Benkő Samu: Documenta neglegta : Az 1848. évi erdélyi forradalom forrásait publikáló román akadémiai kiadványból kihagyott iratok : 1848. március 4.-1848. június 26.(Budapest, 2008)

Levéltárak

Most az öröm annyival általánosabb, a császár egyedül, minden kíséret nélkül kocsizta keresztül a várost. Mi leszen ennek következése? Isten tudja - s adja jó végét. Mindezeknek hazánk viszonyaira a legnagyobb hatást kell gyako­rolnia. Hogy a két magyar haza kívánataiban hátra nem marad, előre lát­ható. Pozsonyból a nádor vezérlete alatt itt a deputáció, mely független fe­lelős magyar minisztériumot kér, s erre az oppozíció legtúlzóbb tagjai lesznek kijelelve. Apponyi már ezelőtt három nappal lemondott. Mi fog Erdélyben történni - megválik. Ameddig hazám törvényes választása s fejedelme jóváhagyása mellett nyert hivatalomat úgy vihe­tem, hogy lelkiismeretemmel s meggyőződésemmel ellenkező cselekedet nem kívántatik tőlem, kötelességemnek tartom helyt maradni, bármennyi­re meg legyek győződve, hogy a körülmények változása a személyek megmaradását ritkán tűri - s bármilyen kívánatosnak tartanám szemé­lyemre nézve - távolról legalább - csendesen fájlalhatni hazám s nemzeti­ségem vesztét - melyen úgysem segíthetnék. Véled, kedves barátom, olykor ellenkező nézetben voltunk - de egyben mindig megegyeztünk - királyunk és hazánk iránti hűségünkben ­amit ez sugall nékem, lehetetlen jóvá nem hagynod. Nékünk közfeladásunk volt hazánkat erőnkhöz képest a veszélytől megóvni. Amik most Magyarországban történnek - másfél milliom más ajakú, többnyire pór nép között - a nemességnek éltét és vagyonát a legir­tóztatóbb sors játékának teszik ki. Ezt kell legelőbb, minden erővel, ösz­szevetett vállakkal eltávoztatni - ezen kötelesség alól senki sem vonhatja ki magát - s mindenre, ami szent lehet előtted, kérlek, kövess el e részben mindent - értekezzél a Commendírozóval 3 - hívd össze a főispánokat - s igyekezzél minden kitörést megzabolázni. Személyes befolyásod azon egyénekre, kik a magyar ellenzékkel összeköttetésben vannak, tehet itt legtöbbet. Ami a dolognak politikai vonalát illeti, szívem belsőjében meg va­gyok győződve, hogy az erdélyi véghetetlen nagy többség nemcsak feje­delméhez hív, hanem azon rohanástól, mely Magyarországon minden ed­digi alkotmányos állást semmivé tesz - merőben idegen, leginkább önér­dekénél fogva. De itt is, ha egyszer az agitációnak minden fékje oda van, ha a szomszéd testvér haza lázban van, ki láthatja előre, mit szülhet a pár­tok terrorizmusa? Bár itt is a törvény szabta úton történhetnék meg s fo­konként érettethetnék el az, amiben a körülményeknek engedni kell. Mert itt is nagy már azoknak száma, kik a mozgalmat előkészítették, előidéz­3 Anton Puchner

Next

/
Thumbnails
Contents