Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

SZEMPONTOK AZ ERDÉLYI SÓBÁNYÁSZAT 15-16. SZÁZADI TÖRTÉNETÉHEZ 97

össze évi 90 forintot hozott tulajdonosainak. 1498-tól II. Ulászló Perényi Gábornak s fivéreinek a bocsi kamarából azért adatott évente 2000 kősót (értéke kb. 60 forint, az ország belsejében még több), hogy az öt máramarosi korona város polgárai a tiszai révet Tekeházánál vámmentesen használhassák. 56 57

Csábító és természetes arra gondolni, hogy az Őrmezőnél lévő nagy fontosságú híd a Szamoson ívelt át. Ám a természeti viszonyok mégis kételyeket ébresztenek azzal szemben, hogy a kanyargó folyó Őrmezővel átellenben lévő, hegyes oldalát választották volna a fuvarosok, hisz az innenső, bal partján sík területen folytathatták az útjukat. így arra gondolunk, hogy a híd arra szolgált, hogy az eme település határában Szamosba ömlő Almást vagy Egregyet ívelje át. Ám feltehetőleg arra is alkalmas lehetett, hogy a sáros szakaszokon a közlekedést biztosítsa. Egy 1510. esztendei oklevélből az derül ugyanis ki, hogy a királyi támogatás a híd mellett gát illetve töltés fenntartását segítette. Vagyis feltételezhetően olyan komoly alkotmányról volt szó, amelyet az áradások, jégzajlás elkerülése érdekében töltésekkel, gáttal erősítettek meg, és a fenntartása valóban sokba került. A töltés tehette lehetővé, hogy a szekerek nem ragadtak bele a sárba. Feltehetően az említett két folyócska vagy a közeli Szamos árvize illetve a láposodás ellen kellett ezen a módon védekezni. Ezek a körülmények magyarázzák meg azt, hogy a kincstár miért folyósított a tulajdonosoknak viszonylag jelentős összeget. Úgy véljük tehát, hogy ezt a meredek meszesi kaput elkerülő útvonal használatát épp a víz ellen létesített megfelelő védőművek illetve híd tette lehetővé.67

Őrmezőről az út a szomszédos Borzovának vezetett (1471-ben még vámot szedtek itt). Innen a Meszes oldalában lehetett eljutni Zilahra. Valószínűbbnek látszik azonban, hogy a következő falunak, Zsibónak vették a szekeresek az irányt. Az 1552. esztendei jelentésből tudjuk, hogy Désről már régóta eddig a településig szállították a kősót csónakokon (különösen alacsony vízállás idején értékelődött fel ez a megoldás). A faluban rakodták át a vízen ide juttatott ter56 Zichy XI. 450., XII. 361.; DL 71 071. A máramarosi só értékére lásd Középkori oklevelek, i. m. 160.; A 16. század elején az egri püspökség 4-6 dénárért vette illetve osztotta ki jobbágyainak a kősó darabját. 1508-ban azonban Perényi Imre nádortól 24 ezer olyan kockát kapott, amelyeket a király a zsoldosainak szokott adni ( 5 dénáros áron). Mivel a déli végvárak őrségének a fizetésére valóban folyósítottak ebben az időben sót (darabját 5 dénárral számolva), mégpedig Erdélyből a kocsisónál kisebb hajósót (Engel, i. m. II. 38.), az adat hihető. A számadó ezt a fajtát kicsinek tartotta, s azt állította, hogy 3 vagy még kevesebb dénárt ér. Feltehetően a nádor javarészt silány árut adott az egyházfőnek. Estei Hippolit egri püspök számadáskönyvei 1500-1508. Közzéteszi: E. Kovács Péter. Eger, 1992. 301. illetve passim.

57 DL 65 453. Párhuzamként kínálkozik több adat. 1441-ben például a Laborcon Nagymihály- nál hidat építettek, és az itteni sár főié olyan töltést emeltek, ahol a szekerek kényelmesen jártak. Ezzel a tulajdonosok jogot kaptak a vámszedésre. A Zaránd megyei Sámolykeszin azért lehetett vámot szedni, mert a mocsaras helyen híd állt. 1449-ből származó híradás szerint két Hont megyei patak miatt akkora a sár, hogy hidak nélkül errefelé lehetetlen a közlekedés. A Zemplén megyei Számút vidékét 1459-ben a sok mocsár miatt híddal és töltéssel lehetett járhatóvá tenni. (A nagy- mihályi és sztárai gróf Sztáray család oklevéltára. Szerk. Nagy Gyula. I—II. Bp. 1887-1889. II. 356., 369.; DL 14 315., 15 299., 15 585. stb.); lásd Bolla Ilona: A középkori magyarországi hidak történetéhez. In: Ünnepi tanulmányok Sinkovics István 70. születésnapjára. Szerk. Bertényi Iván. Bp. 1980. 33-43. illetve Magyar néprajz. Főszerk. Paládi-Kovács Attila. II. Szerk. Szilágyi Miklós. Bp. 2001. (a továbbiakban: Magyar néprajz) 833-838., 842-845.