A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - II. - Draskóczy István: A dési sókamara gazdálkodása a 16. század közepén. Egy adalék Fráter György gazdaságpolitikájához

112

DRASKOCZY ISTVÁN

nyákról, rendetlenségről, alacsony bérről adott hírt. Az ellentét úgy oldható fel, ha feltesszük, a kincstartó a szükségesnél nagyobb összeget vett el év közben, s így a működtetésre, beruházásra nem maradt elég pénz.26 Az eljárást a háborús viszonyok magyarázzák. Eddigi eredményeink azonban azt sejtetik, hogy a ’30-as évekhez képest a kamarai gazdálkodás javult.27

A kitermelés problémái, a máramarosi só konkurenciája befolyásolta az értékesítés lehetőségeit. Zsigmond király 1397. esztendei rendelete szerint a máramarosi kamara látta el a Tisza és a Zagyva közötti területet ezzel az ásvánnyal, tehát a Felföld nagy részét. Ugyanakkor már a középkorban kimutatható, hogy Máramaros áruját a Tisza innenső partján, sőt Debrecenben is vették, miként Dés terméke eljutott a Felföldre.28

A monopólium 1521. évi megszüntetése kedvezett a kereskedelemnek, amit különösen a városi polgárok tudtak kihasználni. Az erdélyi és a máramarosi bányavidéken bevásárló kereskedők nem tisztelték a hagyományos körzeteket. Ugyanakkor akadozott a sóellátás. 1548-ban Ferdinánd országgyűlése amellett foglalt állást, hogy újból kamarákat kell felállítani az országban, ezeknél lehet csupán bevásárolni, s az erdélyi sót csak a saját határai között szállíthatják. Igaz, megengedte, hogy amíg nincs elég termék az országban, külföldit is lehessen vásárolni.29 Ferdinánd király a 16. század közepén a máramarosi tisztjei számára készült instrukcióiban előírta, hogy a tiszai réveket vigyázzák, nehogy sales Transylvaniae intra limites et cursum salium nostrorum Maro- morusiensium importentur. Egy 1552-ben készült előterjesztés, ami a kassai sókamara felállításáról szólt, szóvá tette, hogy Fráter György idején Eger s Kassa vidékére hoztak erdélyi ásványt. A szerző a régi állapotot akarván visszaállítani, megtiltatta volna Erdélyből a behozatalt intra terminos salium Maromaru- siensium ab antiquo observatos.30 Vagyis az 1540-es években a Felföldön Erdély cikke Máramaros terméke versenytársának számított.

Désről a középkorban Szatmár, Tokaj, Poroszló és Szolnok (alkalmanként Szeged) kamaráiba szállították ezt a cikket. 1542-ben Szegeden (ahová elsősorban Torda s Vízakna sava jutott el) még Fráter György embere kezelte az itt tárolt nagy mennyiségű sót, ám a helység 1543-ban az oszmánoké lett. A törökök 1546-ban 266 666 akcse (ami 5333 aranyforintnak felel meg) jövedelmet vártak itt ebből a cikkből, ami jelentős forgalomra utal.31 Szolnokot a 16. század ’40-es

26 A Barát 1551 augusztusában azt írta, hogy többek között pénz kell a sóbányáknál a só vágására. Történelmi Tár (1881) 254.

27 Ferdinánd biztosai ugyanakkor írtak a bányák lesújtó állapotáról. Am arról is szóltak, hogy György barát részben a dési kamara bevételéből finanszírozta a szamosújvári vár építkezéseit.

28 DF. 274898., 274908., DL. 26071., 71071.; Draskóczy Szempontok i. m. 106-109.; Kubinyi András: Königliches Salzmonopol und die Städte des Königreichs Ungarn im Mittelalter. In: Stadt und Salz. Hrsg. Wilhelm Rausch. Linz/Donau 1988. 213-232.; Simon Zsolt: Verzeichnis der Schuldner der Thorenburger Salzkammer aus den ersten Jahrzehnten des 16. Jahrhunderts. Zeitschrift für Sie- benbürgische Landeskunde 33. (2010) 141-160.

29 Magyar törvénytár II. Szerk. Márkus Dezső. Bp. 1899. 236.

30 MOL E 136. A 2216. kötet fol. 178v., 2219. kötet fol. 48-50.; MOL E 554. Fol. Lat. 973/11. 4r. Fráter György a kassai őrséget erdélyi ásvánnyal fizette (uo. fol. 2r.). Draskóczy L: Szempontok i. m. 110.

31 Reizner János: Szeged története IV Szeged 1900. 139., 143.; Szeged története I. Főszerk. Kristó Gyula. Szeged 1983. 570. (a vonatkozó rész Szakály Ferenc munkája).