Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez
102 DRASKÓCZY ISTVÁN kiváltságot kapott az uralkodótól. Ugyanis országos vámmentességhez jutott hozzá. A désieknek sem kellett sokáig várniuk erre a privilégiumra. 1478-ban uralkodónk már úgy nyilatkozott, hogy korábbi uralkodók kiváltságai alapján (melyeket ő is megerősített) a désiek egész Magyarországon sem személyük, sem pedig javaik után nem kötelezhetők vám fizetésére, ami jelzi a polgárok kiterjedt üzleti érdekeit. Eme privilégium alapján parancsolta meg az erdélyi vajdának, hogy szólítsa fel Drágffy Miklóst, Losonci Bánfi Istvánnak a fiait, Csáki Ferencet, Csire fiait, Dengelegi Bernátot, a Zólyomi család tagjait s végül a váradi káptalant, hogy tartsák tiszteletben a városiak kiváltságát, és a vámjogaikra vonatkozó bizonyítékaikat a király előtt mutassák fel. Továbbá arra utasította a vajdát, hogy ha valaki a rendelete ellenére mégis illetékre kényszerítené a királyi oppidum lakóit, foglalja le a vámhelyet. Ezt királyi felhatalmazás alapján még abban a megyében is megtehette, ahol nem volt ispán. A város országos vámmentességi kiváltságát 1479-ben ismét megerősítette. 1494-ben Drágfi Bertalan vajda utasította a Csáki, Albesi Zólyomi, Szántói Becsk, Almosdi Csire, Kusalyi Jakes családoknak a tagjait, hogy az erdélyi és a magyarországi vámtisztjeik ne kényszerítsék a polgárokat jogtalanul vámok fizetésére. A település eme kiváltságát II. Ulászló és II. Lajos egyaránt megerősítette. 1517-ben az uralkodó arra figyelmeztette Szapolyai János vajdát, hogy birtokain ne szedessen vámot a polgároktól, mert ők a királyi tanács döntése alapján vámmentesek, ugyanis a királyi kamaráknak szolgálnak.74 1514-ben a tordaiak és a désiek, köztük a celeristák, részt vettek a parasztfelkelésben. Désen az egész város a felkelőkhöz csatlakozott. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy mindez miért következett be, nem csupán a bányásznépre kell gondolnunk, hanem a hajósokra, az úton járó és kereskedő fuvarosokra, akiknek rendszeresen meggyűlt a bajuk a vámok tulajdonosaival. A bukás után a királyi sókamara érdekei miatt az uralkodó nem engedte, hogy a nemesek megfosszák őket kiváltságaiktól. A király, a vajda a dési vezetőt, Nagy Jánost leszámítva kegyelmet adott nekik.75 A mátyási vámkiváltságok kedvező feltételeket teremtettek arra, hogy désiek (vagy tordaiak) a bányáknál törvényesen megvásárolt terméket Magyar- országra szállítsák illetve ott árusítsák. Dés példája arra mutat, hogy a vámviták ellenére ezt a lehetőséget nem hagyták veszni a Jagelló korban sem. Ez a körülmény önmagában mutatja a település kiterjedt gazdasági kapcsolatait, amelynek a fejlődését épp a földesúri vámhelyek akadályozták. A középkorban kiformálódott gazdasági kapcsolatok a 16. század háborúkkal terhes korszakában sem szűntek meg. 1538-ban János király régi kiváltságukra hivatkozva úgy intézkedett, hogy csupán egy magyar dénár lerovására 74 Nem célunk a désiek erdélyi (és magyarországi) sokr étű kereskedelmi kapcsolatainak a részletes feltérképezése, így csupán a mondanivalónk szempontjából legszükségesebb adatokat idézzük. Szolnok-Doboka: i. m. III. 10-23.; UB VI. 3851., VII. 4045., 4268., 4297., 4305.. sz.; DL 108 264.; AOD 55. (DF 253 351.), 57. (DF 253 353.), 61. (DF 253 357.), 67. (DF 253 363.), 68. (253 364.), 75. (DF 253 370.), 76. (DF 253 370.), 87. (DF 253 381.), 99. (DF 253 393.), 105. (DF 253 399.), 108. (DF 253 402.); Torda kiváltságát 1491-ben II. Ulászló erősítette meg. MOL A 57. Magyar Kancellária Levéltára, Libri regii III. 64. (CD-ROM.). 75 Monumenta rusticorum, i. m. 299-301.
