A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Hegyi Klára: Egy török illetéklista tanulságai
191 ban fennmaradt török összeírásait, amelyek azt mutatták, hogy bár a balkáni népesség folyamatosan nőtt, magával hozott szervezetei jórészt elhaltak. Gondot okozott, hogy ez valóság volt-e, vagy látszat, hiszen a szabadosok esetleg attól voltak jelen vagy tűntek el, hogy az egyik írnok bejegyezte a jogállásukat, a másik nem. Jobb választás híján elhittem az összeírások adatait, s az illetéklista most igazolja a szervezetek elhalását. Ha a forrás bejegyzéseit szandzsákonként szétválogatjuk, a budai vilájet szűkebben vett, hódoltsági felére is levonhatók általánosabb tanulságok. Négy hónap kinevezéseiből is világosan látszanak azok az eltérések, amelyek a szandzsákok három nagy csoportját jellemezték; adataikat a 2-4. táblázatok tartalmazzák.6 EGY TÖRÖK ILLETÉKLISTA TANULSÁGAI 2. táblázat A hódoltság védett belsejében fekvő, jól adóztatható szandzsákok Szandzsák Szpáhik Várvédők száma összes jövedelme összes illetéke száma összes jövedelme összes illetéke Budai 19 145 075 2 033 19 23 666 760 Szegedi 10 97 139 1 358 22 32 800 899 Szolnoki 9 55 495 867 20 33 600 800 Fehérvári 17 120 593 1 774 _ Hatvani 8 43 332 706 18 29 600 720 Pécsi 17 272 063 2 309 73 119 900 2 920 A hat szandzsákból valójában csak három feküdt teljes terjedelmében a hódoltság viszonylag védett, belső területén (a védettségbe az is belefért, hogy a magyar végváriak otthonosan portyáztak és adóztattak a legmesszebb fekvő pécsiben és szegediben is); a szolnoki, a fehérvári és a hatvani szandzsák határszéle már a királyságba nyúlt, de ezek területének túlnyomó része is megbízhatóan adózott. A szandzsákoknak ez a csoportja adta a legtöbbet fizető szultáni hász-birtokokat, és tartott el sok ziámet- és tímár-birtokos szpáhit, valamint több száz, részbirtokkal fizetett várkatonát. Az utóbbiak a fehérvári szandzsákból teljesen hiányoztak, mert Fehérvár és mellékvárai összes katonáját mindig zsolddal fizették; itt minden lehető helyet a szpáhiknak osztottak szét, hogy az Eszak-Dunántúlon hódoltassanak. Pécs ennek éppen ellenkezőjét mutatja. Nemcsak a szpáhik eltartásában jeleskedett, hanem a sajátjain kívül a környező szandzsákok várkatonáit is befogadta: 43 olyan berzencei, babócsai, szigetvári, bolondvári, szekszárdi, döbröközi, bátaszéki védő fizetett berát-illetéket, aki baranyai falvak adóiból élt. 6 A táblázat „szpáhi” terminusa a ziámet- és tímár-birtokosokat fedi, bár a pontosság a két kategória szétválasztását követelné.