Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

100

DRASKÓCZY ISTVÁN

Kiviláglik, hogy a 15-16. század fordulóján az oklevélben engedélyezett időszakon kívül is vettek belőle. 1496. december 23-án Budán kiadott uralkodói oklevélből az derül ki, hogy a királyi kamarától pénzért vett sót („sales nostros pecunia emptos”) szállító szekerészeket zaklattak a tihói úton. 1505-ben a dési alkamarások olyanokat tartóztattak le, akik korábban hitelben vettek a kamarától sót (az ezt megtiltó királyi parancslevél 1505. október 10-én kelt). 1508-ban Litteratus Bálint almási provisor utasítására olyan désieket támadtak meg, akik hazafelé tartottak azokon a szekereiken, amelyeken előzőleg eladni való sót vittek Magyarországra. Egy 1511. november 23-án kiadott uralkodói oklevélből megtudjuk, hogy Zsombori Péter és Drági Márton a dési celleristáktól ama kősó után, amit eladás végett szállítottak a szekereiken, vámot követeltek. Az uralkodó eltiltotta a két földesurat ettől, ugyanis a désiek vámmentességet élveznek. A désiek- nek elvben az őrmezői, drági és a magyaregregyi vámtisztek egyaránt fejtörést okozhattak (Zsombori Péter 1507-től birtokolta az utóbbi vám negyedét). A sót részben saját szekereiken, részben pedig bérelt járműveken fuvarozták (a hír a vállalkozók tőkerejére utal). Az okmányokból kiderül, hogy Dés fuvarosai gyakran hitelben vásárolták meg a bányáknál ezt a terméket.* 66 Mátyás egy 1466. esztendei és II. Ulászló egy 1491. évi okmányából az derül ki, hogy désiek az erdélyi kamarák ügyében eljárva, a máramarosi bányavidék körzetében sót árusítottak.67 A fuvarozás tehát igen gyakran kereskedéssel párosult.

Zsigmondnak a sómonopólium működését meghatározó rendelete (1397) szerint a király sava, amit az ispánok illetve szolgálattevőik az egyik kamarából a másikba vittek, vámmentességet élvezett.68 Ám a mentesség érvényesítése nem ment könnyen.69

nak csupán a felét kell fizetniük. 1261-ben ezt a jogukat V István ifjabb király azzal az engedéllyel bővítve erősítette meg, hogy a helyi hospes-ek által télen vásárolt sót május 1-ig (Szent György nap nyolcadáig) szárazon és vízen szabadon szállíthatják és eladhatják. Az 1236. és 1261. évi okmányt 1310-ben átírta I. Károly király. Mindezek az oklevelek ugyan 1322 táján készült hamisítványok voltak, ám 1323-ban általánosságban utalva rájuk, Károly a bennük található kiváltságok megtartására figyelmeztette az erdélyi vajdát. Az okmányok tehát a 14. század eleji helyzetre bizonyosan fényt vetnek. IV László szövegünkben említett 1290. esztendei oklevelével szemben a kritika nem emelt kifogást. UB I. 74., 94., 234., 321. sz. ; Erdélyi okmánytár. I—II. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Bp. 1997-2004.1. 186., 234., II. 175., 177., 457. sz. (a továbbiakban: Erdélyi okmánytár); Jakó Zsigmond: Újabb adatok Dés város legrégibb kiváltságleveleinek a kritikájához. In: Uő.: Társadalom, egyház, művelődés. Tanulmányok Erdély történelméhez. Bp. 1997. 9-26.; A désaknaiak 1291. esztendei privilégiumát I. Károly ugyancsak 1310-ben erősítette meg. UB I. 239., 323. sz., Erdélyi okmánytár, i. m. I. 465., II. 178. sz.; Ilyen jellegű kiváltságról a többi erdélyi bányavárosban (Szék, Kolozs, Torda) is hallunk. Torda 1291-ben kiadott privilégiuma pl. Szent Márton ünnepe előtti nyolc napról szólt. UB I. 249. sz., Erdélyi okmánytár, i. m. I. 482. sz.

66 AOD 67. (DF 253 365.), 82. (DF 253 376.), 89. (DF 253 383.), 90. (DF 253 384.), 91. (DF 253 385.), 102. (DF 253 396.). A Drági Tamásra és a Zsombori Péterre (illetve leszármazottaikra), kik sűrű pénzügyeik során az erdélyi sóigazgatás vezetőivel is kapcsolatba kerültek, lásd Jakó 1990, i. m. II. 2772., 2780., 2831., 3345., 3389., 3445., 3438., 3759., 3796. sz.; A királyi kamarának a polgárok élelmiszert illetve más cikkeket adtak el. AOD 83. (DF 253 377.).

67 UB VI. 3486. sz., AOD 65. (DF 253 361.).

68 Kubinyi András: A kincstári személyzet a 15. század második felében. Tanulmányok Budapest múltjából 12 (1957) 37. lábjegyzet szerint az intézkedés arra a sómennyiségre is vonatkozott, amit a sókmaraispán illetve az alkalmazottak fizetés fejében kaptak.

69 Erre mutat például a Mátyás kori formuláskönyvnek az 1480-as évekre helyezhető egyik esete. Kiderül, hogy a királyné savát T-ig (ez esetben a betű Tokajt jelentheti) hajón szállították, ahol