Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Szelestei N. László: A „De modo bene vivendi” című mű magyar fordítása középkori kódexeinkben - és 1612-ben . . .
326 SZELESTEI N. LÁSZLÓ Ps. Bernardus: De modo bene vivendi (12, 34-36) De dilectione Dei (12, 34) Dominus noster Iesus Christus dicit in Evan- gelio: Si quis diligit me, sermonem meum servabit, et Pater meus diliget eum, et ad eum veniemus, et mansionem apud eum faciemus. (Jn. 14, 23) Et Ioannes apostolus: Nos diligimus Deum, quoniam ipse prior dilexit nos. (Un 4, 19) Qui diligit Deum, exorabit pro peccatis suis, et continebit se ab illis. Soror carissima, dilige Deum, et invoca eum in salute tua, quia dilectio est vita, et odium est mors. Deus non vult se tantum verbis diligi, sed puro corde et operibus bonis. Deum non diligit, qui praecepta Dei contemnit. Mens hominis, qui Deum diligit, non est in terra, sed in caelo, quia semper coelestia desiderat. Moneo te, soror carissima, ut diligas Deum super omnia, quia ipse te elegit ante saecula. Plus debemus Deum diligere, quam parentes nostros. Quare? Quia Deus fecit nos, et parentes nostros propriis manibus, id est propria virtute, sicut scriptum est: Ipse fecit nos, et non ipsi nos. (Ps 99, 6) Maiora tribuit nobis Christus, quam parentes nostri, et ideo super parentes debemus diligere Christum. Stultum est aliquid plus, quam Deum amare, quia qui plus diligit creaturam, quam Creatorem, peccat. Et qui praeponit amorem creaturae amori Creatoris, errat. Ergo super omnia est nobis Deus diligendus. Dic, obsecro, honesta virgo, cum amore et dilectione de Christo: Dilectus meus mihi et ego illi, qui pascitur inter lilia, donec aspiret dies, et inclinentur umbrae. (Cant 2, 16.17) Sponsa Christi, rogo, ut apertius dicas: Dilectus meus mihi societur vinculo caritatis et amoris, et ego illi coniungar et socier vicissitudine mutuae dilectionis, qui pascitur inter lilia; hoc est delectatur et iucundatur inter candidas et odoriferas virtutes sanctorum, atque inter choros virginum; donec aspiret dies, et inclinentur umbrae; donec nubila transeant praesentis vitae, et appareat dies, hoc est, veniat claritas sempiternae beati- tudinis. Ebeczky Sándor fordítása, 1612 104-114. Az Istennek zeretetiröl. XII. z(erm)o Az mi Vrúnk Jesus Ch(ristu)s, azt mondgia az Eua(n)geliomba(n): Ha kj zeret engem, az én be- zédemet meg tartia, es az én atiám zeretj ötét, es hozzá megiönk, es lako heit zerzönk ö nala. Es Zent Janos Apostol: Mi zerettiük az Istent, mert ö zeretet elöb minket. Az kj zeretj az Istent, [105] bűneinek bocsánattiát meg kéij, es meg tartoz- tattia magát azoktól. Zerelmes Néném, zeressed az Iste(n)t, es az te egésségedben hiad ötét segétségül, mert élet a zeretet, es halál az giülöség. Nem akaria az Istent, hogi csak zóual zerettessék, hanem tizta ziuel, es io cselekedetekkel egietemben. Nem zeretj az Istent, az kj Isten(n)ek parancsolaté meg uetj: Az Isten zeretönek elméie, nincsen az földön, hanem meniorzágba(n): mert mindenkor menieij dolgokat kjuán. Intlek téged zerelmes Néném, hogi zeressed az Istent mindeneknek fölötte; mert ö uá- laztot tegedet öröktől fogua. Inkáb kel az Istent zeretnönk, hogi sem mint züléinket. Vallion miért? Mert [106] mind minket, s’ mind züléinket az Isten teremptet tulaidon keze által, az az, tulaidon ereiéuel, amint meg uagion jrua: O teremptet minket, es nem mj magunk. Többel zeretet minket az Ch(ristu)s, hogi sem mi(n)t tulaidon züléink: azért züléink fölöt kel az Ch(ristu)st zeretnönk. Ezte- lenség ualamit fellieb zeretnj az Istennél: mert az kj az teremptet állatot az Istennél felliebb zeretj, uétkezik. Es az kj fellieb tartia az teremptet állatnak zeretetit, az teremptönek zeretetinél, nijluán uétkezik. Zükség azért hogi az Istent mindeneknek fölötte zeressük. Mondgiad kérlek, tizteletes Züz, kegies ziuel es zeretettel az Ch(ristu)sról. Az én zeretőm énné- kem, es én ö nékj, kj az liliomok közöt legeltetik, míg fel kél az [107] nap, és el enijéznek a setét- ségek. Kérlek téged Ch(ristu)snak Jegiese, hogi nijl- uábba(n) mondgiad: Az én zeretőm jőiőn nékem társaságomba(n), zeretetinek, es kedues uoltának kötele által: énis uizontag nékj iussak társúl hozzá ualo zeretetemnek igasságáual: ki az liliomok közöt legeltetik, az az, a zenteknek zép feiér, io illatú iozágokba(n) öruendez, es giőniőrkődik a züzek- nek nemes társaságokba(n), míg fel kél az nap, es eleniéznek a setétségek: míg el múlnak ez ielen ualo életnek főfihőij, es kj ielenniék az nap, az az, míg el iőiőn az örök boldogságnak uilágossága.
