A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Draskóczy István: A dési sókamara gazdálkodása a 16. század közepén. Egy adalék Fráter György gazdaságpolitikájához
110 DRASKÓCZY ISTVÁN kalmanként Szegedre szállítottak sót. A 16. század közepén azonban csak Szat- már és Tuzsér maradt az úticél. 1532/33-ban a kamara hajói a készlet 36,5%-át, 1537-ben pedig 53,3%-át vitték ki. 1550/51-ben 11 hajón csupán 131 500 tömb (= 1227 tonna) indult el innen Magyarország irányába, ami a készlet 26%-ának felel meg.* 16 Az 1551/52-es elszámolás egyáltalán nem ad arról hírt, hogy a hajókat elindították volna. A számadás azonban azt sejteti, hogy néhány dereglye útra kelt. Ugyanis arról tudomást szerzünk, hogy rakodásukkor illetve egyikük elsüllyedésekor milyen kár keletkezett. Egyébként a bányászoknak és a szállítóknak meggyűlt a bajuk Fráter György kamarásaival, ezért is csökkent a termelés és a szállítás. 1552-ben állította helyre Ferdinánd régi kiváltságaikat.17 Összességében azt mondhatjuk, hogy az 1550/51-es pénzügyi évben hivatalosan jó esetben maximum 290 ezer kocka (azaz kb. 2700 tonna) só jutott el kereskedők illetve a kamara révén a magyarországi piacra. Ha a számokat nézzük, azt kell mondanunk, hogy a ’30-as évekhez képest a kamara által helyben értékesített illetve Erdélyen kívülre szállított só aránya csökkent. A középkori gyakorlatot folytatta Fráter György akkor, amikor sóban fizetett vagy sót adott a királynénak, különböző magánszemélyeknek, illetve a szamosújvári várnak. 1550/51-ben 62 477 darabot (= 582,9 tonna), 1551/52-ben 45 989 kockát (= 429,1 tonna), amit ha eladtak volna, 1874,31 illetve 1379,67 forintra tettek volna szert. A közvetlen működési költségekre (bér, vásárlások stb.) 1550/51-ben 32 934 kockát (= 307,3 tonna, értéke 988,02 forint), 1551/52- ben pedig még többet, 39 489 darabot (= 368,4 tonna, értéke 1184,67 forint) használtak fel. A rendelkezésére álló sómennyiségnek előbb 6,54%-át, míg a második időszakban 9,31%-át tette ki ez az utóbbi tétel. A jelenséget a pénzhiány magyarázhatja. A kamara pénzbevételei nem tekinthetők magasnak.18 Az 1530-as évekhez képest azonban javult a helyzet. Az 1537. évi 5661 forint 56 dénárral szemben majd 20%-kal emelkedett papíron a bruttó bevétel. 1550/51-ben 6771 forint 15 dénár bevétellel 6018 forint 47 dénár kiadás áll szemben, a nyereség 752 forint 68 dénár.19 Ugyanakkor 651 forint 68 dénár restanciát hagyott a kamarás a következő esztendőre. A következő kamarai évben előző évi pénzmaradványként 662 forint 68 dénárt könyveltek. Ekkor 6735 forint 10 dénár bevétellel 5618 forint 3 dénár kiadás áll, vagyis a nyereség 1117 forint 7 dénár lenne.20 Feltűnő, hogy a restanciaként elkönyvelt tételek végösszege tulajdonképpen a kiszámítható nyereséggel egyezik meg, így a gazdálkodás valódi tiszta nyeresége kisebb lehetett, alig magasabb a kiadások összegénél (a sikeresen behajtott hátralék a 98%). Mindkét esetben hajóséról volt szó. Összesen vízi úton az elszámolás szerint 756 576 darab hagyta el Erdélyt (a készlet 26%-a). ÖStA HKA Hschr. Nr. 373. 16 Engel, J. Chr.: Geschichte i. m. II. 31.; ÖStA HKA Hschr. Nr. 373. 50r., 54v. 17 Arhivele Statului Judeful Cluj, Arhivele ora§ului Dej, 145. (MÓL Mikrofilmtár Nr. 11544.) 18 Ha a kamarás az összes rendelkezésére álló sót értékesítette volna, elvben 15 043,65 illetve 12 386,25 forintra számíthatott volna. 19 A valóságban kevesebb, 343 forint, mivel az eladott só árából még 409 forint 68 dénárt nem sikerült beszedni. 20 1117 forint 61 dénár hátralék elintézésre várt.
