Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez
SZEMPONTOK AZ ERDÉLYI SÓBÁNYÁSZAT 15-16. SZÁZADI TÖRTÉNETÉHEZ 101 A dési levéltár számos olyan 15-16. századi oklevelet őrzött meg, amelyek vámvitákról szólnak. Nemcsak arról szerzünk tudomást, hogy a désiektől törvénytelenül magas illetéket szedtek illetve hogy az úton járó polgárokat jogtalanul letartóztatták, hanem a város vámkiváltságai is kiderülnek belőlük. A polgárok vitatták, hogy a királyi só vámmal megterhelhető-e, vagy a szekeresektől avagy hajósoktól személyük, dolgaik után szedhető-e illeték. A város polgárai élénk kereskedelmet folytattak. A települést a 13-14. században szoros kapcsolatok kötötték pl. Németihez, Szatmárhoz, Szalacshoz (az utóbbi kettő az Árpád-kortól sókamara város), a szilágyi kerülethez.* 70 A vámmentesség kiváltsága már az egyik 1261. esztendei (ám 1322 körül hamisított) oklevélben is feltűnt, amely szerint a saját sójukat szállítók mentesek lennének.71 72 1351-ben István herceg egy oklevele említette a polgárok vámkiváltságát. I. Lajos 1366-ban kijelentette, hogy Désvár és Désakna lakói jogtalan vámfizetésre nem kötelezhetők. Ha a jogos illetéket megfizették, szabadon utazhatnak tovább. 1376-tól azoknak, akik a sóvágóknak, a kamara körül tevékenykedőknek élelmiszereket szállítottak, az uralkodó vámmentességet biztosított (de a kereskedelmi cikkek vámkötelesek maradtak).w 1427-ben Zsigmond király megintette a Losonciakat, mert birtokukon, Retteg oppidumban (Bel- ső-Szolnok megye) tisztjeik a Dés és Akna oppidum lakóitól illetve posztóik és vasuk vagy más dolgaik után (!), amiket fizetség fejében kaptak a kamarától, vámot követelnek. Ok ugyanis már elődeitől kapott kiváltságuk alapján vám- mentességet élveznek. Mint kiderül, a rettegi vámtiszt még akkor is fizetésre kényszerítette őket, amikor királyi ügyekben (kamarai) járnak. Az okmány nem csupán azért érdemel figyelmet, mert kiderül belőle a mentességük, hanem az is, hogy a sóhivatal pénz helyett olyan árucikkel fizetett nekik, amivel Erdélyben kereskedtek. A király számára fontos ügy, amiben eljártak, éppen lehetett az is, hogy a kamarától kapott áruért élelmiszert vásároltak az alkalmazottaknak.73 Noha 1471-ben a désiek azt állították, hogy vámmentesek, Mátyás (hivatkozva III. András és I. Károly említett privilégiumára) Dés és Désakna lakóinak az áruik utáni vámmentességét csupán bizonyos vámhelyek esetében volt hajlandó elismerni. 1475-ben megtiltotta, hogy a királyi sókamara szekereseit (akik az uralkodó savát szállították) bárhol az országban vámok fizetésére kényszerítsék. Ebben az esztendőben a másik nagy kamaraváros, Torda kedvezőbb Bálint deák pénzért szekereseket fogadott, hogy a terméket Kassára vigyék. Am az útvonalon az egyik báró vámhelyénél illeték fizetésére szólították fel őket. Arra hivatkozva, hogy a királyi és királynéi javak vámmentesek, nem akartak fizetni. Erre a vámosok fegyveresen támadtak rájuk, egyiküket megölték. Az uralkodó a királyné embereinek adott igazat. Kovachich, i. m. 497. 70 Erdélyi okmánytár, i. m. II. 717. sz. 71 Erdélyi okmánytár, i. m. I. 234. sz. A hamisítás ténye bizonyítja, hogy a désiek már a 14. században kereskedtek ezzel a cikkel. 72 1 351.október 18. UB II. 665. sz. = AOD 15. (DF 277 848). Az erősen rongált okmányban a 19. századi regeszta szerint István herceg tiltotta, hogy az úton járó désieket bárki is letartóztassa, kijelentvén, hogy ők csak saját bírájuk előtt vonhatók felelősségre. A kivonat szerint az oklevélben szó volt vámmentességükről is. Az 1366-os és 1376-es oklevél: UB II. 854-855., 1060. sz. 73 UB IV 1999. sz.
