Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

88

DRASKÓCZY ISTVÁN

rendelkezett. Soproni házában 600, győri ingatlanán pedig 25 ezer sótömbje volt, aminek a hivatalos értéke Nyugat-Magyarországon kb. 1280 forintot tett ki, ám a piaci ár természetesen eltért ettől a számtól. Feltehetően a saját kamarájától beszerzett cikket már ő szerette volna értékesíteni.22 A termék nyilvánvaló lopására is idézhető példa. 1517-ben például nagy mennyiségű sót loptak el Erdélyből, amit II. Lajos király még az ország nyugati vidékein is kerestetett. Győri, soproni, székesfehérvári, vasvári, tapolcai, pozsonyi, nagyszombati kamarák és fiókjaik tisztjeit utasította, hogy ha a kamarahelyek körüli két mér- földes körzetben megtalálják, foglalják le.23

A középkor végén nem gazdálkodtak jól.24 1495-ben a győri kamara az eladott só árából tisztán 100 arany forintot, a székesfehérvári pedig 90 arany forintot fizetett a kincstárnak. Hozzájuk képest a két szolnoki kamarás tekintélyes összeget, 600 aranyat adott a kincstartónak. Ezzel szemben ugyanebben az esztendőben a kincstár vezetője 627 arany forintot utalt ki ennek a sóhivatalnak (az előző évben Külső-Szolnok megye adójából 300 arany forinttal támogatták ezt a hivatalt). Akárhogy nézzük, a külső kamarák nettó bevétele ekkor nem lehetett túlságosan nagy.25

A kitermelés körül sem volt minden rendben.26 Az uralkodók rendszeresen foglalkoztak a sóbányászat kérdéseivel, a bányamunkások helyzetével. Mátyás kiváltságokkal igyekezett a bányászatot fellendíteni. Az 1460-as években 80-100 ezer forintnyi bevételre számíthatott a sómonopóliumból, 1475-76-ban csupán 80 ezret könyvelhetett el.27 Az összeg a Jagelló-korban tetemesen csökkent. A velencei követ beszámolója alapján arra lehet következtetni, hogy az 1500-as évek legelején 50 ezer forintot tett ki (amit — a híradás szerint — a király nem kapott meg azonnal, s régi adósságokat fedeztek belőle).28 1516-ban

22 Alföldy tevékenységére lásd Mollay Károly. A soproniak harmincadvámja 1383-1542. In: Házi Jenő emlékkönyv. Szerk. Dominkovits Péter, Turbuly Éva. Sopron, 1993. 142-145. illetve Szende Katalin: Egy győri úr Sopronban: Alföldy Bálint királyi harmincados (+1493). Fons 9 (2002) - Tanulmányok a 60 éves Gecsényi Lajos tiszteletére. 43-44. 1490 februárjában Sopronban egy kősót 18 bécsi (= 6 magyar) dénárért vettek, míg egy kúf osztrák főtt só 22 bécsi (= 7-8 magyar) dénárt ért (Mollay Károly: Adatok a soproni ispotály történetéhez. Soproni Szemle 6 [1942] 32-33.).

23 Házi i. m. 1/6. 347. ; a sólopásra lásd még: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei. I—II. Kivonatokban közzéteszi és a bevezető tanulmányt írta Jakó Zsigmond. Bp. 1990. (a továbbiakban: Jakó 1990) II. 3254 (1502), 3897 (1523). sz.

24 Kubinyi 1991, i. m. passim. A megyékben a megyésispán feladata volt az, hogy ügyeljen a só törvényes forgalmazására (Kouachich, i. m. 532-533.).

25 Engel, i. m. I. 41., 150. Ahhoz, hogy gazdálkodásukat világosabban lássuk, tudnunk kellene, hogy 1494-95-ben kincstartói utasításra mennyi sót vagy pénzt utaltak ki egyéb célokra a hivatalnokok, mekkora összeget tett ki az üzemköltség. Ugyanis előfordulhatott, hogy a túlzott utalványozás miatt a kamara tényleges napi működtetésére nem állt rendelkezésre elég pénz.

26 Egy 1517-ből való vélekedés szerint a bányák nagy részét nem művelték. Fógel József : II. Lajos udvartartása. (1516-1526). Bp. 1917. 10-11.

27 Kubinyi András: A Mátyás-kori államszervezet. In: Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Szerk. Rázsó Gyula, V Molnár László. Bp. 1990. 105.; Fügedi Erik: Mátyás király jövedelme 1475-ben. In: Mátyás király (1458-1490). Szerk. Barta Gábor. Bp. 1990. 53. szerint a 70-es években a 80 ezer forintnyit tett ki a sójövedelem.

28 Balogh István: Velencei diplomaták Magyarországról (1500-1526). Szeged, 1929. 16, VII-IX. Az 50 ezer arany forintról szóló híradás Sebastian Zustignan követ ama beszámolóján alapszik,