Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Kubinyi András: Politikai vitakultúra a Mohács előtti Magyarországon
POLITIKAI VITAKULTÚRA A MOHÁCS ELŐTTI MAGYARORSZÁGON 185 hírek szerint megmérgezték. Zay Ferenc 1530 körül egy János király ellenes magyar nyelvű röpiratában Szapolyai Jánost90, Szerémi György pedig Bátori István nádort tartotta a gyilkosság érdemi szerzőjének.91 A vitézlő Laki László Somogy megyei birtokos nemes halálra ítélve 1524. november 23-án végrendelkezett a budai városházán. Fogalmunk sincs, hogy miért végezték ki.92 Míg az első két esetben valóban különböző mendemondák terjedtek, és az ügyek felkavarták a közvéleményt, ezt Lakinál nem tudjuk igazolni, bár Bácsi szózatából arra következtethetünk, hogy ez is felizgatta a nemességet. Különös, hogy az urakkal szembenálló Bácsi az azokhoz tartozó Bánfi halálát is felhasználta a „principes” ellen. Szerzőnk minden rosszat elmond az elpuhult, megvesztegethető, anyagias, áruló nagyurakról, akik ezért az ország romlásáért, a török előrenyomulásáért a leginkább felelősek. Korlátlan nyerészkedésükről nem hajlandók lemondani, ezt a lehetőséget még gyilkosságok árán is meg akarják őrizni. Velük szemben áll a harcias nemesség, amelynek ősei saját vérük ontása árán szerezték meg az országot. Érdekesen merül fel a király szerepe. Fenn már idéztem a szerzőnek a királyi kincstár állapotáról, a nem létező királyi tekintélyről írt szavait, valamint az uralkodó eléggé kétértelmű megvédését a támadások ellen. A szózat végén újra előjön a király elnyomott tekintélye. Emlékezzünk vissza. Király ellenes röpiratok terjedtek az országban.93 Bácsi ezekre válaszol, nem tagadja ugyan az uralkodó hibáit, ezekért azonban az urakat teszi felelőssé. Sajnos, ilyen II. Lajost támadó irat nem maradt fenn, így nem tudjuk, hogy mivel vádolták. Egyedül Apáti Ferenc kantilénája burkoltan királyellenes.94 Az viszont feltűnő, hogy az 1523-as Bécsújhelyen tartott csúcstalálkozón és az azt követő pozsonyi találkozón Szálkái egri püspök kancellár, és néhányan az urak közül a király magánéletéről, és az ország helyzetéről Bácsiéhoz is hasonló képet festettek le.95 Más helyen rámutattam, hogy a király magánéletére vonatkozó vádak megegyeztek azokkal, amelyet kortárs fiatal királyokkal szemben, mint VIII. Henrik angol uralkodó ellen, hangoztattak, ugyanis ifjúsági szubkultúra alakult ki körülöttük.96 Szerzőnk valószínűleg ezért tett kissé negatív megjegyzést II. Lajos igen egyszerű tehetségére, mert uralkodójának nem volt a legjobb híre az országban. Mégis, szükségesnek tartotta megvédését. Ugyancsak bizonyos mértékben válasznak szánhatta a Szálkái kancellár környezetéből kiinduló, és írásban is terjedő nemzeti összefogást hirdető nézettel szemben azt a többször hangoztatott álláspontját, hogy a nagyurakkal nem lehet kiegyezni. Láttuk, hogy Nagyszombati Márton és Geszti László az össze90 Bessenyei József: János király áruitatása. 1530 körül. Magyar Nyelv 80 (1984) 121-123. (a továbbiakban: Bessenyei: János király) 91 Szerémi: II. Lajos és János királyok, i. m. 84-88. 92 DL 24 005. 93 Lásd fenn, 34. jegyzet 94 Lásd fenn, 33. jegyzet 95 Szydlowiecki kancellár naplója, i. ra. 120-121., 198-199. 96 Kubinyi András: A királyi udvar kormányzati szerepe Mohács előtt. Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián 2001. Társadalomtudományok. Főszerk. Vízi E. Szilveszter. Bp. 2005. 248-250. Megjelent önállóan is: 8-10.