Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)
II. Egy humanista főpap-politikus útkeresése Mohács után
II. EGY HUMANISTA FŐPAP-POLITIKUS ÚTKERESÉSE MOHÁCS UTÁN ><MXgo Jagelló Anna mellképe Magyar Nemzeti Múzeum, Éremtár, 29.1940.160 (1526 után) Conradus Cordatus értekezése Magyarország pusztulásának okairól Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, Röpl. 97b (1529) Végül Brodarics István nevezetes levelében a Cseh Korona országainak Fer- dinándhoz való viszonya kapcsán sem fogalmazott pontosan („Magyarország megszerzése közben se tegyen mást, mint amit más, kisebb országok uralma alá vonása során tett. Csehország, Szilézia és Morvaország esetében ugyanis, holott azokra egyik királyunk lánya, illetve másik királyunk nővére, azazajeles Anna királynéasszony révén nyilvánvalóan jogot formált, Felségtek olyan önmérsékletet tanúsított, hogy ezen tartományoknak még a titulusait sem használta azelőtt, hogy nem négy-öt ember, hanem az egész együttes szavazással és választással uralkodóvá nem emelte”). Ez a tévedése azonban feltehetően nem saját hibája volt. 1527. március közepén ugyanis a szerémi püspöknek valószínűleg nem voltak pontos információi arról (vagy nem akarta őket tudomásul venni), hogy a cseh rendekkel ellentétben — akik a Habsburg főherceg felesége (Jagelló Anna) öröklési jogát határozottan elutasítva 1526. október 23-án, a prágai Szent Vitus-templomban csakis választással fogadták el uralkodójuknak Ferdinándot — 1526. november—december folyamán a morva, a sziléziai és a lausitzi rendek elutasították a csehek döntését. Azaz ők — természetesen ugyancsak saját érdekükből — nem kívánták érvényesnek tekinteni a prágai választást és ezzel a cseh rendek primátusát, így velük szemben Jagelló Anna és általa férje örökösödési jogát ismerték el. A magyar főpap saját aktuális döntését, Szapolyaihoz való pártolását igazoló érvelése tehát ezen a ponton sem felelt meg a valóságnak. Ráadásul ezt éppen búcsúlevele címzettje, az ekkor cseh földön tartózkodó Ferdinánd király tudhatta a leginkább. A politikai propaganda változatos eszköztárát ugyanakkor — ez szintén kiemelten hangsúlyozandó — maga Ferdinánd király is igen tudatosan és magyar trónra kerülését saját elképzeléseinek megfelelően magyarázva alkalmazta. Brodarics Istvánnak ugyanis teljesen igaza volt abban, hogy a Habsburg uralkodó befolyásos osztrák és magyar tanácsadói között többen akadtak olyanok, akik állandóan azt bizonygatták számára, „hogy vagy régi szerződések és egyezmények, vagy születési előjogok, vagy ezen újfajta választás révén jogot formálhat Magyarországra. ” Mindezek ismeretében nem csoda, hogy Ferdinánd a Magyar Királyságra mind 1526—1527-ben, mind az azt követő évtizedekben makacsul örökségként kívánt vagy legalábbis próbált tekinteni — miként ezt a levelezésében felbukkanó, erre utaló kifejezések („Erbkönig zu Hungern / unser Königreich und Erbland / veri, legitimi et naturales haeredes regni Hungáriáé / ius successions / ius et titulus haereditarius”) egyértelműen igazolják. Mindezekkel magyarázható az is, hogy Ferdinánd az ország régi hagyományait követő szabad királyválasztását és törvényes koronázását — attól függően, hogy arról éppen kivel beszélt - politikai érdekeinek megfelelően gyakran másként és másként magyarázta, illetve értékelte. A magyar rendek többsége felé természetesen öröklésről aligha beszélhetett, idegen tanácsadóinak és követeinek ugyanakkor folyamatosan az
