A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - II. - Molnár Antal: Katolikus missziók a Balkánon XI. Ince pápasága idején (1676-1689): A csúcsponttól a pusztulásig

244 MOLNÁR ANTAL sikerült tartós eredményt elérni. Ugyanakkor a rendkívül súlyos háborús pusz­títások, illetve a katolikus hierarchia, a papság és a hívek egy jelentős részének militarizálódása és ennek következtében az oszmánok ellencsapása miatt a bal­káni katolikus egyházszervezet gyakorlatilag teljesen felszámolódott és maguk a közösségek is kivéreztek. A végzetet a korábbi törökellenes háborúk már elő­revetítették. A hosszú török háború (1591-1606) alatt több, a keresztény ha­dakkal kollaboráló papot végeztek ki a törökök,33 a kandiai háború idején (1645-1669) pedig (különösen Albániában) a lázadó papokkal és hívekkel szem­ben az oszmánok nagyon súlyos retorziókkal éltek: az albániai olasz ferences misszionáriusok közül 1648-ban kettőt karóba húztak, a többiek Cattaróba me­nekültek.34 A megtorlások azonban egyik korábbi esetben sem vezettek az in­tézményrendszer megroppanásához és egész katolikus tömbök eltűnéséhez, katoli­kusok által lakott régiók kiürüléséhez, miként az 1683 és 1699 között történt. A visszafoglaló háború balkáni eseményei közismertek, ugyanakkor a szentszéki archívumok, különösen a Propaganda Fide Kongregáció levéltára igen nagy mennyiségű feldolgozatlan dokumentumot tartalmaz, amelyekből az eddig ismertnél sokkal alaposabban és mélyebben rekonstruálhatók a balkáni katolikus egyházi struktúrák pusztulásának részletei, a migrációk irányai és demográfiai dimenziói, valamint a keresztény területekre menekült és a hely­ben maradt intézmények újjászerveződésének lépései. Az eddigi kutatások in­kább csak belenyúltak ebbe az anyagba, a dokumentumok kicsiny töredéke je­lent meg nyomtatásban, elsősorban régebbi, 19. századi publikációkban; a leg­többször évtizedes, sőt évszázados közhelyek és számok örökítődnek át az egyik dolgozatból a másikba.35 Az alábbiakban csupán néhány olyan jelenségre kívá­„croisade”. XVII Siécle 50/199. (1998) 247-276.; Uő: Le corti d’Europa e il pericolo turco (1683) attraverso Finedita documentazione conservata nei fondi archivistici romani e vaticani. In: L’Europa di Giovanni Sobieski. Cultura, politica, mercatura e societá. Atti del VI Colloquio Internazionale (Viterbo 24—26 giugno 2004). A cura di Gaetano Platania. Viterbo 2005. (CESPoM 10.) 233-314. A 16-17. század Szent Ligáinak (1538, 1571, 1683 és 1684) szerződéseit legújabban Marko Jacov adta ki: Marko Jacov. L’Europa tra conquiste ottomane e leghe sante. Cittá del Vaticano 2001. (Studi e Testi 403.). Ez a kötet azonban a jelenkori tudományos irodalom valóságos szörnyszülöttje: a terje­delmes bevezető tanulmány (5-147.) egyetlen jegyzetet vagy bibliográfiai hivatkozást sem tartalmaz, ugyanígy a forrásközlés (151-254.) is nélkülözi az ilyenkor szokásos forráskritikai és értelmező appa­rátust - valósággal érthetetlen, hogyan lehetett ezt a munkát ebben a patinás sorozatban kiadni. A magyar irodalomból még mindig a leginkább adatgazdag munka: Fraknói Vilmos: XI. Incze pápa és Magyarország fölszabadítása a török uralom alól. Bp. 1886. Buonvisi magyar vonatkozású jelentései­nek egy része nyomtatásban is hozzáférhető: Fraknói Vilmos'. Relationes Cardinalis Buonvisi in imperatoris et Hungáriáé regis curia nuntii anno MDCLXXXVI. exaratae. Bp. 1886. (Monumenta Vaticana históriám regni Hungáriáé illustrantia. Ser. II. tom. II.). 33 Csak fra Nikola Ugrinovic szendrői püspök és fra Gáspár Olovcic sarengradi gvárdián példáját idézem: az elsőt 1604-ben négy társával együtt lőtték le a törökök a közép-dalmáciai hegyekben, a máso­dikat keresztény katonák rejtegetésének vádjával Újlakon lefejezték, és kettőbe vágott testét karóba húz­ták. Karlo Jurisic: Katolicka Crkva na biokovsko-neretvanskom podrucju u dóba turske vladavine. Zagreb 1972. (Analecta Croatica Christiana III.) 233-234.; Molnár A.: Katolikus missziók i. m. 348. 34 Basilius Pandzic: História Missionum Ordinis Fratrum Minorum. IV Regiones Proximi Orientis et Paeninsulae Balcanicae. Romae 1974. 99-100. 35 Vö. pi.: Beatus Bukinac: De activitate Franciscanorum in migrationibus populi Croatici saeculis XVI et XVII. Zagreb 1940. 47-82. passim; Unyi Bernardin: Sokácok-bunyevácok és a bos- nyák ferencesek története. Bp. 1947. (Gyöngyösi Ferences Könyvek 10.) 70-81. és passim.

Next

/
Thumbnails
Contents