Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)
II. Egy humanista főpap-politikus útkeresése Mohács után
2. Törvényes uralkodók - vitatott legitimitás aktuálpolitikai célokat szolgáló, bár kétségkívül fontos dokumentum volt, miként Báthory nádor és titkára (Révay Ferenc) 1526. decemberi Szapo- lyai-ellenes pozsonyi nyilatkozata vagy a nádor 1527. november közepi, a rendek előtt tartott székesfehérvári nagy szónoklata. Ebbe a különleges küzdelembe 1527 márciusában — most megjelenő levelével (lásd a III/2—4. alfejezeteket) — Brodarics István szerémi püspök is aktívan bekapcsolódott, amit (mint az előző ál- fejezetben láthattuk) azután a mohácsi csatát bemutató, )ános király iránt meglehetősen elfogult Igaz történeti ben is folytatott. Ferdinándtól Szapolyaihoz távozva ugyanis — ha nem is egészen nyíltan, de — háromféle módon is igyekezett megkérdőjelezni addigi ura magyarországi hatalmának törvényességét. Egyrészt úgy próbálta meg beállítani a Habsburg uralkodó pozsonyi megválasztását, amelyen maga is részt vett, mintha az a sokat emlegetett örökösödési szerződések (1463, 1491, 1506) értelmében, azaz az öröklési jog (latinul ius successions) elfogadásával történt volna: „elfogadtam az öröklési jogot is, mely alapján Felségtek azt állította, hogy a Magyar Királyságra jussa van ”. Másrészt: habár eddigi ismereteink szerint 1526. december közepén Brodarics nem tiltakozott Ferdinánd pozsonyi megválasztása ellen, három hónappal később — noha ezúttal sem konkrétan papírra vetett szavakkal, ám uralkodójának állítólag szóban is kifejtve — ennek jogosságát már vitatta („Hogy mit tartok a Pozsonyban történt királyválasztásról, nyíltan megmondtam Felségteknek és a királyné Őfelségének éppúgy, mint a tanácsuraknak ”). Sőt 1527. március közepén már egyenesen azt állította, hogy az új urának ekkor kiszemelt Szapolyai „Magyarország és az összes neki alávetett tartomány egyhangúlag megválasztott és megkoronázott királya". Pedig magánál Brodaricsnál — az osztrák főherceg pozsonyi megválasztásának és a következő hetek itteni eseményeinek tanújaként — kevesebben alig tudhatták jobban az újabb történeti kutatások által bizonyított állításokat. Egyrészt, hogy Ferdinándot a befolyásosabb magyar főméltóságok és nagyurak jóval jelentősebb számban támogatták, mint Szapolyait. Másrészt az utóbbival szemben a Horvát Királyság rendjei 1527. január 1-jén kifejezetten a Habsburg főherceget választották uralkodóvá, azaz |ános királyt csak a szlavón melléktartomány rendjei ismerték el január 6—8-án Dombrón királyuknak. Egyhangú megválasztásról vagy akár támogatásról tehát — Ferdinándhoz hasonlóan — Szapolyai esetében is nemhogy a melléktartományokkal együtt, ám még Magyarországon is csupán a propaganda szintjén lehetett szó. Ez igaz volt a fenti sorokat papírra vető Brodarics István püspökre magára is, aki János királyt 1526 őszén nem támogatta a magyar trónra, az általa közel fél évvel később „egyhangúdnak nevezett választáson pedig meghívása dacára részt sem vett. Sodronying Magyar Nemzeti Múzeum, Fegyvertár, 57.6343 (16. század) Szapolyai János pecsétjének másolata Magyar Országos Levéltár, VI 117
