Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Gerics József: A képviselet középkori országgyűléseinken
A KÉPVISELET KÖZÉPKORI ORSZÁGGYŰLÉSEINKEN 123 tartozás kizárta a tartományi rendi minőséget (Landstandschaft) nemeseknél, prelátusoknál és kommunitásoknál. Még a fejedelemre szállt nemesi birtok városias) (städtisch) központja sem volt „landstandsfähig”, amíg ki nem szabadult ebből a „Herrschaftsverband”-bői! A „nemzetségekhez” tartozás csak a minőséget adó, kvalifikáló birtokkal kapcsolatban vonta maga után a rendi mivolt jogát!8 Ez így a középkori Magyarországon nem állapítható meg. A magyarországi viszonyokkal való összevetés igénye ezért fokozottan szükségessé teszi annak hangsúlyozását, hogy Mitterauer Németországra nézve nem tart kielégítőnek olyanféle meghatározást, amely szerint a rendek adott terület összlakosságán belül kiváltságolt osztályok, vagy rétegek, illetve képviselőik. Valamely német tartomány prelátusainak rendje pl. nem azonos a papsággal, s nem is képviselője. A tartományi lovagi rend szintén csak a fejedelem lovagjait öleli fel, más urakét nem. A tartományi rendi jogot élvező városok képviselői éppen úgy nem képviselték a polgárságot, a falusi közösségeké pedig a parasztságot, hanem csak az őket éppen küldő, meghatározott közösséget. Magyarországi viszonylatban az átlagosnál nagyobb jelentőségű Mitterauernak az a megítélése, hogy a társadalmi tekintély és gazdasági hatalom nem tekinthető a rendi jogosultság közvetlen ismertetőjegyének. Nem ad ugyanis választ arra az alapkérdésre: miért van azonos kritériumokkal rendelkező személyek csoportjából egyeseknek az országos és tartománygyűlésen részvételi joguk, másoknak pedig — ugyanabból a csoportból — miért nincs?9 Ebben — a jogilag egységes magyar nemességtől eltérően — a jogi tekintetben differenciált németországi nemesség sajátossága nyilvánulhatott meg. A következőkben azt kívánom elemezni, mennyire felelt meg egymásnak a rendiség általános európai fejlődésével foglalkozó szakirodalom némely alapvető megállapítása és a középkori magyarországi rendiség. A magyar törvényhozás — Mátyás adópolitikájának reakciójaként — az 1504. évi 1. törvénycikkben mondta ki, hogy az adómegajánlás joga kizárólag az országgyűlést illeti, s az uraknak és az egyes megyék nemeseinek nemességük elvesztése terhe alatt tiltották meg, hogy az ország régi szabadsága ellenére adót és rendkívüli adót ajánljanak meg a királynak. Ennek a törvénynek többszörös a jelentősége az országgyűlések és adómegajánlás dolgában. Meghatározza, hogy az adómegajánlásra kizárólag az országgyűlés, az ott összegyűlt urak és nemesek (követeik) jogosultak , rajtuk kívül senki és semmi. Rendileg zárt kör. Az európai (benne a magyar) szakirodalom szinte kötelező, magától értetődő meghatározásként ismételte és jelentős részében ma is erőltetve ismétli a rendi gyűlés Cadier által 1888-ban adott definícióját. Ez kimondja, hogy a rendi gyűlés a három kiváltságolt rend politikai és kormányzati jogokkal felruházott gyűlése, ezek közül az adómegszavazás a legalapvetőbb. (Ezt a szempontot Kubínyi András mellőzi). Ám az 1504. évi törvény elsőként kodifikálva az országgyűlés adó és suősicfiu/n-megajánlási jogát, rögvest le is szűkítette az urakra és a nemesekre. A Cadier szerinti, említett meghatározás következetes alkalmazása esetén 1504 előtt magyarországi rendi gyűlésről nem lehetne be8 Mitterauer, i.m. 32-33. 9 Mitterauer, i.m. 12-13.
