Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

SZEMPONTOK AZ ERDÉLYI SÓBÁNYÁSZAT 15-16. SZÁZADI TÖRTÉNETÉHEZ 87

hogy itt vagy ott semmilyen nettó bevétel sem keletkezett. Kamarai alkalmazottak, bányászok, hajósok (cellérek, celleristák), szekeresek ugyancsak hozzájutottak ehhez a cikkhez (esetleg csökkentett árat fizetve érte). A megoldás kétségtelenül pénzkímélő volt, és segített a kincstár időszakonkénti pénzhiányán. Aki törvényesen árusíthatott, konkurenciát jelentett a királyi hivataloknak. Máramaros példája mutatja, hogy a király a hitelezőket valamely bevételi forrás elzálogosításával elégítette ki.17

1494-ban a Beatrix özvegy királyné kezén lévő Máramarosban a készlet 43,8%-t fordították az üzemeltetésre, 18, 5%-t pedig utalványokra adtak ki. A megmaradt tömböknek mindössze ötödét juttatták el a külső kamarákba, s alig több mint 12%-t árultak ki helyben. Szemmel láthatóan emberei nem sáfárkodtak jól a reájuk bízott hivatallal.18 Nem lehet véletlen, hogy amikor az uralkodó 1497. novemberében visszavette az özvegytől Máramarost, a két erdélyi sóka- maraispánt, Tárczay Jánost és Proli Miklóst állította a bányavidék élére. A két tapasztalt szakemberre várt, hogy a bányák ügyeit rendbe tegye. A lépés arra mutat, hogy az uralkodó elégedetlen volt a helyzettel, s alighanem a mára- marosi bányavidék nagyobb termelés elérésére volt képest, mint amiről a Beatrix idején készült elszámolás tanúskodik. Tárczay és Proli személyén keresztül rövid időre az ország sóbányászata és a termék értékesítése egységes irányítás alá került a 15. század végén.19

A hivatalszervezet alkalmazottainak a hanyagságára, törvénysértő magatartására idézhetők példák. 1478-ban Mátyásnak, 1506-ban Ulászlónak kellett utasítania a dési kamarásokat, hogy a vágók illetve a szállítók elmaradt járandóságát fizessék meg.20 Megesett, hogy a kamarások a hivatalos árnál drágábban árulták a terméket, miként azt 1483-ban Sopronban tették, ahol 8-12 forintért adtak száz kősót (holott ekkor a kamarai ár 5 forint volt).21 Az 1480-as évek neves nyugat-magyarországi vállalkozója, Alföldy Bálint 1491-ben lett soproni kamarás, és igencsak a saját hasznára tevékenykedett. Egy esztendő múltán vég17 Iványi 1911, i. m. passim, Kubinyi 1988, i. m. passim, Kubinyi 1991, i. m. passim. Némelyik földesúri uradalomban találkozunk olyan gyakorlattal, hogy pénz helyett sóval fizettek, ám a számtartók nem felejtették el azt feljegyezni, hogy mekkora pénzösszeg fejében adták ezt a cikket. Az eljárás mutatja, hogy azért nyúltak ehhez a megoldáshoz, mert nem állt rendelkezésre elegendő pénz (DL 26 139., DF 272 097. - Tolna megyei Levéltár 193/2. - Lymburg-Styrum cs. lt.). Lásd még Decreta regni Hungáriáé. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1458-1490. Francisci Döry collectionem manu- scriptam additamentis auxerunt, commentariis notisque illustraverunt: Georgius Bónis, Geisa Érszegi, Susanna Teke. Bp. 1989. ( a továbbiakban: Decreta regni) 207. illetve Magyar törvénytár I—II. Szerk. Dr. Márkus Dezső. Bp. 1899. (a továbbiakban: Magyar törvénytár) I. 556.

18 Kubinyi 1988, i. m. 231.; Berzeviczy 1914, i. m. 305 - 306.

19 DL 20 603., 30 943., 65 441., Bártfa, i. m. I. 3428. sz. , Berzeviczy 1914, i. m. 371 - 372. Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltárban. 1300-1525. Összegyűjtötte, átírta: Balogh István, szerk. Érszegi Géza. A szerkesztő munkatársa: Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2000. 159. ( a továbbiakban: Középkori oklevelek); A nagyszebeni Proli Miklósra, aki 1495-től 1499-ben bekövetkezett haláláig az erdélyi verdét vezette, s 1499-ben Bornemissza Jánossal együtt igazgatta az erdélyi sóbányákat, lásd DL 65 443. illetve Gyöngyössy Márton: Pénzgazdálkodás és monetáris politika a késő középkori Magyarországon. Bp. 2003. 289. ; A máramarosi kamara maradt Tárczayra, amit ő 1504 tavaszáig vezetett (DL 71 071., 71 099., 86 716., lásd lentebb).

20 AOD 58. (DF 253 354.), 83. (DF 253 377.).

21 Házi, i. m. 1/6. 18.