A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - II. - Oborni Teréz-Varga Szabolcs: A béke mint a hatalmi propaganda eszköze Jagelló (II.) Ulászló és Szapolyai (I.) János uralkodása idején

256

OBORNI TEREZ - VARGA SZABOLCS

Mátyás megrendelésére dolgozó Bonfini is, aki így ír róla: „Mátyás, mint egész életfolyama tanúsítja, kétségkívül arra született, hogy nyugalmat sohase leljen, háborúból háborút keltsen, és végső percéig több örömet találjon a hadban, mint a békében. [...] Hogy bent csendesen élhessen, kint táplálta a háborút; néhanapján azonban csalódott elképzelésében, megháborította az arisztokraták lázongása, amit a szerencse alkalmasint nem ok nélkül tett, hanem hogy a her- kulesi fejedelem virtusát mindenféleképpen próbára tegye. Hidd el nekem, ha sok munkát tűzött is elé, sohasem hagyta őt magára. Bizony, nem szegültek szembe szívesebben Corvinusszal a szakadatlan veszedelmek, mint amilyen készségesen vállalta azokat mindig.”26 Erre rímel a Mátyással szemben kifejezetten kritikus raguzai bencés, Ludovicus Tubero véleménye, aki szerint Mátyásnak erény tekintetében voltak hiányosságai, de hírnévben senki nem versenyezhetett vele.27 Ha hihetünk neki, akkor Mátyás tudatosan törekedett a hírnév kialakítására, és az erre való utalások nem csupán a humanista kánon kötelező kellékei, hanem a király belső meggyőződéséből is fakadtak, amiket egyáltalán nem rejtett véka alá, és a közvélemény előtt szintúgy ismertek voltak.28 A történetírók dicsérő szavaiból Mátyásnak a gloria és a fama iránti elkötelezettségét mindenképp komolyan vehetjük, és valószínűleg mindent megtett a dicsőséges hírnév fenntartásáért.

Mátyás humanista propagandája elérte célját, személye körül alig néhány évvel a halála után kultusz alakult ki. Ez olyan erősnek bizonyult, hogy a legutóbbi időkig lehetetlenné tette az uralkodó szerepének kiegyensúlyozott megítélését. Miközben szobrok, utcák, terek hirdették a dicsőségét, portréja bankókon szerepelt, a róla szóló közbeszédben nem kaptak teret a kortársak elmarasztaló jellemzései. Pedig uralma során többször kellett belső lázadással megküzdenie, amit Bonfini sem tagadott.29 A raguzai Ludovicus Tuberon szerint alattvalói inkább félték, mint szerették, és élete végére sem barátja, sem bizalmasa nem maradt.30 A mindenkit becsmérlő Szerémi György egyenesen azt írta, hogy a magyar főurak gyilkolták meg Mátyást, mert folyamatosan háborúkba vezette őket.31

26 Antonius de Bonfinius: Rerum Ungaricarum decades. I-IV Edd. Iosephus Fógel, Béla Iványi et Ladislaus Juhász. Lipsiae 1936-1941. IV III. 1—5. Magyar fordítása: Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Fordította, a jegyzeteket és a kísérőtanulmányt készítette: Kulcsár Péter. Bp. 1995. A munka során mindkettőt használtuk, a jegyzetben a latin kiadás felosztása alapján hivatkozunk.

27 Ludovici Cervarii Tuberonis patritii rhagusini ac abbatis congregationis melitenis commen- taria suorum temporum. Rhagusii 1784. I. könyv 9. Részleges magyar fordítása: Ludovicus Tubero: Kortörténeti feljegyzések (Magyarország). Közreadja: Blazovich László-Sz. Galántai Erzsébet. Szeged 1994. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 4.) 59. A munka során mindkettőt használtuk, a jegyzetben a latin kiadás alapján hivatkozunk.

28 Mátyás borozgatás közben sűrűn mondogatta: „A fejedelemhez semmi sem illik jobban, mint a hírnév és dicsőség.” „Hanc enim vocem crebro etiam inter pocula usurpabat, principem nihil magis decere, quam fámám et glóriám.” Tubero. L.: Kortörténeti feljegyzések. I. k. 11.

29 „Bár otthon nyugalmat kívánt, háborúságot csak idegenben, mégis gyakran megesett, hogy idehaza sem csak külső támadás gyötörte meg, hanem belső pártütés is.” Bonfinius, A: Rerum IV III. 1-5.

30 Tubero. L.: Kortörténeti feljegyzések I. k. i. m. 24.

31 „Mit tegyünk a királlyal, mert újabban megint háborút akar indítani, mégpedig a tengeren s a Duna folyón, és sok idegen népet akar behozni a földre. Ez az átkozott ember nem akar békében maradni, s nekünk gyermekeinkkel együtt nem hagy nyugtot a saját házunkban.” Szerémi Gy.: Magyarország romlásáról i. m. 47.