Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

98

DRASKÓCZY ISTVÁN

méket szekerekre, amit aztán innen a folyó mentén lehetett északnak vinni (pl. Hadadra illetve Szatmár felé). Ám a sószállító járművek elsősorban nem északnak, hanem nyugatnak vették az irányt. Zsibóról a hegyeken át Zilah közelében jutottak ki a Zilah patak völgyébe, ahonnan az utas nyugatnak fordult, és Nagyfalunál érte el a Berettyó völgyét. A folyó mellett vezetett az út Bihar megyébe (a désiek különösen gyakran vehették igénybe ezt az útirányt). A szekeresek a Zilah illetve a Kraszna völgyében észak felé is kocsizhattak. Megálltak Lompért (vagy Ilosva) vámhelyén. Szopornál (ha nem folytatták az útjukat északi irányba) fordultak Tasnád felé. Onnan Körös oppidum vagy Sződemeter (vásároshely) illetve a perei vám érintésével érték el Szalacsot, ahol már az Árpád-korban sókamara működött.58

Tasnádról észak felé utazva Nagykárolyba/Nyírbátorba Mezőteremen keresztül vezetett út. 1496-ban II. Ulászló engedélyezte, hogy itt a tulajdonos a nagy költségek miatt azoktól, akik az általa a lápos vidéken felállított hidat választják, vámot szedhessen. Mint kiderült, királyi sót szállító szekeresek is jártak errefelé, s a vámengedélyből ítélve, a forgalom különösen a 15. sz. második felében növekedett meg.59

Bihar megyének az 1520. esztendei vámvizsgálatakor számba vett 45 vám- helyéből 17 település tarifájában kifejezetten szóba került ez a termék. A szekeresek pénzt (1-8 dénár) és sót (1-6 darab) róttak le. Ennek a cikknek az említéséből kirajzolható az az útvonal, amelyet különösen gyakran használhattak a szállítók. A fuvarosoknak ebben a megyében a Berettyó völgyében Bályokon és Széltartón, majd Margittán kellett a savuk után illetéket leróniuk. Innen az útjukat vehették északnak, a már említett Szalacsnak, és onnan Semjén érintésével érhették el Debrecent, ahol a középkorban sóhivatal működött. Margittáról azonban nyugatnak is vehették az irányt. Miután elérték Székelyhíd vámját (honnan délre Pelbárthidán, Biharon át Várad közelíthető meg), folytathatták az útjukat Léta, Reszege, Derecske érintésével akár Szoboszlónak (és Szolnoknak), akár Debrecennek.60 Ebből a városból kereskedelmi utak vezettek a fontosabb tiszai révek, Tokaj, Tiszaluc (mindkettőhöz Böszörmény vámhelyén át),

58 Blazovich 2002, i. m. térkép.; Csánki, i. m. I. 549-550., 562., 564., 580.; Mittelstraß, i. ra. 48. és a II.sz. Katonai felmérés vonatkozó szelvényei.; Lompértre, Ilosvára: DL 105 929.; Borzovára: Jakó 1990, i. m. I. 2037. sz. ; Zsibóra: Engel, i. m. II. 31. Zsibón a fejedelemség idején fontos sókikötő épült ki (Az őrmezei celleristák szabályzata 1587-1592. Történelmi Tár 1887. 806-808.).

59 DL 56 688.; Károlyi oklevéltár III. 21., 426.; Kubinyi 2000, i. m. térkép; A désiek a hadadi utat sem kerülték el ( AOD 75. [DF 253 370.]).

60 Iványi Béla: Bihar és Bars vármegyék vámhelyei a középkorban. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 12 (1905) 91-92., 95., 99., 100-101., 112-127. A vámhelyek birtokosai között pl. a Telegdi, Drágfi, Csáki, Zólyomi, Ártándi, Szapolyai családok, a váradi káptalan nevét olvashatjuk. A só szállítása szempontjából Bihar megyének más útvonalai szintén fontosak lehettek. így a szalárdi kamarától indult ki a Sztáron és Gáborjánon át nyugatnak tartó út. Erdélyből a Sebes-Körös völgyében Rév, Telegd vámhelyeit érintve jutott el a szekeres Váradra (hol két helyen kellett illetéket leróni a só után). Váradról a déli irányba vezető útvonalon Gyapjú, Cséfa és Tamáshida vámjain említették meg a sót. Ezen az úton a Maros vidékét illetve az állattartásáról nevezetes Békést, Gyulát, Simándot lehetett elérni. Az útvonalakra: Mittelstraß, i. m. 48., Szolnok-Doboka megye, i. m. III. 231., Kubinyi 2000, i. m. térkép.; Gyulára, Békésre, Simándra lásd Bácskai Vera: A gyulai uradalom mezővárosai a 16. században. Agrártörténeti Szemle 9 (1967) 438-439.