A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Hegyi Klára: Egy török illetéklista tanulságai
190 HEGYI KLÁRA felvevőpiacot és érvényesülést kínált mindenkinek, aki akár egész életére, akár átmeneti időre katonának állt a birodalom európai felében (a budai vilájet várvédőinek kilenctizedé a Balkán szülötte volt4). A Balkán és Magyarország közötti eltérés a szabados katonaparasztok tömeges, illetve alig látható jelenlétében tűnik legerősebben szembe. 322 embert, az illetékfizetők bő harmadát ők adták, s ebből csak négyen voltak hódoltságiak, ők is délszláv/vlah nevet viseltek. A paraszt rendű szolgálattevők két nagy táborra oszlottak. Az elsőbe a körzeteknek és a falvaknak az adóztatást és a kisebb katonai vállalkozásokat segítő elöljárói, a kenézek és a primityurok (pri- mikürök) tartoztak, akik szultáni kinevezéssel nyerték el posztjukat, tennivalóikat állami törvények írták elő, megbízatásukat gyakran apáról fiúra örökítették, s néhányuk kis jövedelmű tímár-birtokot élvezett. Második, népesebb csoportjuk teljes vagy részleges adómentesség fejében előírt szolgáltatásokat teljesített: nem várban szolgáló, hanem falun élő martalócként a határvédelmet és a belső rendfenntartást erősítette, solymászként a szultáni vadászatokat látta el madarakkal, és szolgált alkalmanként katonaként, őrizte a hágókat, épített utakat és kikötőket, készített fegyvereket, termelt rizst vagy nevelt birkát a hadseregnek. A vizsgált illetéklista balkáni katonaparasztjai négy nagy csoportot képviseltek: 7 kenéz, 97 primityur, 145 martalóc és 59 solymász adta a tömegüket, őket tíz egyéb szolgálattevő egészítette ki. A szabadosok zöme, 288 ember a szendrői szandzsák, azaz Szerbia lakosa volt, Zvornik 10, Pozsega 18, Szerém 2 fővel csatlakozott hozzájuk. A képlet világos: a középkorból örökölt és oszmánná átgyúrt szervezetek a Balkán központi területein születtek és éltek tovább. Feltűnő, hogy az egymást váltó katonáskodásra kötelezett vlahok, akiknek legnagyobb szállásterülete is Eszak-Szerbiában, Branicsevo környékén feküdt, egyáltalán nem jelennek meg az illetékfizetők között; ők a középkori vlah jogállás birtokában nem adómentesek voltak, hanem átalányadó-fizetők, kiváltságaikat nem személyeknek szóló szultáni kinevezés, hanem a közösségnek adott jogállás biztosította. Az, hogy a Dráva-Száva köze csak húsz szabadossal képviselteti magát a listában, annak tudható be, hogy az itteni népesség egyik része közönséges adófizető volt, másik része vlah jogú. A budai vilájet déli területeit elárasztó balkáni népesség a hódoltságba is magával hozta szervezeteit, a szabadosok száma azonban az idő teltével egyre csökkent, az 1570 körüli összeírások tanúsága szerint gyakorlatilag eltűntek. A listánkban szereplő négy szabadosból három a legerősebben elrácosodott szegedi szandzsákban, egy a szekcsőiben élt. Természetesen a hódoltság vlah jogú, Somogyot elárasztó bevándorlói sem bukkannak fel az berát-illetékre kötelezettek között.5 A szabadosok talán túlzott teret kaptak a lista tanulságainak bemutatásában, de ez az egyik olyan pont, amely bizonyítja: a látszólag érdektelen forrásoknak is lehetnek olyan erősségei, amelyek sokkal értékesebb források értelmezését segítik. A hódoltságba betelepedő balkániak szervezeteit vizsgálva faluról falura és lakosról lakosra végigbogarásztam a szegedi szandzsák sorozat4 A katonák etnikai és vallási megoszlására részletesen uo. 233-269. 5 A katonaparaszti szervezetekre és hódoltsági jelenlétükre uo. 270-334.
