelől, hogy mozgalmaikhoz külföldi szövetségeseket találjanak, másfelől, hogy választ adhassanak a császári és a pápai propagandagépezet általában ugyancsak gyors fellépésére. Az utóbbiak ugyanis többnyire jogtalan lázadásoknak (németül Rebellion, olaszul ribellione) igyekeztek bemutatni a rendi mozgalmakat. Ebben őket a királyhű magyar rendek is gyakorta követték. Ok latin nyelven ugyancsak rebellio-nak, seditio-nak vagy tumultus-nak

31 Vö. Szakály Ferenc: Hungária Eliberata. Budavár visszavétele és Magyarország felszabadítása a török uralom alól, 1683-1718. Bp. 1986. és Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699). Szerk. Bodó Sándor - Szabó Jolán. (Studia Agriensia 9.) Eger 1989.

32 Az új vizsgálatokból alapvető: Mihalik Béla Vilmos: A Szepesi Kamara szerepe az 1670-1674 közötti felső-magyarországi rekatolizációban. Fons 17. (2010) 255-320.

33 Köpeczi B.: „Magyarország a kereszténység ellensége” i. m.; Uő: La France et la Hongrie au début du XVIIP siécle. Étude d’histoire des relations diplomatiques et d’histoire des idées. Bp. 1971.

34 Vö. G. Etényi Nóra: Hadszíntér és nyilvánosság. A magyarországi török háború hírei a 17. századi német újságokban. Bp. 2003.