Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Bertényi Iván: Beszélhetünk-e kettős uralomról hazánkban II. (Kis) Károly országlása idején (1385. december 31. - 1386. február 7.)

22

BERTÉNYI IVÁN

most II. Károly alatt a dalmát és horvát báni tisztségeket birtokló) Garai Miklós, valamint bizalmasaik jelen voltak a mindennapi kormányzati ügyek intézésénél. Különösen érdekesnek találtam a II. Károly által kinevezett üj országbíró, Bebek (Bubek) Imre működését. Mária nevében ugyanis leginkább az ő személyén keresztül (hozzá intézett parancslevelekkel) történt az egyes konkrét ügyekbe való beavatkozás. Emellett míg elődje, Kaplai János az oklevelek formulái alapján még egyértelműen Mária királynő országbírójának tartotta magát, és privilégiális formában kiállított oklevelei ünnepiességét épp az uralkodó címeinek a felsorolásával emelte, Bubek Imre II. Károly királysága idején gondosan kerülte annak a megnevezését, melyik fejedelmi személy tisztségviselője. Csupán ispáni és országbírói címét tüntette fel, és Zsigmond 1387. március 31-i király koronázásáig — a mintegy másfél éves hatalmi harc eldőltéig — nem volt hajlandó magát egyik fejedelmi személy országbírójaként sem megnevezni.

Ezek a „tartózkodó” intitulatiók II. Károly uralma, majd az azt követő zűrzavaros állapotok (a nápolyi párt felkelése, Mária és Erzsébez fogsága) idején azt jelezték, hogy Bebek Imre (méltósága magyar nevének megfelelően) az „ország bírája”, azaz mintegy az ország egységének a megtestesítője is volt. 1386 elején ugyanis mind a II. Károly, mind a Mária nevében hozzáintézett bírói parancsleveleknek engedelmeskedett.3 Miután Zsigmondot megkoronázták Imre országbíró szakított az addig általa követett gyakorlattal, s szinte mintha feledtetni kívánná a megelőző időszak „tartózkodó” intitulatióit, nemcsak privi- legiális (ítélet)leveleiben, hanem még egyszerű, perhalasztó okleveleiben is büszkén hirdette, hogy ő „Zsigmond úr, Isten kegyelméből Magyarország királya udvarának a bírája”, s csupán az új uralkodó egyéb címeit hagyta el nem „örökérvényre” szánt oklevelein.4

Mintegy három évtizeddel ezelőtti megállapításaimat a szakma hallgatással fogadta. Az összefoglaló munkák (szintetizáló feldolgozások) esetében ez könnyen megtehető volt, hiszen nagyon rövid, 1 hónapot alig meghaladó időszak részletekbe menő tárgyalásának a mellőzését aligha lehetett számon kérni egy hosszabb időszakot feldolgozó munka szerzőjén. A nagyobb korszakot átívelő szintézisek írói közül — rajtam kívül — csak Engel Pál érzékeltette a Károly uralma alatt vele szemben ellenséges erők Erzsébet irányította szerveződését, e kérdés részletes, adatokba menő elemzésébe azonban ő sem bocsátkozott.5 Különös, hogy Fügedi Erik, aki ismételten részletesen is foglalkozott az 1385-1387 közti időszak hatalmi válságával, szintén nem tért ki Erzsébet királyné és hívei 1386 eleji működésének részletesebb bemutatására.6

3 A Német Birodalomban Bajor Lajos és Szép Frigyes 1325-i egyezségét követően kettejük közös Hofrichtere játszott hasonló szerepet. Bruno Gebhardt: Handbuch der deutschen Geschichte. Stuttgart, 1960. I. 433-434.

4 Bertényi 1976, i. m. 184-186.

5 „Noha Erzsébet látszólag belenyugodott a történtekbe és rokonszenvet mutatott iránta, a sorsa felől igen hamar döntött. Károlyt az udvarban továbbra is Mária hívei vették körül, saját kísérete alig volt, és mihelyt a nemesség hazaszéledt, védtelen maradt.” - Engel Pál: Szent István birodalma. História Könyvtár. Monográfiák. 17. Bp. 2001. 169.

6 Fügedi Erik: „Könyörülj bánom, könyörülj...” Bp. 1986.; Fügedi Erik: Ispánok, bárók, kiskirályok. A középkori magyar arisztokrácia fejlődése. Bp. 1986. c. munkájának 264-294. oldalán (a „Véres intermezzo” című fejezetben) ugyan hosszabban tárgyalja a Nagy Lajos hanyatlásától Zsig-