Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)

II. Egy humanista főpap-politikus útkeresése Mohács után

3. Brodarics püspök különleges pártváltása

szembeni bizalmatlanságot nem a hainburgi tanácskozástól való távoltartása fejezi ki, ahogyan ezt korábban többen gondolták. Ez sokkal inkább a két királyválasztással, illetve a Habsburg uralkodó fegyveres terveivel kapcsolatos karakán véleményének hangoztatása miatt alakulhatott ki. Ahogyan 1527 áprilisában már Budáról írta, megundorodott azoktól a praktikáktól, amelyeket hazája ellen Becsben és Pozsonyban terveztek, ezért is vonult vissza már az átállását megelőző hetekben a közeli Dévénybe. A fontos döntésekből tehát ekkor már nem csak kihagyták, azokban - feltehetően — egyre inkább maga sem akart és tudott részt venni, feladatai egy részét nyilván Szalaházy Tamás királynéi kancellár vette át. A búcsúlevélben említett személyes sérelmei: a pozsonyi házát ért támadás, a megalázóan alacsony, méltóságát semmibe vevő javadalmazás és annak ténye, hogy a közelgő budai országgyűlésen ellene felhozandó vádak végképp elvágják a másik király pártjára vezető esetleges útját, csak az utolsó cseppeket jelentették a pohárban. így ezekhez meggyőződéses katolikusként már nem volt nehéz hozzáfűznie a protestantizmus terjedését — amint maga fogalmazott: „a lutherani^mus ocsmány fertőjéről ne is szíjak, amelytől roppant mód féltem Magyarországot. Es bár tudom, hogy Felségtek hithű keresztény, mégis az} mondom, volt nem kevés más dolog, amiről nem tagadhatom, hogy a legnagyobb mértékben felzaklatott és felzaklat. ”

Brodarics István tehát 1527. március közepén döntött, és elutazott Budára Szapolyai János királyhoz, hogy neki ajánlja fel szolgálatait. Indulása előtt azonban még megírta elhagyott uralkodójának különleges búcsúlevelét Prágába. Ezzel nemcsak keserű látleletet nyújtott a választott magyar király, Habsburg Fcrdinánd országlásának első hónapjairól, és próbált igazolást, illetve önigazolást találni saját pártváltására, hanem egyúttal az 1526 utáni évtizedek politikatörténetének is az egyik legérdekesebb és legértékesebb dokumentumát vetette papírra.

A királyi kancellár 1527. tavaszi különleges útkeresése természetesen nem maradhatott visszhang nélkül. Arról néhány nappal később, március 22-én Pozsonyból Thurzó Elek tárnokmester már beszámolt Batthyány Ferenchez írott levelében, engedély nélküli és a magyar tanácsosok elől elhallgatott, titkos pártváltásról beszélve. Okait azonban még nem tudta, azaz sem magát a Prágába tártét búcsúlevelet, sem annak tartalmát nem ismerhette. Nemsokára azonban már ellentmondásos hírek terjedhettek. Ezzel tisztában volt maga Brodarics is, hiszen Budárétl április közepén lengyel barátainak írt levelében már arról beszélt, hogy tudja, lesznek olyanok, akik elhatározását majd másképp (azaz elsősorban haszonleséssel) magyarázzák (lásd a III/7. alfcjezetben a 2. szám alatt). A mindvégig Habsburg-hű, Mária királynét Németalföldre is elkísérő Oláh Miklérs, a későbbi neves esztergomi érsek (1553—1568) még évekkel később, 1530 februárjában is valóban a szemére vetette, hogy Brodarics feladta korábbi állhatatosságát, és letért a helyes útról — mint tisztelettel, de elfogultan és keményen szólva írta: „ Azelőtt mindenki rendíthetetlennek tartott, s az erkölcsi kiválóság s feddhetetlenség útjáról se fenyegetésekkel, se jutalommal le nem téríthető - nek, most azonban mindenki annyira vádol, annyira megbé/yegzi tetteidet, hogy agt hiszem: egy embert sem sikerülne találnom, aki rólad — nagy fájdalmamra — ne rosszat mondana vagy gondolna. Jobb

Thurzó Elek pecsétgyűrűje Magyar Nemzeti Múzeum, 13.1911 (16. század első fele)