Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

SZEMPONTOK AZ ERDÉLYI SÓBÁNYÁSZAT 15-16. SZÁZADI TÖRTÉNETÉHEZ 99

Poroszló, Abád és Szolnok felé (délebbre Várkonyban és Vezsenyben volt rév). A Poroszlóba vezető útvonalon a Hortobágy folyócskán kellett átkelni. Szolnoknak Nádudvarnál ugyancsak eme patak gázlóin keresztül vezetett a sóhordó szekerek útja.61 Az említett Tisza parti helységekben forgalmas átkelők működtek, s nem lehet véletlen, hogy (eddigi ismereteink szerint) Vezsenyt leszámítva mindegyikük a 15. században királyi sókamarának adott helyet. Közülük a középkorban Tokaj, Luc és Poroszló a máramarosi, míg Abád, Várkony s Szolnok, az erdélyi kamarai szervezet területéhez tartozott (az utóbbi helyre Máramarosból ugyancsak vittek sót). Az itteni kamarások vigyáztak arra, hogy egymás körzetébe illetéktelenül a másik kerületéből (vagy külföldről) ásvány ne jusson be.62

A sóhoz a szállítók részben fizetségképpen jutottak hozzá, amit aztán árusíthattak, amennyiben a kamarák nem váltották meg tőlük. 1471-ben pl. Mátyás utasítása szerint Szolnokig egy tömény (10 ezer darab) hajósó szállítási tarifája 46 arany forint és 200 kocka volt. Két esztendővel később uralkodónk újabb 200 kockával megtoldotta a díjat. 1515/16-ban illetve 1528-ban három tömény után 46 forint járt nekik. 1552-ben a celleristák egy-egy hajóra a saját hasznukra 1200 kockát rakodhattak, miközben Désen, Szatmárban és Szolnokon 61-61 forintot kaptak.63

A termék egy részét a kereskedők a bányahelyeken maguk vásárolták meg, és szabadon kereskedhettek vele. Erről a hivataltól, a pecsételőtől írást kaptak, amely a magyarországi sókamarások előtt igazolta, hogy joguk van a só forgalomba hozatalára.64 65

A termékkel való kereskedelmet kiváltságok tették lehetővé. 1291-ben a désaknaiak azt a jogot kapták III. Andrástól, hogy Szent Márton ünnepe előtti és utáni 3-3 napon át szabadon vághatják maguknak a sót, és ezt tized- és vámmentesen árusíthatják. Dolgaik után egyébként a szomszédságban, Geralhi- dán, Bálványoson és Désvárban élveztek vámmentességet. IV László egy esztendővel korábban, 1290-ben kiadott hiteles okmánya szerint a désváriak (azaz désiek) a portékáikért a téli időszakban vásárolt sót május 1-ig szabadon árusíthatták. Mivel télen és kora-tavasszal nehezen lehetett közlekedni, a kiváltság csupán korlátozott lehetőséget biztosított.66

61 DL 73 532-533.; C. Tóth Norbert-. Szabolcs megye hatóságának oklevelei 11.(1387-1526). Bp.-Nyíregyháza, 2003. 692. sz. (a továbbiakban: C. Tóth)

62 Kubinyi 1988, i. m. 229.; Kubinyi 2000, i. m. térkép. DL 56 029.; Királyi engedéllyel természetesen sor kerülhetett rá. 1459-ben például a dédesi pálos kolostor (Borsod megye) Mátyástól 200 forint értékű széki sót kapott. Documenta artis Paulinorum. A magyar rendtartomány monostorai I—III. Gyűjtötte: Gyéressy Béla, sajtó alá rend. ifj. Entz Géza, Henszlmann Lilla, Tóth Melinda stb. Bp. 1975-1978. I. 64. (a továbbiakban: Documenta artis Paulinorum); Vezsenyre: DL 56 291., Zichy XI. 177-178.

63 UB VI. 3870., 3964. sz.; Hunyadi János 1453-ban úgy döntött, hogy a következő évben a cellérektől 100 kockát két arany forintért váltsanak meg (UB. V 2872. sz.).; Engel, i. m. II. 31.; Dernschwam, i. m. 97. A dési kormányosok 1500. évi kiváltsága szerint valamennyi, koldult sót a szállítók a céh pénztárába fizetnek be (Szolnok-Doboka, i. m. III. 10.).

64 Dernschwam, i. m. 95.

65 Az alapokat az Arpád-kor privilégiumai teremtették meg. IV Béla 1236. évi kiváltságlevele szerint a désaknaiakhoz hasonlóan ők is szállíthatják a királyi sót. Az okmányban rögzített rendelkezés szerint a vajda, a szolnoki ispán illetve a sókamaraispán számára szárazon és vízen szedett vám-