Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Nyulásziné Straub Éva: Mohács előtti címereslevelek
246 NYULÁSZINÉ STRAUB ÉVA nevesíthető. Hasonló az eredmény az erdélyi fejedelmi udvar freskófestészete és az oklevelek vizsgálata során is. A képek elemzése nemcsak a festők és a királyi, fejedelmi udvarban munkálkodó miniátorok tevékenységének pontosabb megismerését teszi lehetővé, de például a korabeli viselettörténet számára is forrásul szolgál.3 Az oklevelek a diplomatika, az archontológia csak részben, elsősorban a középkorra vonatkozóan, feldolgozott adatbázisa, a rajta függő pecsétek közvetlenül a szfragisztika, a címerképek közvetetten az ismeretlen pecsétek azonosításának fontos segédeszköze. Esetenként támpontot ad a síremlékek, az építészeti emlékek azonosításához. A címereslevelek adományozásának első évszázadaiban, majd a 19. század közepétől, a címerszerzők érdemeinek leírása révén a társadalmi mozgás kiegészítő forrásait rejtik, ahogyan az újkorban gyakori kihirdetési záradék is ehhez nyújt adalékot. Természetesen maguk a címerképek is tág teret engednek a címerszerzők, rangemelésben részesülők társadalmi mozgáslehetőségének, a társadalomban elfoglalt helyzetének elemzésére abban az időpontban, amikor a kedvezményezett családfő adományra méltónak bizonyult. Példaként említeném Zsigmond király konstanzi adományleveleinek társadalmi okait, vagy Mátyás király és Frigyes császár, magyar király párhuzamos oklevél kibocsátását, vagy az erdélyi fejedelmek hajdúk részére adott armalisainak társadalmi-poli- tikai-gazdasági alapját, de nem érdektelen az erdélyi fejedelmek címeresleveleinek a magyar királyoktól kért megerősítésének tendenciája. A címerszerző érdemeire, amellyel megszerezte a jogot az adománylevélre (a taxa lefizetése mellett), a legtöbb újkori oklevélnél a címerképre tekintve is levonható következtetés (katonai érdem, tudós, kereskedő, bányász stb.). Középkori okleveleinknél ritkán olvasható utalás a családfő kimagasló érdemeire, azonban - elsősorban a 15-16. század fordulóján keletkezett címerek (miniatúrák) rendkívül beszédesek (és kevésbé heraldikusak). Ez utóbbi felsorolás elsősorban a címereslevelek arra a forrásértékére utal, amelyet a szociológia még nem fedezett fel kellő mélységében. E tanulmánykötet olvasói számára nyilvánvalóan nem kell részletesen elemezni e forrástípus sokoldalúságát, előbbi laza — és igen hiányos — gondolatsorral jelezni szerettem volna azt, miért tartom fontosnak, hogy Csorna József 1906-ban a Turul folyóirat hasábjain megjelent Mohácsi vész előtti címereslevelek nyomai4 című összeállítása után 100 évvel elkészítsek egy újabb, a jelenlegi állapotot, rögzítő táblázatot. Sajnos a 20. század viharaiban több oklevél is elpusztult, így a feudalizmuskort túlélt darabok száma tovább csökkent, ugyanakkor a korábban ismeretlen, ma már ismert és a kutatás számára hozzáférhetővé vált, közgyűjteményekben őrzött oklevelek száma jelentősen gyarapodott. Az összeállítás kiinduló pontját Csorna jegyzéke5 adja, ezért és az összehasonlítás érdekében külön oszlopban (2. oszlop) szerepel az ott megadott sor3 Szendrei János: Magyar viseletképek címeres leveleinkben. Bp. 1892.; Uő.: A magyar visele- tek történeti fejlődése. Bp. 1905. 4 Csorna József: Mohács előtti cimereslevek nyomai. Turul 24 (1906) 13-25. 5 U. o. 22-25. Megjegyzendő, hogy Radocsay Dénes, a gótikus címerekről 1957-ben megjelent tanulmánya (ld. 2. jegyzetben) végén közöl egy katalógust ( 284-295.) az 1405-1489 között kiadott